Ha ezt a cikket olvasod, akkor nyilván szoktál a neten cikkeket olvasni. Az is igen valószínű, hogy még a komment szekcióba is letévedsz olykor. Aki pedig cikkeket írni is szokott, vagy véletlenül a közösségi oldalra tesz fel egy véleményt, ami reakciókat vált ki, az biztosan megtapasztalta már, milyen ellenkezéscunami tud megindulni egy-egy írás nyomán. De hogyan lehet úgy ellentmondani valakinek, hogy az hatékony legyen, és meggyőzzön másokat?
Míg pár évtizede az ember elolvasott egy cikket, és magában befogadta vagy elutasította az ott felsoroltakat, addig az utóbbi tizenöt évben a kommentelés lehetősége nagy teret nyitott az ellenvélemények kifejezésének. Sokan panaszkodnak arra, hogy a közbeszéd minősége romlik, hogy az emberek egyre dühösebbek, és a trollkodást már a hétköznapi párbeszédekben, mondjuk egy-egy meetingen is tapasztaljuk.
Paul Graham, aki elnevezte és hierarchiába rendezte az ellenkezések típusait, azt mondja, hogy nincs abban semmi csoda, hogy több az ellentmondás, vita egy-egy vélemény alatt, mint az egyetértés. Ez nem azt mutatja, hogy egyre békétlenebbek az emberek, hanem egyszerűen csak jobban motivál, hogy leírd, ha valamivel nem értesz egyet, mint annak kifejezése, hogy te is úgy gondolod.
Mégis sokan mondják azt, hogy nem olvasnak kommenteket, mert elkedvetleníti őket a stílus, időpocsékolásnak tartják, vagy sokszor feldühíti őket. De mi a dühítő? Az, hogy valakik mást gondolnak az adott dologról? Ezt még el lehetne viselni. Az ellenvetések minősége az, ami kiveri a biztosítékot, és úgy általánosságban növeli a feszültségszintet.
Aki ellenvéleményt ír vagy mond, annak több célja lehet. Indulhat arról az alapszintről, hogy csináljon, mondjon valami durvát, amivel kifejezi a benne lévő feszültséget – amit lehet, hogy az váltott ki, amivel ellenkezik, de többnyire valami egészen más. Ez okozhat pillanatnyi megkönnyebbülést, de nem csökkenti, inkább növeli a belül érzett dühöt. Vagy beköszön a szégyen, aminek az elviselhetetlenségét újabb dühvel igyekszik elfedni. Az ilyen motivációjú ellenkezők az ellenkezéshierarchia alsóbb szintjén lévő, gyenge minőségű hozzászólásokat tesznek. Akiknek az a célja, hogy az eredeti érvelés kitalálóját vagy az olvasókat elgondolkodtassák, olyan kommunikációban vegyenek részt, amely értelmes, és másoknak is új szemszöget, belátást ad, azoknak az ellenkezéspiramis felsőbb vagy legfelső szintjén érdemes ellenérvtípusokat keresgélni. A hierarchia alsó szintjein lévő ellenvetéstípusok egyre egészen biztosan nem jók: hogy bárkit meggyőzzenek. Mik is ezek a szintek?
0. szint: gúny, szitkozódás
Soros-bérenc! Undorító feminista! Ez egy náci! Vagy egyszerűen: Te nem vagy normális! – ez az ellenvetések alja, a másik személyének megkérdőjelezése anélkül, hogy bármennyire is kitérne az elmondottakra, leírtakra. Ezek egyszerűen a másik sérülését célozzák, verbális agressziók, a gyomros szóbeli megfelelői, meggyőzési értékük nulla. Érdemes megállni egy pillanatra, és elgondolkodni azon, hányszor mondunk ilyeneket másokra, az utolsó mondatot hány szülő szájából lehet hallani a saját gyerekére vonatkoztatva.
1. szint: „ad hominem”, vagyis személyeskedés
Ez jobb egy fokkal, mint az előbbi vegytiszta fröcsögés, de még mindig nem mond semmit a témáról, nem tartalmaz érvet, hanem az első vélemény kifejtőjének az illetékességét, hozzáértését kérdőjelezi meg. Mit tudsz te erről, mikor nem itt élsz? Persze, hogy azt mondja, jót akarnak, hiszen közülük való ő is. Hogyan ítélhetné meg ezt egy nő/férfi? Ennek lehet már valami köze a témához, mégis igen gyenge érvelés. Ha van olyan, amit meg lehet cáfolni az eredeti gondolatban, akkor miért nem azt mondod? Megkérdőjelezni az eredeti gondolat gazdájának hozzáértését, a jogosultságát arra, hogy véleményt nyilvánítson, nem feltétlenül okos dolog, hiszen a megoldások gyakran kívülállóktól, friss szemmel érkezőktől származnak.
2. szint: a stílus kritikája
Itt már legalább nem az író személyét támadják, de még mindig nem sok köze van a téma cáfolatához. Hogyan lehetne komolyan venni, aki ilyen igénytelenül fogalmaz? Pedig a stílusnál jóval fontosabb, hogy az elmondottak vagy leírtak mennyire helytállók. A stílus megítélése szubjektív. Lehet, hogy valakinek nagyon fontos a téma, és ő durvának tartja a megfogalmazást, míg egy semlegesebb olvasónak teljesen rendben van. Azzal, hogy a stílust kritizáljuk, nem sokat mondunk – fontosabb az, hogy a szerzőnek igaza van-e.
