Havi 3 tábla csoki csökkentheti a szívbetegségek kockázatát

Olvasási idő kb. 2 perc

A vélemények megoszlanak a pontos mennyiségről, de a tudósok abban egyetértenek, hogy ha mértékkel fogyasztod a csokit, kedvezel a szívednek.

A legtöbben már megtapasztaltuk, hogy a sok a jóból sosem vezet egészséges életvitelhez. Ez sajnos igaz a csokoládéra is. Azonban az Insider szerint egyre több kutatás szól ennek a népszerű édességnek az előnyeiről.

A müncheni Európai Kardiológiai Társaság konferenciáján bemutatott friss tanulmány szerint azoknál, akik havonta háromszor fogyasztanak csokoládét, 13%-kal csökken a szívproblémák esélye - szemben azokkal, akik nem élnek ezek a finomsággal.

A New York-i Icahn Orvostudományi Egyetem tudósai 575.000 résztvevőt vizsgáltak, a kutatás során pedig arra jutottak, hogy a csokoládé természetes összetevői gondoskodnak a vérerek egészségéről és csökkenthetik a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát.

A tudósok az étcsokit választanák.
Fotó: Shutterstock

Ezek az adatok természetesen a mérsékelt fogyasztásra vonatkoznak, hiszen a túl sok csokoládé egészségügyi problémákhoz vezethet. Azoknál ugyanis, akik minden nap ettek csokoládét, 17%-kal nőtt a szívelégtelenség lehetősége, ez pedig valószínűleg a magas zsír- és cukortartalomnak tudható be.

"Úgy hiszem, hogy a csokoládé fontos tápanyagforrás, hiszen a benne lévő flavonoid gyulladáscsökkentő hatású és hozzájárul a jó koleszterinszint kialakulásához is" - mondta Chayakrit Krittanawong, a tanulmány vezető szerzője. "Azonban a csokoládéban nagy mennyiségű telített zsír is található, ezért inkább azt mondanám, hogy egészségügyi szempontból a legjobb megoldás az étcsokoládé mérsékelt fogyasztása."

A kutatócsoport szerint azonban további vizsgálatokra van szükség. Azoknak az embereknek például, akiknél már eleve magas a szívbetegségek kockázata, ajánlott a csokoládé kerülése, éppen ezért nem vonható le egyértelmű következtetés.

Fontos a mértékletesség. havi három tábla étcsokival tehetsz az egészségedért.
Fotó: Shutterstock

Egy 2017-es tanulmány - amelyen a Harvad tudósai és dán tudósok dolgoztak - sokkal inkább a csokoládéfogyasztás előnyeiről számolt be: az eredmények szerint segít megelőzni a leggyakoribb szívritmuszavart, a pitvarfibrillációt. Az 55.000 résztvevő közül azoknak, akik hetente hatszor ettek csokoládét, 20%-kal volt alacsonyabb a PF (pitvarfibrilláció) értékük, mint azoknak, akik havonta csak egyszer nassoltak belőle. 

Azt javasoljuk, hogy nyugodtan egyél rendszeresen csokoládét és a választásod lehetőleg az étcsokoládékra essen, de azért ne ess túlzásokba se.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.