Egy stresszes időszak hosszú távon is rányomja a bélyegét az életünkre

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Talán most először sikerült kutatóknak egyértelmű bizonyítékot találni arra, hogy nem kell hosszan stresszben élni ahhoz, hogy a stressz kifejtse a maga romboló hatását az életünkben. Elég egy rövidebb, de intenzív feszültséget gerjesztő esemény ahhoz, hogy később is tapasztalhassunk káros hatásokat. Mindehhez a következtetéshez fecskék vizsgálatával jutottak.

Senkinek nem újdonság, hogy a hosszú távú stressz káros hatással van az életünkre és az egészségünkre. Aki gyerekként stresszes környezetben, vagy nélkülözésben nő fel, annak egész életére sérül az immunrendszere és a világhoz való hozzáállása. Azt viszont kevéssé láttuk eddig, hogy egy-egy kisebb stresszes esemény milyen hatásokkal járhat a későbbiekre vonatkozóan. Itt most nem olyan traumatikus eseményről van szó, ami derékba töri az ember életét, csak sima, egyszeri vagy pár alkalmas stresszhatásról.

Egy új kutatás meglepő irányból ad erre vonatkozóan támpontokat. A Cornell Egyetem kutatóinak, Maren Vitousek vezetésével eszükben sem volt embereket vizsgálni, hiszen biológusok. Mégis néhány kísérletük, amiket fecskékkel végeztek, sokat elárul arról is, hogy egy stresszes időszak hogyan nyomja rá a bélyegét az életünkre - még jóval a megtörténte után is.

A testi stresszreakció minden gerincesnél hasonló

Következtetéseik azért gondolhatók tovább az emberekre, mert a biológiai stresszreakció nagyjából ugyanúgy fut le a gerincesek nagy részénél, így nálunk is. Egy újfajta eljárással szabadon élő odúfecskéknél (Tachycineta bicolor) érték el, hogy testükben rövid időszakokra megnövekedjen a stresszhormon mennyisége. Készítettek egy olyan zselét, mely glükokortikoidot, vagyis stresszhormont tartalmazott. Betettek a fecskék fészkébe egy-egy órára egy műtojást, ami be volt kenve ezzel a stresszes zselével. Így amikor a fecskemama költött, ráült erre a tojásra, és a zselé a bőrén keresztül bekerült a szervezetébe. Tehát nem valódi stresszes dolognak tették ki a fecskemamát, csak elérték, hogy a teste úgy reagáljon, mintha stresszben lett volna. A kutatók variálták, hogy milyen dózisban tartalmaz a zselé stresszhormont, amivel összesen ötször egy órát érintkeztek a költő madarak.

Egy stresszes időszak hosszú távon is rányomja a bélyegét az életünkre
Fotó: Shutterstock

Egy-egy stresszes esemény hónapokkal később is negatív hatású lehet

Miután kikeltek a kisfecskék, a kutatók nem várt erősségben látták a jóval korábbi, és viszonylag enyhe testi stresszreakció hatását. A kontroll fecskemamákhoz képest a stresszhormonnal kezelt fecskék sokkal kisebb intenzitással etették a fiókáikat, mintha valami fáradtság ült volna rajtuk. A fiókáik így kisebbek és kevésbé életképesek voltak, mint egy átlag fecskefióka.

Minél nagyobb dózisban kapták a vizsgálat alanyai a stresszhormont, annál feltűnőbb volt a különbség a viselkedésükben, és utódaik fittségében. Ebből az a tanulság, hogy akinél egy stresszes esemény nagy hormonális választ vált ki, annál hosszú távú negatív hatásokkal jár az adott esemény. 

Van, aki jobban bírja

Természetesen van különbség az egyedek között abban, hogy kinél mennyi stresszhormont szabadít fel ugyanaz a feszültséget keltő dolog. A következő kutatásukban erre fókuszáltak a kutatók: miután befogtak fecskéket, megnézték, hogy a befogást követően mekkora volt a stresszhormon szintje a szervezetükben, és mennyi idő alatt állt vissza a hormonszint a normális értékre. Voltak olyan fecskék – mint ahogy vannak olyan emberek is –, akiknél ugyanaz az ijesztő esemény alacsonyabb stresszhormonszintet váltott ki, és hamarabb visszaállt a szervezetük normál állapotba, mint a többieké. Ők a reziliens fecskék.

A kutatók ezután megnézték, hogy a fentebb ismertetett módszerrel bevitt stresszhormonhatásra melyik fecske hogyan reagál. Az eredményen nem lepődtek meg: azon fecskék, akik a befogásukra kisebb stresszreakcióval reagáltak, és hamarabb visszaállt a normális hormonszintjük, ezt az akadályt is könnyebben vették. Vagyis jelentős egyéni különbség van – már fecskéknél is – abban, hogy valaki mennyit idegeskedik, és hogy hogyan bírja a nyomást.

Egy stresszes időszak hosszú távon is rányomja a bélyegét az életünkre
Fotó: Shutterstock

Pozitívumok is akadnak

Ez elég elszomorító eredmény lehet azoknak, akik magukat a stresszt rosszul viselő, szorongó alkatnak ismerik. De azért van két biztató olvasata: az egyik az, hogy igen, tényleg van különbség abban, hogy biológiailag hogyan reagálunk a stresszre, nem kell mindenkinek ugyanannyit kibírni, nem gyenge vagy lúzer az, aki kevésbé bírja a stresszt, mint mondjuk a munkatársai. Egyszerűen a teste másmilyen, másképp reagál. Ha pedig ezt tudod magadról, akkor már tudsz is alakítani azon, hogy milyen elvárásokat támasztasz magaddal szemben.

A másik, optimizmusra okot adó dolog pedig az, hogy a kutatók azt találták, hogy a stresszt jól bíró, reziliens fecskéknek több, jobb kapcsolata volt más fecskékkel. A következőkben ezt fogják vizsgálni: megnézik, hogy a társas interakciók milyen módon alakítják azt, hogy mennyire ellenálló valaki a stresszhatásoknak. Ez azért jó hír, mert a társas kapcsolataink minősége és mennyisége már nem biológiai adottság, hanem olyan dolog, amin hatalmunkban áll változtatni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szalay Ágnes
Szalay Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.