Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Pszichológiai értelemben sokszor nehéz eldönteni, hol végződik az egyik, és hol kezdődik a másik ember. Mindenkinek lehetnek olyan vágyai és félelmei, melyeket magában olyan mélyre temet, hogy csak egy másik embernek tulajdonítva képes szembenézni azokkal. De ha másokra olykor a saját belső érzéseinket vetítjük ki, mennyire vagyunk képesek megismerni bárkit is? Mutatjuk, mit érdemes tudni a projekciókról és hogyan lehet megállítani őket.
Lélektani szempontból a kint és a bent közötti határvonal sokszor még annyira sem éles, mint a fizikai testek esetében. Nehéz eldönteni például, hogy egy hegy tulajdonképpen nagyon magas, vagy inkább nagyon mély. Ugyanígy meg lehetünk győződve arról, hogy egy érzés vagy egy késztetés a másikhoz tartozik, de könnyen kiderülhet, hogy igazából bennünk létezik, és nekünk van dolgunk vele. Azt hihetjük, hogy a másikra reagálunk egy túlfűtött veszekedés során, de valójában a saját félelmeinkkel hadakozunk, önmagunk körül forgunk.
Hogyan lehet megállni ebben a kavarodásban, és egyáltalán eldönteni: amikor másokra nézünk, őket látjuk, vagy a saját belső tartalmainkból rájuk vetített képet? Olvass tovább, és tudj meg többet a projekciókról.
Mi az a projekció?
Az a jelenség, amikor a saját elfogadhatatlan késztetéseinket, vágyainkat, tulajdonságainkat magunkban elrejtjük, és másokra vetítjük ki, hogy aztán ily módon mégis kapcsolatba léphessünk velük. Például amikor ellenséges érzéseink vannak valakivel szemben, de ezt az érzést elutasítjuk, ehelyett inkább úgy éljük meg, hogy ő utál vagy üldöz minket.
Bár a köznyelvben a projektálni kifejezés terjedt el, ebben a szövegben a latin szótári alak ragozását követve a projiciálni igét fogjuk használni. A két szó közötti különbség inkább nyelvészeti, pszichológiai értelemben szinonímaként kezelhetőek, azonos jelentéssel bírnak.
Miért projiciálunk?
A működésmód célja az, hogy azokat az érzéseket és késztetéseket, melyekkel önmagunkban nem vagyunk képesek szembenézni, távol tudjunk tartani a tudatunktól. Az elfojtott tartalmak persze kerülő úton, másoknak tulajdonítva megtalálnak minket, de ilyen formában már kevésbé fenyegető találkozni velük. Ez az elhárító mechanizmus felszabadít bennünk némi pszichés energiát, csökkenti a szorongásunkat.
További példák a projekcióra
- Amikor gyűlölöd a főnöködet, de ezt nem tudod beismerni magadnak, ezért úgy éled meg, hogy ő pikkel rád.
- Amikor olyan emberre vágysz, akire nem volna szabad,ezért legátolod ezt az érzést. Azt gondolhatod, hogy ő akar elcsábítani téged, folyamatosan kikezd veled.
- Megcsalod a párodat, vagy egyre gyakrabban eszedbe jut ez a lehetőség. Mostanában viszont folyton őt gyanúsítod azzal, hogy hűtlen hozzád.
- Együtt vacsorázol egy olyan emberrel, aki megállás nélkül beszél. Amikor közbevágsz, felrója neked, hogy nem vagy jó hallgatóság.
- Egy ország vezetői gyűlöletet szítanak, egész népcsoportokat üldöznek, mégis az az élményük, hogy ellenük fogott össze a fél világ.
A fenti példákból jól látszik, hogy a projiciálás valahol mindig a felelősség elhárításáról is szól, hiszen másokat hibáztatunk azért, amivel mi nem tudunk szembenézni önmagunkban. Ugyanakkor a világ gyakran valóban veszélyes hely, ahol sokakat napi szintű elnyomás, bántalmazás vagy üldözés ér. Mi van akkor, ha a főnökünk valóban nem bír minket, tényleg flörtölnek velünk, vagy egyáltalán nem alaptalan az, hogy gyanakodunk a partnerünkre?
