Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A gyászhoz hasonlítható leginkább, amit a szülők akkor éreznek, mikor a gyerekük elköltözik otthonról. Pedig biztosan vágyakozva gondoltak rá, hogy ha majd újra lesz időm olvasni... Majd bármikor elmehetek a fodrászhoz... Majd ha nem kell minden reggel szendvicset készíteni... A nagy boldogság helyett mégis leginkább az üresség lepi el az embert. Hogyan lehet ezt jól átvészelni?
Még kicsik a gyerekeink, de azt tudom, hogy tökéletesen, száz százalékban rájuk szervezzük az életünket. A hétköznapjainkat reggel az iskolába érés ideje, este a különórák határozzák meg. Barátokkal találkozni csak gyerekes eseményeken szoktunk, nyaralni oda megyünk, ahol ők jól elvannak, moziban csak animációs filmet nézünk, ebédet olyat főzünk, amit ők is megesznek, és ha valamelyiknek valami baja van, akkor munka, szórakozás, minden borul, és rohanunk megmenteni. Néha felmerül, hogy kettesben is csinálhatnánk felnőtt programot, de ez általában akkora szervezést igényel, hogy inkább hagyjuk a csudába az egészet.
Lehet, hogy a kamaszkorban a gyerek élettematizáló hatása kicsit lazul, de azért akkor is megmarad majd a folytonos aggódás, és az, hogy bármilyen tervnél az első kérdés az lesz, hogyan fér bele a gyerek napirendjébe. Drasztikus, brutális változás lesz, ha egyszer csak eltűnnek itthonról, és hirtelen itt marad az ember a temérdek idejével kicsit szottyadtan, kicsit megfáradva – és csak néz ki a fejéből, hogy az eddig kötelező, és a gyerek épségben való felnevelése miatt hasznos elfoglaltságok helyett semmi sincs. Hosszú két évtized volt, mire hozzászoktál, hogy a saját vágyaidat és igényeidet szorítsd háttérbe. Csak úgy lehetett ép ésszel kibírni, ha elfogadtad, hogy ez így van jól. Ebből nem lehet simán visszakapcsolni a „megyek a magam feje után, foglalkozom az engem érdeklő dolgokkal” üzemmódba.
Ez az üresfészek-szindróma. Nem klinikai, mentális gond kategória, de kísérheti kiüresedettség, depresszió, eltűnik az élet „célja”. Legjobban egy gyászfolyamathoz hasonlít, még akkor is, ha tudjuk, hogy a gyerek épségben próbálgatja a szárnyát valahol a nagyvilágban. Itt nem a gyereket gyászolja az ember, hanem saját szülőléte elvesztését. Ráadásul a gyerekek elköltözését gyakran kísérik egyéb változások, nyugdíjba menetel, válás, ami még inkább megnehezíti ezt az időszakot.
Írj nekünk!
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Hogyan lehet átvészelni ezt az időszakot?
A szabadság szép dolog, de sokkal inkább rémisztő. Az ember haszontalannak érezheti magát. Bizonyos szempontból sokkal könnyebb, ha az élet megmondja, mit kell tenni, ahelyett, hogy magunknak kellene kitalálni. Mégis, az egyik leginkább célravezető út, ha az ember megpróbál leásni a személyisége mélyére, és megkeresi azokat a régi vágyakat, érdeklődési köröket, régi energiákat, amik a gyerekek előtt hajtották. Érdemes keresni valami olyan új vagy rég elfeledett érdeklődési kört, ami témát adhat a mindennapoknak. Nem feltétlenül kell Indiába menni meditációt tanulni, bár ha ez egy régi vágy, akkor itt az alkalom. De lehet, hogy mondjuk, valaki régen szeretett rajzolni, és most talál egy szakkört, ahol felelevenítheti ezt a hobbiját. Vagy esetleg szeretett volna mindig is tanítani, és most találhat egy olyan délutáni tanulókört, ahol rászoruló gyerekeknek tud segíteni a leckét megírni.
Másik probléma szokott lenni, hogy az ember ránéz a házastársára, és elcsodálkozik, hogy ki ez az ember itt mellettem? Húsz éve a közös téma a gyerekek ilyen-olyan kihívásainak megoldása volt, gyerek nélkül már semmi közös nincs bennünk. Ez elég természetes érzés, és nem kell, hogy a házasság végét jelentse. Szépen lassan el lehet kezdeni olyan közös „projekteket”, elfoglaltságokat, amihez mindkét félnek van kedve. Nem biztos, hogy mindketten rajongtok a társastáncért vagy a horgászatért. De ha a program olyan, hogy egyikőtök sem gyűlöli, akkor próbáljátok meg együtt csinálni. Lehet, hogy a férjed horgászik, te meg a meditációt gyakorlod mellette a tóparton, de együtt vagytok, együtt mozogtok, kialakulhat egy közös új rutin, ami mindenkinek örömet jelent.
