Koffeinmentes élet: 10 pozitív hatással biztosan számolhatsz!

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha azok közé tartozol, akik számára a „koffeinmentes” kifejezés szitokszó, nem vagy egyedül. Az utóbbi időben több kávét iszunk, mint valaha, ráadásul egy rakás más forrásból is rengeteg koffeint viszünk be – ezerrel pörög a matcha tea és az energiaital-biznisz is. Nem kérjük, hogy dobj el mindent, de azt igen: fontold meg, nem kávézol-e túl sokat.

Gondolhatod: mi is szeretünk kávézni, legtöbbször még biztatjuk is magunkat: a kávéfogyasztás egy sor bizonyított egészségügyi előnnyel jár, serkenti az anyagcserét, sőt csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát is, és így tovább. Én különösen a méregerős löketeket szeretem, lesült a bőr a képemről, amikor életemben néhány alkalommal koffeinmentest vagy lájtos-habos kapucsínót kértem. 

De érdemes azt is megnézni, mi jó származik abból, ha abbahagyod a kávézást. A Healthline nyomán 10 olyan előnyt mutatunk, amit szinte azonnal érzel majd, ha leteszed a kávét. 

Kevesebb szorongás

Úgy érzed, mostanában többet szorongsz? Simán lehet, hogy a túl sok kávé az oka.

A koffein felpörget, ezért is nyúlunk hozzá, de azt talán nem tudtad, hogy stresszhormonok termelését is stimulálja, vagyis „ugrásra készen” tart. Mintha fel lennél húzva. Ez azzal járhat, hogy többet szorongsz, feszültebb és idegesebb vagy, szívdobogást kapsz, sőt akár még pánikrohamod is lehet.

Azok, akik eleve hajlamosabbak a stresszre és a szorongásra, észrevehetik, hogy a tüneteik rosszabbodnak, ha túl sokat kávéznak, sőt a depresszióban szenvedők is határozott állapotromlást vehetnek észre, ha túlzásba viszik a feketézést.

Jobb alvás

A kávézási szokásaid az éjszakáidra is kihatnak. Tanulmányok igazolják, hogy a napi koffeinbevitel megváltoztathatja az alvási ritmust, nem pihentető alvást és napközbeni fáradtságrohamokat okozva. Ez különösen igaz, ha lefekvés előtt kevesebb mint 6 órával kávézol.

A kevesebb kávé nemcsak, hogy minőségibb alvást eredményez, de abban is segít, hogy hamarabb álomba merülj, miután lefeküdtél.

Jobb táplálékfelszívódás

Ha nem kávézol, a tested jobban hasznosíthat bizonyos tápanyagokat, amint azoké, akik viszont igen – a kávéban található tannin negatívan befolyásolja például a kalcium, a vas és a B-vitaminok felszívódását.

Ez különösen igaz azokra, akik nagyon sok koffeint visznek be, rendszertelenül táplálkoznak, vagy az idősebb korosztályhoz tartoznak. Ha nem kávézol, segítesz a szervezetednek, hogy minden bevitt tápanyagot megfelelően dolgozzon fel.

Egészségesebb és fehérebb fog

Nincs mit tagadni, a kávé és a tea sárgítja, sőt barnítja a fogakat. Ez megint a már fentebb említett tanninok miatt van: lerakódásokat okoznak és elszínezik a fogaid felszínét. A kávé savassága szintén roncsol, mert gyengíti a fogzománcot. Rendszeres kávézóként egyszer jó tippet kaptam a fogorvostól. Kávézás után (ha már minden ízében kiélvezted), öblögess egy kis sima csapvízzel. Ez hathatós segítség az instant sárgulás ellen, és ott is kivitelezhető, ahol nincs módod fogat mosni.

Fotó: Shutterstock

Kiegyensúlyozottabb hormonháztartás

A nők különösen jól jönnek ki abból, ha lejönnek a kávéról. A koffeintartalmú italok ugyanis befolyásolják az ösztrogénszintet, ráadásul nem is akárhogy. Egy 2011-es tanulmány rávilágított, hogy 200 milligramm (kb. két csészében van ennyi) az ázsiai és fekete nők körében emelte az ösztrogénszintet, a fehér nők körében pedig valamelyest csökkentette.

Az ösztrogénszinttel nem jó játszani. Ha valamiért az endometrózis, a mellrák vagy a petefészekrák kockázati csoportjába tartozol, még inkább fontold meg, hogy érdemes-e a túl sok kávéval megzavarni a hormonháztartásodat. Plusz, azt se feledd, hogy a koffein egy sor menopauzához kapcsolódó tünetet súlyosbít. 