Ahogy József Attila fogalmaz az Eszmélet c. versében: „Im itt a szenvedés belül, / ám ott kívül a magyarázat”. A magyarázat valóban kívül gyökerezik, vagy néha mi helyezzük oda? Hogyan lehet különbséget tenni a projekció és a külvilág reális fenyegetései, az idebent és az odakint valósága között?
Mikor gyanús, hogy projiciálsz?
A projekciók változatos formákban jelenhetnek meg az életünkben, ezért nehéz tetten érni őket. Ugyanakkor Joseph Burgo pszichoterapeuta elhárító mechanizmusokról szóló könyvében is arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek a tudattalan működésmódok gyakran olyan mintázatokba szerveződnek, melyek sok közös elemet is mutathatnak.
Csak a nevek változnak, de a történet örök: talán te is megtapasztaltad már az élet bizonyos ismétlődéseit, amikor úgy élted meg, hogy noha a konkrét szereplők néha változnak, de a forgatókönyv valahogy mégis ugyanaz marad. Ha az összes munkahelyemen üldöz a főnököm, vagy mindenütt kikezd velem gyakorlatilag az összes kollégám, előfordulhat, hogy az én észlelési torzításomról van szó. Persze a rendszerszintű elnyomás egy létező és fontos probléma a társadalomban. Vannak ugyanis olyan kisebbségi csoportok, például nők, roma vagy LMBTQI emberek, akiket kutatások szerint is másoknál gyakrabban ér munkahelyi zaklatás.
Embertípusok idegesítenek, nem konkrét emberek: gyanakodj, ha mindig ugyanazok a típusú emberek idegesítenek, és pillanatok alatt elkönyvelsz másokat ebbe a kategóriába. Nem konkrét emberekkel kapcsolatban vannak negatív érzéseid, hanem ők rögtön valamit szimbolizálni kezdenek a szemedben.
Például valamiért aszkétaéletet élsz, ezért mostanában hajlamos vagy mindenkit kicsapongónak látni. Olyanokat, akik dülöngélve kurjongatnak, de olyanokat is, akik egy pohár bor mellett beszélgetnek a barátaikkal. Persze ha a bulinegyedben élsz, akkor külső oka is lehet annak, hogy megnövekedett az érzékenységed a téma iránt.
Nehezen tudsz túllépni a kérdésen: egy pszichológus szemében az extrém hevességű reakciók sokszor azt jelzik, hogy valami másról is szó lehet a háttérben. Projekciók esetében a személy akár megszállottan foglalkozhat egy kérdéssel: erős fizikai feszültség keletkezik a testében, rengeteg energiáját leköti a témán való gondolkodás, és másoknak is folyton erről beszél. Ugyanakkor a környezetében lévő segítőkész emberek is eltúlzottnak érzik a reakcióját, még ha alapvetően tiszteletben is tartják az érzései érvényességét.
Idealizálod magad: a projiciálás során megeshet, hogy mivel a személy másokra vetíti ki az önmagában ugyan létező, de elfogadhatatlan impulzusokat, így végeredményben azt élheti meg, hogy benne egyáltalán nincs meg ez a tulajdonság. Mindenki más folyton csal, hűtlenkedik és hazudik, de ő sosem tenne ilyet. Néha nem is érti, hogy az emberek miért reagálnak rá úgy, ahogy: hiszen neki egészen más képe alakult ki önmagáról.
Mit lehet tenni a projekciók ellen?
Bármilyen irányba is indulunk el a projekciókkal való megküzdésben, végső soron mindegyik út oda vezet, hogy önmagunkat miként tudjuk jobban megismerni. Ha tisztább képem van saját magamról, azt is könnyebben eldönthetem, hogy mi az, ami belőlem jön, s mi a másoktól érkező hatás.
