A fiúknak tényleg jobban fáj, ha megsérülnek?

Olvasási idő kb. 2 perc

Az amerikai Yale Egyetem pszichológusai szerint a felnőttek kevésbé veszik komolyan, ha lányok panaszkodnak a fájdalmukról, ez pedig komoly következményekkel is járhat.

A nemi megkülönböztetések miatt sérülnek a gyerekek – szó szerint. Amikor a Yale kutatói megkérdezték, hogy szerintük milyen mértékű fájdalmat tapasztal egy gyerek egy olyan szúráskor, amelyre például a vércukorszint méréséhez van szükség, a felnőttek jellemzően úgy gondolták, hogy a fiúk erősebb fájdalmat éreznek ugyanakkora sérülés esetén, mint a lányok.

Társadalmi beidegződésről lenne szó? 

A kutatók ezt a jelenséget annak tulajdonítják, hogy a lányok fájdalmának lekicsinylése és/vagy a fiúk által érzett fájdalom túlértékelése már azzal beépült a kultúránkba, hogy a fiúk sokkal erősebbek, míg a lányok hajlamosabbak nyafogni.

Vegyük komolyan, ha a gyereknek fáj valamije!
Fotó: Shutterstock

A kutatásban a felnőttek videón nézték meg, ahogy egy 5 éves gyerek ujját megszúrják egy orvosi vizsgálat keretében. Ezt követően a résztvevőket megkérték, hogy értékeljék a gyerek által érzett fájdalmat. Az eredmények szerint azok, akik úgy tudták, hogy a videóban szereplő gyerek Samuel, tehát fiú, úgy értékelték, hogy erősebb fájdalmat élt át, mint azok, akik azt az információt kapták, hogy a kisgyerek neve Samantha. A kutatás megerősíti a nemi sztereotípiákkal és a fájdalom torzított értékelésével kapcsolatos korábbi tanulmányok eredményeit. Ez azonban csak a második olyan kutatás, amely gyerekek fájdalmának a megítélését vizsgálta.

„Reméljük, hogy ezek az eredmények további vizsgálatokhoz vezetnek az egészségügyben jelen lévő elfogultság elemzésében – mondta Joshua Monrad, a tanulmány szerzője. Hozzátette, hogy „ha a tanulmányban megfigyelt állapot más kontextusban is jelen van, az fontos következményekkel járhat egyes diagnózisok és kezelések szempontjából. A fájdalomra vonatkozó megítélés rendkívül fontos, mert súlyosbíthatja az egyenlőtlen egészségügyi ellátást”.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.