Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A közel 600 sáros férfit és nőt kihallgató kutatók szerint a legtöbben bosszúból áldoznak a szerelem „illegális” oltárán. A megcsalás 8 leggyakoribb oka között azért további meglepetés is akad!
Az 562 felnőttet kikérdező kutatók fejenként 80 kérdést tettek fel a partnerüket megcsaló résztvevőknek a miérttel kapcsolatban, és ez alapján listázták a félrelépések leggyakoribb okait. A válaszok alapján nyolc különböző kategóriát azonosító kutatás eredményeiről beszámoló Study Finds szerint a megelőzést és a kibékülést egyaránt elősegítheti az okok megismerése.
Düh, elhanyagoltság
A beszámolók szerint a „bűnösök” legtöbbször bosszúból csalják meg a partnerüket, de számos más dolog állhat még a félrelépés hátterében, és sok esetben egynél több kategóriát is kipipáltak a résztvevők. Íme a nyolc leggyakoribb ok:
- Düh: az elárult partnerek így állnak bosszút a másikon.
- Kielégítetlen vágyak, az intimitás hiánya.
- „Kiszerelmesedtem belőle.”
- Elhanyagoltság: a figyelem, tisztelet hiánya.
- Nem elég elkötelezett a másik.
- Enyhítő körülmények: részegség, nyaralás, stressz stb.
- Önbecsülés: így próbál segíteni valaki az önértékelési problémáin.
- Egyszer élünk: a változatosság gyönyörködtet!
Megelőzés
A kutatók szerint a félrelépésekhez vezető okok megismerése az érintettek és a pszichológusok számára egyaránt segítséget nyújthat, és a problémás párkapcsolatok megmentése mellett akár a megcsalások megelőzése szempontjából is hasznos lehet.
Elhanyagolt nők, telhetetlen férfiak
A férfiak esetében gyakoribb volt egyébként, hogy a kielégítetlenséget, a részegséget vagy a változatosság keresését jelölték meg, a nők pedig hajlamosabbak az őket elhanyagoló partnerek miatt hűtlenkedni.
Sokszor hallhatjuk, hogy a hűtlenség nem előidézője, csak tünete egy problémás párkapcsolatnak, ennél azonban szemlátomást sokkal bonyolultabb a helyzet.
"Sokféle oka lehet a hűtlenségnek, és nem csak azon múlik a dolog, hogy egészséges-e egy párkapcsolat" - summázta a tanulmány szerzője, dr. Dylan Selterman.
