Óriási kamu a vécén lehúzható guriga

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ismered a reklámot, amiben a lehúzható gurigát forradalmi újításként tálalják, igaz? Hát nem nagyszerű? Még a szemeteshez sem kell lehajolni, mehet a csészébe. Sőt, a lehúzással rejtélyes módon az olyan helyzetek is megoldódnak, amikor eddig csalódottan kellett konstatálnod, hogy üresen hagyták ott a rolnit.

A hirdetések szerint e forradalmi, nálunk ötödik éve elérhető guriga kifejezetten környezetbarát, mert biológiailag lebomlik és újrahasznosítható. Már itt érezhető némi ellentmondás, hisz ez természetesen csak vagy-vagy lehetséges, de a legnagyobbat akkor néztünk, amikor a guriga lehúzását úgy adták elő, mint ami megoldást jelent a családtagjaink trehányságára is.

Túl azon, hogy mert a rolnit lazán lehúzod, még nem terem ott az új, a kényelmi termékek újgenerációs csodája környezetvédelmi aggályokat is felvet.

Oké, dobd ki!
Fotó: Shutterstock

Mire jó ez?

De tényleg. Mi ebben a pláne? A lakások döntő többségében van szemetes, igaz? Sok helyen nem átallják külön is gyűjteni a papírt, főleg, mióta a társasházak is szelektíven kellene hogy kidobják a szemetet. Egy csomóan ráadásul szuper ötletekkel hasznosítják újra a hengereket. 

De még ha kézügyetlen és kényelmes vagy is, akkor is ott hagyhatod a tartály tetején, vagy jó szokás szerint a tartóban, hogy legalább más bedobhassa a szelektívbe, nem?

Esetleg muris, hogy guriga, és mégis be lehet dobni? Hát, sekély e kéj, de elismerem, lehet, hogy 1x érdekes. Csak aztán nehogy a kevésbé menő gurigákat is befele kezdje dobálni a gyerek. 

Környezetbarát?

A lehúzható gurigát ugye környezetbarát termékként adják el, mert a gyártó cég szerint az emberek egyébként nem dobják a szelektívbe a hengert, ezért környezetbarátabb simán lehúzni, mert hogy „lebomlik”, meg minden.

Addig rendben van, hogy tényleg hasonló anyagból készül, mint a vécépapír, így előbb-utóbb tényleg szétesik a vízben, de ettől még nem lesz környezetbarát. Hiszen olyasvalamiről van szó, amit így csak egyszer használunk, pedig kis odafigyeléssel újrahasznosítható vagy újra használható lenne. 

A vécépapírgyártás egyébként sem vegyszermentes folyamat, és bár a papír egy része újrahasznosított anyagból készül, ez sem mindegyik törlőre igaz. Nagyon sok vécépapírt ma is közvetlenül fából állítanak elő, ráadásul egy rakás hulladékot is termel az előállítás, mert a fának nem minden részét tudják hozzá felhasználni. A fa bizonyos rostjai csak azért kellenek, hogy még puhább, már-már bársonyos érzetet keltsen a gurigáról legördülő anyag. Plusz, akár repapír, akár nem, ahhoz, hogy úgy nézzen ki, mint amit megszoktunk, ózonnal, peroxiddal, oxigénnel és nátrium-hidroxiddal fehérítik, aztán sokszor színezik és mintázzák is, hogy igazán élményszerű legyen a kakilás. Észrevetted, hogy a lehúzható guriga is vakítóan fehér?

A Brondell szerint 27 000 fát engedünk le naponta a vécén, és a fentebb említett kemikáliák erősen szennyezik a vizeinket, a papírgyártás pedig az egyik legvízigényesebb ipari ágazat.

Rendben, sokunknak talán túl nagy lépés az újra felhasználható lehetőségekkel, például a textil toalettkendővel megbarátkozni, de ha arra gondolunk, hogy ez a sok felhajtás mind egy olyan dologért történik, amit garantáltan csak egyszer használunk, ráadásul évente ipari mennyiségben, talán eltöprengünk egy pillanatra a dolgon. 

Bosszantó

Egy olyan korban, amikor a környezetvédelem és a hulladékmentesség mellett elköteleződők egy része már a papírt is igyekszik felszabdalt régi pólók és más textilek segítségével kiváltani, eléggé értelmezhetetlen ez az „újítás”, ami a folyamatból az egyetlen, tényleg újrahasznosítható elemet veszi ki.

Olyannyira az, hogy 2011-ben Finnország vezető természettudományos lapja, a Suomen Luonto az év legfeleslegesebb terméke kitüntető címet adományozta az innovációnak, Párizsban 2014-óta pedig nem is engedik használni, mert akármennyire is lebomlik, meg minden, úgy néz ki, hogy sajnos mégis csak eltömíti az ottani szűkebb vezetékeket. Uppsz. 

Reagált a gyártó

Cikkünk kapcsán tájékoztatást kaptunk arról, hogy a lehúzható guriga gyártója, az Essity a gyártási folyamatok során kiemelt figyelmet fordít a környezet megóvására.

A cég „2030-ra a zéró hulladéktermelés elérését irányozta elő. Ez azt jelenti, hogy a termékeik előállítása közben keletkezett összes hulladékot vagy alapanyagként, vagy energia előállítására száz százalékban újrahasznosítja. A guriga amellett, hogy lehúzható, biológiailag lebomló vagy újrahasznosítható, így több alternatívát kínál arra, hogyan szabaduljunk meg az üres toalettpapír-gurigáktól.”

És ha guriga nélkül élnénk?

Az sem lehetetlen, és ez valóban környezetbarátabb megoldás lenne. Szintén 2014-ből való a hír, hogy egy másik higiéniai termékeket gyártó cég „feltalálta” a guriga nélküli tekercset, sőt, a lehúzható guriga gyártója is forgalmaz már (egyelőre csak külföldön) gurigamentes tekercset, mellyel honlapjuk szerint 40 százalékos huladékcsökkentés érhető el.  Ha minden vécépapírunk ilyen lenne, évi tizenhétmilliárd gurigával kevesebb hulladék keletkezne. Az újrahasznosításnál is van ugyanis menőbb alternatíva: a nem feltétlenül szükséges dolgok kizárása.

Ha ránk hallgatsz, a lehúzhatósat sem a vécébe, hanem a papíros kukába dobod, vagy kézműveskedéshez, esetleg életedet alapjában megváltoztató lifehackekhez használod fel. Mindenkinek jobb így.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.