Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A pszichológia egyik központi kérdése, hogy a hétköznapi „kattanásaink” és a komolyabb problémát jelentő állapotaink közötti különbség mennyiségi vagy inkább minőségi. Sokan vagyunk például, akik ragaszkodunk a szokásainkhoz, szeretünk tervezni, mások esetleg merevnek látnak minket. Mi az előnye és mi a hátránya egy ilyen személyiségszerkezetnek, s mi az a pont, amikor mindenképp érdemes segítséget kérni?
Annak a meghatározása, hogy milyen mentális állapotok és viselkedések tekinthetők nagy általánosságban abnormálisnak, több szempontból is vita tárgyát képezheti. Pszichológiai alaptankönyvek is kellő kritikával fordulnak az abnormalitás definíciói felé.
Mi az, hogy abnormális?
Tegyük fel például, hogy mindenki abnormális, aki eltér az átlagtól. De mi van azokkal, akik rendkívül boldogok, vagy különösen jó a humorérzékük? Gondolhatjuk azt is, hogy abnormális az, aki eltér a társadalmi normáktól, az írott és íratlan szabályoktól. De ezek a sztenderdek történelmi korok és földrajzi szélességek mentén is változnak, s a normákat még csak nem is a többség, hanem a hatalmon lévők hozzák létre és írják elő a társadalom többi tagja számára. Száz évvel ezelőtt például deviáns viselkedésnek tekintették, hogyha nők biciklire ültek, vagy nadrágot hordtak.
Akkor az abnormális, aki nem jól boldogul az életben? De mi van akkor, hogyha a világ romlott el, és az az igazi érték, ha valaki az előrejutás helyett inkább meg tudja őrizni önmagát és az emberségét? Vagy az abnormalitás a rossz közérzettel állhat kapcsolatban? Ugyanakkor egy halálesetet, szakítást vagy kudarcélményt követően természetes, hogy gyászolunk. Ráadásul vannak olyan viselkedések, melyek eufóriával töltenek el minket, túlhajtott formájukban mégis könnyen destruktívak lehetnek (például alkohol-, szerhasználat).
Az abnormális kifejezés azért roppant veszélyes szó, mert megbélyegezheti azt, akit illetünk vele. Ugyanis amint abnormálisként határozunk meg egy jelenséget, könnyen alacsonyabb rendűvé válhat a normálishoz képest, s meggyógyítandó betegség vagy éppen üldözendő bűn lesz a társadalomban.
Pedig a cél nem az, hogy állapotokat címkékkel lássunk el, és embereket dobozokba rakosgassunk, hanem hogy segítséget kapjanak azok, akiknek szüksége van rá. A stigmatizáció helyett így sokkal inkább érdemes megvizsgálni, hogy mi az előnye, mi a hátránya egy-egy tulajdonságunknak. Az önismeret növelésén kívül azt is lényeges megtanulnunk, hogy miként vehetjük észre önmagunkon és másokon, hogyha tényleg baj van, s hova fordulhatunk segítségért. Most ezt járjuk körbe a kényszerességgel kapcsolatban.
Mi a kényszercselekvés?
Ronald J. Comer könyve szerint olyan ismétlődő, merev, valóságos vagy elképzelt cselekvések, melyek segítségével oldjuk vagy éppen elkerüljük a szorongást. Ezek a rituálék kapcsolódhatnak a rendhez, a tisztasághoz vagy a tevékenységeink ellenőrzéséhez, s kisebb számban szinte valamennyiünk életében előfordulnak.
Mindennapi apró kényszereink
Bár utalhatnak egyfajta merevségre és rugalmatlanságra, az alábbi lista elemei bármelyikünk hétköznapjaihoz hozzá tartozhatnak. Neked mennyire ismerősek?
- Szereted, ha a megszokott módon indul a nap. Ha valami kimarad a reggeli rituálédból, pár óráig enyhén kényelmetlenül érzed magad.
- Időnként visszaszaladsz a lifttől a lakásodig, hogy ellenőrizd: bezártad-e az ajtót.
- Egy újságot is az elejétől a végéig olvasol, nehezedre esik csak úgy bele-belelapozgatni a magazinba.
- Ha valakin látsz egy szöszt vagy egy hajszálat, muszáj levenned róla, addig nem tudsz más dologra figyelni.
- Ki nem állhatod a csapongó, strukturálatlan e-maileket. Te használsz vastagítást, aláhúzást, ahogyan azt kell.
- Szeretsz számolni dolgokat: kalóriákat, lépéseket, elolvasott könyveket, hogy mióta vagy együtt valakivel.
- Egy hajszálnyival nehezebben állítasz le megkezdett viselkedéseket, mint szeretnél: picit tovább zuhanyzol, hosszabban dezodorálsz, tovább hagysz benn a mikróban egy ételt, pedig pontosan tudod, hogy már jó meleg.