3. szint: ellentmondás
Megyünk feljebb, itt már tényleg a témáról van szó. Ezen a szinten azonban a vitatkozó szimplán azt állítja, hogy az övét megelőző vélemény nem igaz, anélkül, hogy ezt érvekkel, tényekkel alátámasztaná. Nincs is globális felmelegedés. A multik kizsákmányolják az országot. Ezekben az ellentmondásokban lehet igazság, lehet, hogy súlyuk is van, de jobban megállják a helyüket, ha érvekkel támasztjuk alá.
4. szint: ellenérv
Az ellenérveknél érjük el a meggyőző ellenkezés szintjét. A közlő ellentmond az eredeti állításnak, és gondolatát érvekkel támasztja alá. Sajnos sokszor az ellenérv kicsit másra vonatkozik, mint az eredeti gondolat. A vitázó felek nagyon bele tudnak lendülni az érvelésbe, egyre erősebben bizonygatják saját álláspontjukat, és nem veszik észre, hogy nem ugyanarról beszélnek. Vagy azt, hogy a gondolataik mélyén tulajdonképpen egyet is értenek. Sokkal több bölcsődei férőhely kéne. – Nem, mert inkább rugalmas munkaidőre lenne szükség. Mindkét fél érvekkel, tényekkel támaszthatja alá saját álláspontját, egymással vitáznak, és ennek hevében nem tűnik fel, hogy a két „igazság” megfér egymás mellett.
5. szint: cáfolat
A legmeggyőzőbb ellenkezés, ha megcáfoljuk a másik állítását. Ez ritka is, mivel munkás dolog. A jó cáfolathoz idézni kell. Megtalálod a másik szövegében a döccenőt, ahol nem stimmel a dolog, és azt idézve részletesen cáfolod. Ha nem tudsz pontosan idézni, akkor fennáll a veszély, hogy a szalmabáb érvelés hibájába esel. Ez azt jelenti, hogy kiragadsz egy gondolatot az eredeti szövegből, azt felnagyítod, eltorzítod, majd leütöd. Mintha szétpüfölnél egy szalmabábot, majd ünnepelnéd magad, hogy győztél. Például ha valaki azt mondja, hogy a digitális eszközöket fel kéne használni az oktatásban (így, úgy, amúgy – érvekkel, példákkal), az ellen-szalmabáb-érvelő azt kezdené ecsetelni, hogy beláthatatlan következményei lesznek annak, ha a gyerekek napi tíz órában a telefont nyomkodják. Ez az eredeti gondolat egy kis részének felnagyítása – politikai vitákban gyakori. A jó cáfolat pontos idézetből indul ki, nem egy szalmabábból.
6. szint: a fő gondolat cáfolata
Ez a legütősebb ellenkezés. Megragadja és pontosan idézi azt, ami az eredeti szövegben a fő gondolat, és érvekkel, tényekkel cáfolja. Ehhez szükség van arra, hogy a vitázó pontosan megértse a másik mondanivalójának a lényegét, és ezt vissza is tudja adni, mielőtt cáfolná. Nem kell szó szerinti idézet, hanem a valódi lényeg. Ez nem könnyű dolog. Nem is véletlen, hogy az ellenkezés hierarchiája piramis alakú: minél lejjebb van egy szint, annál szélesebb, annál többet halljuk és olvassuk a kommenteknél.
Mi következik ebből?
Abból, hogy milyen szintű érvelést használsz, nem következik, hogy igazad van, győztél. Egy hatos szintű cáfolat lehet teljes botorság is. Lehet, hogy egyáltalán nem győz meg. Ugyanakkor a 0. vagy 2. szintű érvelés egészen biztosan nem győz meg. Graham azt mondja, hogy a legnagyobb előnye az ellenvetések típusokba sorolásának az, hogy a vitákat olvasó vagy hallgató az érvelés minőségi szintjét felismerve helyre tudja rakni magában, hogy mennyire komolyan vehető az, amit olvas vagy hall. A kategóriák segítenek a véleményt íróknak, az ellenkezőknek is. Sokszor, aki a helyesírási hibákra panaszkodik, vagy a stílust kritizálja, őszintén hiszi, hogy lényegeset mond. Lehet, hogy lényeges is, de nem az adott témát illetően. Ahhoz nincs köze, nem magas szintű érvelés. Mielőtt kifejezel egy véleményt, érdemes megvizsgálni, hogy melyik kategóriába esik az ellenvetésed. Ez segíthet abban, hogy magasabb szinten fogalmazd meg a gondolataid, és eljussunk a valódi eszmecseréhez.
Elegánsabb érveléssel boldogabbak leszünk
Írj nekünk!
Írj nekünk! Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
És nem azért kellenek valódi eszmecserék, magasabb szintű ellenvetések, mert azok nemesebbek. (Persze az sem rossz bennük, hogy közelebb visznek egy megoldáshoz.) Inkább mert az embereket boldogabbá teszik, állítja Graham. Ha megnézzük, minél lejjebb vagyunk a hierarchiában, annál több a rosszindulat, a bántás. Ha valakinek valódi érve van, tényleg meg szeretné győzni a másikat, akkor nincs szükség beszólásokra, sőt azok inkább útjában állnak mondanivalója megértésének. Sokan nem azért vitáznak alacsony szinten, mert gonoszak akarnak lenni. Hanem mert nem tudják, hogyan kéne másképp. Ezt tanulták, ezt tanultuk. Ha ez a hierarchia segít annak tudatosításában, hogy hogyan érdemes másképp vitázni, akkor nagyot lépünk előre abban, hogy hatásosabb érvelők, és eközben kevésbé sértettek, sérültek legyünk.
