Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Felmérések szerint világszerte sok millió fiatal költözik haza a szüleihez: csak Magyarországon mintegy kétszázezer mamahotel üzemel. Az együttélés mögött állhat spórolási szándék, de az is könnyen előfordulhat, hogy egy kudarctól vagy szerelmi bánattól megzuhanva végül ismét őseink védőhálójában landolunk. Sokan totális csődként élik meg a helyzetet, s a szülők körében sem mindig felhőtlen az öröm. De mit lehet tenni, hogy mindenkinek jobb legyen?
Millenniumi vagy ipszilon generációnak hívják emberek azon csoportját, akik nagyjából 1980 és 1995 között születtek. Közülük sok millióan úgynevezett bumeráng gyerekek: elhagyják a szülői házat, akár több évig is külön élnek, de bármilyen messzire is hajítja őket az élet, mindig visszatérnek, hogy aztán felnőttként újra édesanyjukkal és/vagy édesapjukkal lakjanak egy fedél alatt.
A felmérések szerint az individualista, az egyén boldogulását középpontba helyező kultúrákban széles körben elterjedt jelenségről van szó: Torontóban minden második, Angliában minden negyedik fiatal, az Egyesült Államokban pedig 20 millió felnőtt él együtt anyukájával és/vagy apukájával. Magyarországon a Fundamenta által végzett országos reprezentatív kutatás szerint a húszas korosztály 58 százaléka, illetve a harmincasok 27 százaléka időzik a mamahotelben, s becslések szerint több mint 200 ezer háztartásba repültek vissza a fiókák.
Sokan vannak tehát ebben a helyzetben, de bizonyára még ennél is többen rettegnek a bekövetkezésétől - és nem csak a fiatalok, hiszen a szülők egyensúlyi állapotát éppúgy megbolygathatja csemetéjük visszatérése.
De ha senkinek sem jó ez, miért következik be ilyen gyakran? Mutatjuk a legfontosabb okokat.
Csak a szüleim segítségével tudok spórolni
Fent említett kutatások a bumeráng generáció jelensége mögött számos financiális, társadalmi és társas tényezőt említenek. Részben a gazdasági világválságra visszavezethető munkanélküliség, illetve az alacsonyabb bérezés, s ezzel párhuzamosan az egekbe szökő ingatlanárak és albérleti díjak mellett nem csoda, ha sokak számára pénzügyi kényszer a szülőkkel való együttélés, vagy legalábbis észszerű spórolási stratégia.
Pán Péterként sosem növök fel
További ok lehet a serdülőkor extrém mértékű kitolódása, amit Pán Péter effektusnak is neveznek. Ez azt jelenti, hogy tendenciaszinten sokkal tovább tanulunk és később kezdünk el önálló egzisztenciát építeni, s a felnőtt szerepeinket magabiztosan vinni. Ennek egyik jelzője lehet az első házasságkötéskor mért átlagéletkor növekedése, mely napjainkban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a férfiak esetében 32,5 év, nőknél pedig 29,7.
Ha kudarc ér, apáék segítenek talpra állni
Emberek sokszor akkor költöznek haza, amikor életszakasz váltásban vagy krízisben vannak. Egy hosszabb külföldi tartózkodást követően, egy munkahely elvesztésekor, egy szakítás után, vagy éppen egészségügyi okok miatt sokat jelenthet a szülők támogatása.
Szeretek anyáékkal lógni, de...
Bella DePaulo, a Kaliforniai Egyetem professzora könyvében arra a következtetésre jut, hogy felnőtt korú gyermekek sok esetben önszántukból laknak továbbra is együtt a szüleikkel, azért, mert szeretnek időt tölteni velük. Ebbe az irányba mutatnak egy 2015-ös amerikai vizsgálat eredményei is, ahol a megkérdezettek fele az apukáját vagy az anyukáját tartotta a legjobb barátjának. De azért legjobb barátság ide vagy oda, mindent mégsem lehet egy szülővel: a résztvevők mindössze 17 százaléka mesélte el első szexuális élményét a szüleinek, 37 százalék mondta el, hogy szívott már marihuánát és mindössze 9 százalék gyújtott rá egy füves cigire anyával vagy apával.
A szülőknek néha úgy hiányzunk, mint egy mozgásszervi probléma
Egy 17 országra kiterjedő kutatási adatokat elemző vizsgálatban, Marco Tosi és Emily Grundy azt tanulmányozta, hogy idősödő szülőkre miként hat felnőtt korú gyermekük visszaköltözése. A szülők életminőségét a mindennapokban megélt kontroll, autonómiaérzés, önmegvalósítás és öröm szintjével mérték. Eredményeik szerint ez a pontszám az újbóli együttélés hatására 0,8 pontot zuhan - éppen annyit, mint amikor valaki életkorából adódó mozgásszervi problémákkal kezd küzdeni. A szülő ilyenkor azt élheti meg, hogy nem mozoghat szabadon, ha ismét gyermekéről kell napi szinten gondoskodnia.
A közösen felállított szabályok biztonságot adnak
Bumeránggyermekükkel együtt élő szülők egy lelkes csoportja összeállított egy honlapot, ahol megosztják tapasztalataikat a sorstársakkal. Ők egyenesen azt javasolják, hogy érdemes szerződést kötni a gyermekkel, ami tartalmazza az együttélés szabályait. Ha ez némileg túlzásnak is tűnik, fontos őszintén átbeszélni a kereteket ahhoz, hogy ne ajtócsapkodás és a régi rutinokhoz való visszatérés legyen az odaköltözés vége.
A javasolt témák a következők: 1) pénzügyi kérdések (kell-e albérleti díjat fizetni, beszállni a rezsibe/törlesztésbe, élelmiszerek megvásárlásába), 2) az ottmaradás várható hossza 3) magánélet (lehet-e randipartnert felvinni, meg kell-e mondani, hogy éppen ki hova megy) 4) takarítás és lakásfenntartási feladatok 5) egyéb szabályok (takarodó, közös terek használata).
Már nem az a kamasz vagy!
A szüleinkkel való újbóli együttélés rázós élmény lehet, de egy óriási lehetőség is, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Ennek egyik kulcseleme minden bizonnyal a regresszió elkerülése. Ez azt jelenti, hogy se mi, se a szüleink ne csússzanak vissza egy már meghaladott életszakaszba, a viselkedés régről ismert mintázataiba.
Lehet, hogy amikor utoljára éltünk együtt, lázadó kamaszok voltunk, ők pedig azok a felnőttek, akik igyekeztek gondoskodni rólunk. Az újbóli viszony azonban, még ha van is benne segítségnyújtás, egészen más alapokon nyugszik. Egymás életének, határainak és fejlődésének kölcsönös tiszteletben tartása segít abban, hogy mindenki otthon érezze magát a helyzetben, és jó hangulatban teljenek a mindennapok.