- Szeretsz a bejáratott útvonaladon közlekedni. Időnként képes vagy összeveszni másokkal, ha ők nem arra szeretnének menni.
- Zavar, ha valami nem a terveidnek megfelelően alakul: ha valaki lemond egy találkozót, vagy még sincs kedve ahhoz, amiben megállapodtatok.
- Miközben ezt a szöveget olvasod, eszedbe jut, hogy bárcsak a Dívány felületén sorkizártak lennének az írások, és nem nézne ki ilyen összevissza az egész.
Mi lehet egy kényszeresebb karakter előnye és hátránya?
A legtöbb ránk jellemző tulajdonság esetében igaz, hogy míg az egyik helyzetben pozitívan éljük meg őket, addig a másik helyzetben negatívan hatnak ránk vagy a hozzánk közel állókra. A „legjobb” és a „legrosszabb” vonásaink gyakran egy tőről fakadnak, s az érme két oldalaként jelennek meg, mint például a következő esetekben:
- Ügyesen strukturálod a napjaidat, jól osztod be az idődet, tudsz tervezni, módszeresen állsz neki a feladataidnak. De nehézséget jelenthet számodra, hogy spontán legyél, meglepj másokat, rugalmasan módosíts a viselkedéseden.
- Precíz és igényes vagy a munkáddal, fontos neked a jó teljesítmény, a tökéletességre törekszel. De néha elpepecselsz olyan dolgokkal is, melyek nem tartoznak szorosan a lényeghez (pl. egy-egy dokumentum külalakja). Ezek a tevékenységek sok időt és energiát vesznek el tőled, mégis nehezen tudsz priorizálni. Szigorú lehetsz önmagaddal és másokkal szemben, különösen, ha nem hozzák azt a színvonalat, amit te belőttél magadnak.
- Erősen kötődsz az értékeidhez és felelősségteljes vagy. De néha makacs lehetsz, nehezen tudsz beengedni új gondolatokat. Olyan dolgokért is felelősséget vállalsz, és rosszul érzed magad, melyek nem rajtad múlnak.
- Nehezen engedsz el dolgokat: szokásokat, emlékeket, embereket, álmokat. Lehet, hogy nehezen válsz meg a tárgyaktól is, és kacatokat gyűjtesz. Valószínűleg kitartó is vagy, hűséges, jól bírod a monotonitást. De talán hajlamos vagy időnként akkor is kitartani, ott maradni egy munkahelyen vagy egy kapcsolatban, amikor már nem kéne. Nehezen váltasz, próbálsz ki új dolgokat.
Ebből a rövid listából is látszik, hogy a cél nem feltétlenül az, hogy egy-egy tulajdonságunkat megváltoztassuk, hiszen számos helyzetben pozitív erőforrásként tudjuk használni őket. Az önismeretünk fejlesztésével viszont felismerhetjük azokat a másfajta működésmódokat igénylő helyzeteket, melyeket idővel, sok gyakorlással és tudatossággal szintén el tudunk sajátítani.
Mikor jelentenek problémát a kényszerek?
A mindennapi aggodalmak, rögzült szokások és ismétlődő rituálék azonban különbséget mutatnak a kényszeresség pszichiátriai diagnózisaitól. A kényszerbetegség előfordulása Magyarországon 2-3 százalékra tehető, bár sokan nem fordulnak segítségért. Amennyiben a következőket tapasztalja valaki, a kényszerek komoly problémát jelenthetnek.
- Ha a kényszeres cselekvések és gondolatok nem a helyzethez illőek, túlhajtottak, értelmetlenek.
- Ha nem a személy kontrollálja a kényszereit, hanem azok teljesen elszabadulnak, rabul ejtik az embert, s nem tud lazítani rajtuk.
- Ha a végrehajtásuk semmilyen örömöt nem okoz, rendkívül időigényesek, és a mindennapi boldogulást is veszélyeztetik. Például valaki nem tud beérni a munkahelyére, mert annyiszor ellenőriznie kell, hogy elzárta-e a gázt és a vízcsapokat, s emiatt elveszti az állását.
- Ha az ember folyamatosan konfliktusokat él meg a kényszereihez kapcsolódóan a szeretteivel. Például nem tud másokkal együtt lakni, pedig vágyna rá, vagy azért nem találkozik a barátaival, hogy elvégezhesse a rituáléit, s így fokozatosan elmagányosodik.
- Ha a személy szégyelli és titkolni igyekszik az állapotát. Ő maga is érezheti, hogy valami nincs rendben, de tehetetlennek éli meg magát, és nagyon meg van ijedve.
Ez utóbbi esetben különösen fontos, hogy észre tudjuk venni a problémát jelentő kényszerek jeleit önmagunkon és másokon, s hogy merjünk segítséget kérni, ne maradjunk egyedül a nehézségekkel, és másokat se hagyjunk magára.
