Régóta velünk vannak, sokan sok helyen foglalkoztak is már velük, mégis akadnak még tévhitek az adalékanyagokkal kapcsolatban. Konkrétan: nem sok fogalmunk van arról, mit jelentenek az élelmiszerekre írt E-számok.
Bár az E-számokat népszerű tévhitek övezik, egy friss országos kutatás szerint mégis meglepően sokan tudják, hogy a jelölésekben mire utal maga az E betű, mondjuk, azt már kevesebben, hogy pontosan miket jelölnek és mennyi kerülhet be belőlük a szervezetünkbe - derült ki abból az országos kutatásból, amely a Coca-Cola Magyarország megbízásából készült el.
A magyar fogyasztók közül tízből hat felnőtt elolvassa a címkén, hogy a kiválasztott élelmiszerben milyen adalékanyagok vannak, de túlzottan nem tartanak tőlük. Ennek egyik magyarázata lehet, hogy meglepően sokan vannak tisztában azzal, hogy az E-számok körében mit jelent maga az E betű. Tízből hatan tudják ugyanis, hogy ez az EU-ban engedélyezett biztonságos adalékanyagokat jelöli, miközben a megkérdezettek ötöde véli úgy, hogy az E betű egyszerűen a vegyi anyagokat jelzi az élelmiszerekben. Ebben a témában a leginkább tájékozottnak a 18-29 éves, valamint a 40 év feletti korosztály számít, míg a legkevésbé a 30-39 éveseké.
A kutatás eredményei alapján kevésbé ismert, hogy a címkéken az egyre ritkábban látható E-számok helyett feltüntetett vegyületnevek milyen hétköznapi anyagokat, adott esetben például vitaminokat takarnak. A legismertebbnek a C-vitamin számít: a megkérdezettek közel fele tudta párosítani az aszkorbinsavat (E-300) annak hétköznapi elnevezésével. Tízből négyen vannak tisztában azzal, hogy a xilit ugyanaz, mint a nyírfacukor (E-967), és hasonló arányban tudják, hogy a nátrium-hidrogén-karbonát (E-500) a szódabikarbóna kémiai neve. A válaszadók túlnyomó többsége, mintegy 70 százaléka nem tudja azonban, hogy a szteviol glikozid (E-960) a sztívia (magyarul jázminpakóca) nevű természetes édesítő, a tokoferol (E-306) az E-vitamin, a riboflavin (E-101) a B2-vitamin „hivatalos” neve, vagy hogy az E-330 a citromsavat, az E-260 pedig az ecetsavat jelöli.
Nem közismert az sem, hogy az egyes adalékanyagok esetében létezik egy olyan, tudományosan megállapított napi limit, amekkora mennyiségben hosszú távon is egészségügyi kockázat nélkül fogyaszthatók. Ezt, vagyis az egyes élelmiszeradalékokra vonatkozó elfogadható napi beviteli értéket az angol kifejezés után (acceptable daily intake) az ADI betűszóval jelölik. A megkérdezettek negyede a helyes választ jelölte meg a kérdőív kitöltése során, amikor az ADI mibenlétére kérdezett rá a kutatás, kétharmaduk viszont nem ismeri, nem hallott még erről a betűszóról. A leginkább tájékozottnak a 18-29 éves korosztály bizonyult, körükben tízből négyen válaszoltak helyesen.
A vizsgálat arra is választ keresett, hogy a fogyasztók vajon mit gondolnak arról, mennyi cukor- és kalóriamentes üdítőt kell meginni ahhoz, hogy az ital édes ízét biztosító egyik édesítőszerből, az aszpartámból elérjük a napi beviteli plafont. A megkérdezettek harmada gondolta úgy – helytelenül –, hogy ehhez mindössze 6 deciliter (kevesebb mint két aludoboznyi mennyiség) elfogyasztása elegendő, míg további egynegyedük 3 literre tippelt, szintén tévesen. Valójában – és ezt a megkérdezettek mindössze 7 százaléka tudta jól – egy átlagos testsúlyú, fenil-alaninra nem érzékeny nő napi 6(!) liter zeró cukortartalmú üdítőt elfogyasztva éri csak el az ajánlott limitet. A legtöbb helyes tipp a 18-29 és a 40-49 éves korosztályból, valamint a férfiak köréből érkezett.