Találkozz önmagaddal: legyen tered és időd arra, hogy időnként meg tudd vizsgálni a benned zajló folyamatokat. Engedd el azt a választ, hogy „jól vagyok”, inkább járj utána, hogy mi van benned a sablonokon túl. Ha olykor kicsit felülről tudsz ránézni a reakcióidra, olyan dolgok is feltűnhetnek, amelyek mellett a pillanat hevében elsiklottál. Hajlamos vagy-e időnként másokat vádolni azzal, amit te érzel? Ha kíváncsi, nyitott és megértő tudsz lenni önmagaddal, akkor a „gyengeségeid” is kevésbé fenyegetők lesznek.
Hidd el, mindannyiunknak van, ami nehezebben megy, amiben van még mit fejlődni, ez teljesen természetes. Ha elfogadóbb tudsz lenni saját magaddal, akkor egy magányos időszak nem egyedüllét lesz, hanem az önmagaddal töltött minőségi idő. Ráadásul a projekciók is akkor erősödhetnek fel, ha fáradt vagy, és kimerült, így a töltődés és a pihenés dupla haszonnal járhat.
Tükröd lehet egy másik ember: ahhoz, hogy elkerüld a projekciókat, fontos lehet, hogy a másikat a maga teljességében észleld. Ne egy tulajdonságra szűkítsd le, amit benne vélsz felfedezni, de tulajdonképpen te magad rettegsz tőle. Emlékezz a történetek teljességére is. Egy vitahelyzetben való kommunikációnál nagyon sokat segít, ha a saját érzéseidről beszélsz, nem pedig a másikat hibáztatod. Konstruktívabb őszintén elmondani a másiknak, hogy bizonytalannak és mellőzöttnek érzed magad, mint hogy rögtön hűtlenséggel vádold.
Ha pedig nehezen tudod eldönteni, hogy projiciálsz, vagy tényleg mások viselkednek úgy, ahogyan te azt gondolod, fordulj azokhoz, akikben igazán megbízol. A számodra legfontosabb emberek tükröt tarthatnak eléd, el tudják mondani, hogy ők hogyan látnak téged. Ők olyan szempontokra is fel tudják hívni a figyelmedet egy-egy szituáció kapcsán, melyek neked esetleg nem jutottak eszedbe.
Menj el egy pszichológushoz: a társadalmi megítélés és a gyakori megbélyegzés miatt sokak számára még mindig sértésként hathat, ha azt javasolják nekik, hogy keressenek fel egy terapeutát. Pedig gyakran ez a legjobb dolgok egyike, ami valakivel történhet. Az önismereti munka nem mindig könnyű, de egy ideális világban legalább egyszer mindenkinek meg kéne tapasztalni egy ilyen folyamatot. A pszichológus abban tud segíteni neked, hogy felismerd a viselkedésedben, gondolataidban, érzéseidben visszatérő mintázatokat, és tudj velük kezdeni valamit.
Nem ő fogja megmondani neked a tutit, hanem időnként egy zseblámpával megvilágít előtted részeket, hogy nagyobb biztonságban barangolhasd be a saját mélységeidet.
Miért éri meg?
Ha megismered a projekcióidat, könnyebben tudsz különbséget tenni a saját belső történéseid és a másokból jövő ingerek között. Ez azt is jelenti, hogy tisztább énhatárokkal rendelkezel, ezért nem egy homályos önvédelem viszi el az energiáidat, melynek során néha olyanokat is ellöksz magadtól, akik tisztelettel és szeretettel fordulnak feléd. Ha jobban ismered saját magad, az öngyűlölet és a tagadás helyett az énképedben természetes módon fognak helyet kapni a negatív tulajdonságaid is.
Egy sokféle vonásból és belső élményből összegyúrt, integrált személyiség már nem attól fog félni, hogy mások elsodorják, hanem sokkal kiegyensúlyozottabban fog tudni kapcsolódni azokhoz, akiket szeret. A határait valóban semmibe vevő, rajta átgázoló, vagy őt birtokolni akaró embereket pedig könnyebben felismeri, és megtanulja elkerülni.