Az is megesik, hogy az üres fészek magányát csak a szülőpár egyik fele érzi. Mondjuk, te elvagy az új vállalkozásoddal, férjednek meg a hót unalmas munkája mellől kiesett az, hogy legyen állandóan készenlétben, hogy hazahozhassa a nagylányt akármikor akárhonnan, és ürességet él meg. Persze klasszikusan inkább fordítva van: az apák veszik ki kevésbé a részüket a gyerekes napi rutinból, nekik nem jelent akkora változást az elköltözés. Ezen is túl tudtok lenni együtt. Ami fontos, az a kommunikáció, oszd meg a társaddal, hogy miben vagy, mit élsz át, és segítsetek egymásnak. Lehessen elmondani a másiknak az érzéseidet anélkül, hogy ítélkezne feletted. Kezdjetek kialakítani új vagy rég elhagyott szokásokat. Törekedjetek arra, hogy felélesszétek az egymás iránti mélyebb érzéseket.
Az is lehet, hogy az üresfészek-szindróma erősebb, minthogy néhány hobbi és közös éttermi vacsora megoldja. Akkor keress szakértő segítséget. Egy pszichológus vagy coach támogathat abban, hogy átmenj ezen a nehéz időszakon. A gyerekek elköltözése sorsfordító esemény, és az ember akkor erős, és akkor viselkedik felelősségteljesen, ha segítséghez fordul akkor, amikor szükség van rá. Ez az időszak pedig ilyen lehet.
Fel is lehet készülni rá…
Mindent könnyebb elviselni, ha fel vagyunk készülve. Ha már belátható időn belül feltételezhető, hogy a gyerek egyetemre megy, elköltözik otthonról, akkor magadnak is segítesz azzal (és neki is), ha felkészíted az önálló életre. Az üresfészek-szindróma súlyosságát még növeli az aggodalom, hogy nem látod képesnek a szemed fényét a maga lábán megállni. Gyakorlati fejlesztéssorozatot adhatsz neki előre, ami egyrészt jó közös program, másrészt lelki felkészülés a költözésre, harmadrészt rengeteg praktikus előnye is van. Egyszerűbb kaják elkészítése. Mosás kivitelezése különféle ruháknál. Számlatípusok és befizetésük módjai. Tippek és trükkök haladó takarítóknak. Hogyan viselkedünk a hivatalokban? Biztonsági szabályok egy nagyvárosban az ajtózárástól az éjjeli taxifogásig. Neked is, neki is biztonságot jelent, ha megvan az egyedül éléshez szükséges gyakorlati tudás.
A lelki biztonságon is dolgozhattok. Lehet, hogy a csemetéd a lelke mélyén tart attól, hogy mi lesz vele kint, egyedül. Beszélgessetek erről. Biztosítsd róla, hogy bármi is történik, itthon otthon van. Mindig fordulhat hozzád, mindig lesz hol aludnia, mindig nyitva az ajtó előtte.
És az is jó, ha a cikk elején felsoroltakat már akkor elkezded, amikor még otthon van. Keress magadnak új érdeklődési területeket. Csinálj sűrűbben házon kívüli programot. Még jobb, ha ezt együtt teszitek a pároddal. Kezdjetek el törődni a házasságotokkal. Ez eleinte időt és erőfeszítést igényel, azután remélhetőleg egyre könnyebbé válik.
Nem mindenki érzi ezt az üresfészek-szindrómát. És ha te nem érzed, az nem jelenti azt, hogy rossz szülő voltál. Általában a gyerek elköltözése vegyes érzelmeket kelt, valaki nagyon várja, azután kínzó ürességgel szembesül, és valaki borzasztóan fél tőle, azután boldog, mint Micimackó a mézesbödönnel. Teljesen normális, ha összevissza érzéseid vannak miatta. Olyan ez, mint a gyerek születése volt. Az is különböző állapotban érte a szülőket, de hogy volt érzelmi hullámvasút, az biztos. És te ezt egyszer már végigélted. Most is megbirkóztok majd vele.
Forrás: Lifehack.org