Fotó: Shutterstock

Alacsonyabb vérnyomás

A kávé érrendszerünkre gyakorolt hatása talán az egyik legismertebb negatívum. Nem függni a koffeintől: a vérnyomásodnak is jót tesz, mert kutatások igazolták, hogy a kávé emeli a vérnyomást, és az idegrendszerre is stimuláló hatással van, ráadásul a túl sok kávé (3-5 csésze naponta) összefüggésbe hozható a szív- és érrendszeri betegségekkel is. 

Függetlenség

Közismert tény, hogy a kávé hat a hangulatra. Ha azok közé tartozol, akikhez az első kávé előtt nem lehet hozzászólni, érted, miről beszélünk. 

A koffein belenyúl az agy kémiájába, ezt nagyjából úgy teszi, mint a kokain – a koffein egyébként is megfelel jó néhány drogkritériumnak is. Azok, akik elhatározzák, hogy leteszik a kávét, egészen komoly elvonási tüneteket is tapasztalhatnak. Az, hogy meddig tart ez a kellemetlen állapot, attól függ, hogy mennyire voltál rajta az anyagon. Akár 9 nap is eltelhet, mire újra a régi önmagad leszel. Arra is számítsz, hogy valahol a huszadik és ötvenedik óra között lesz a legnehezebb. Nem ijesztő, hogy ilyen nehéz lejönni a kávéról? Szerintem de. A legjobb, ha eleve megelőzöd a függő viszonyt

Kevesebb fejfájás

Nem kell, hogy teljesen letedd a kávét, hogy érezd, mennyire hozzászoktál már. Ha nagyon rajta vagy, már néhány óra múltán kicsinálhat, ha például nem volt módod legurítani a reggeli adagot.  Valószínűleg hasogatni kezd a fejed, tompa és ingerlékeny leszel, és nem tudsz koncentrálni. Nem jó ennyire kiszolgáltatnod magad. Figyelj, mert a rendszeres és nagymértékű kávézástól simán kiépül ez a rossz mintázat!

Egészséges emésztés

A túlzott kávébevitel az emésztésednek sem tesz jót. Azt már biztos tapasztaltad, ahogy a kávéfogyasztás székelési ingert vált ki. Ennek oka, hogy erősen stimulálja a beleket. Ha túlzásba viszed a kávézást, hasmenés lehet a következménye, sőt a mértéktelen kávézás refluxot is okozhat.

Szebben öregszel

Ha aggódsz az öregedés miatt, már meg se idd, ami előtted van. A kávé negatívan befolyásolja a kollagén-anyagcserét, azt meg biztos tudod, hogy kevesebb kollagén=petyhüdtebb bőr. Ha túltolod a reggeli, déli, délutáni és esti kávét, ne csodálkozz, ha a bőröd az indokoltnál jobban öregszik. Persze van olyan dolog is, aminek csak jót tesznek az évek. Ez a jazz standard például csak jobb és jobb, ahogy öregszik az ember. 

Ki aggódjon nagyon?

Nyugi, nem azt mondjuk, hogy egyet sem ihatsz meg. A visszafogott kávézás, mondjuk, egy-egy csésze naponta még rendben van, legalábbis legtöbbünknek. Mert vannak olyanok is, akiknek egyáltalán nem kellene élniük vele.

  • Ha várandós vagy, szoptatsz, alap, hogy nem viszel be semmi olyat, amiből a babának nem adnál. Azt viszont nem mind tudjuk, hogy azoknak is tartózkodniuk kellene tőle, akik teherbe szeretnének esni. A koffein növeli a vetélés kockázatát, és csökkenti a teherbeesés esélyét.
  • Azok, akik hajlamosak a stresszre, vagy épp depresszióval küzdenek, tüneteik rosszabbodását tapasztalhatják, ha sokat kávéznak. Ők jobb, ha távol maradnak a fekete italtól.
  • Ha van valamilyen emésztőrendszeri problémád, a koffein könnyen olaj lehet a tűzre. Ez különösen igaz akkor, ha refluxod, cukorbetegséged, IBS-ed vagy köszvényed van. Légyszi, ne kávézz!
  • Mindig ellenőrizd le a betegtájékoztatót, hogy láthasd, hogyan hat a kávéfogyasztás az adott szerre. Egyes antidepresszánsok, asztmagyógyszerek és antibakteriális szerek nagyon nem szeretik a koffeint.

A kávéról lejönni nem könnyű, és ha észszerű keretek között csinálod, nem is feltétlenül muszáj. Az ipari mértékű fogyasztással viszont mindenképpen fel kellene hagynod, ha nem szeretnéd az egészségedet kockáztatni. A leszokás nehéz óráiban gondolj arra, milyen jó, hogy nem az energiaitalokra csavarodtál rá. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.