Ettől a 6 dologtól undorodnak a legtöbben. Nem véletlenül!

Olvasási idő kb. 2 perc

Kedvelni elég kevesen kedvelik az érzést, a gusztustalan dolgok láttán érzett undor ugyanakkor kifejezetten praktikus reakció: így védekezünk a potenciális bacilusgazdák ellen.

Az undorító dolgokat rendszerező és kategorizáló kutatók szerint összességében kifejezetten hasznos mechanizmusról van szó, még akkor is, ha egy adott pillanatban csak a bacilushordozó állatok vagy az arcunkba köhögő ismeretlenek elől való menekülésen és a hányingerünk leküzdésén jár az eszünk - írja a Science Alert.

 „Taka-roooodj!”

A kórokozók jelenlétére utaló jelek által előidézett undor kategóriáit listázó kutatók szerint más állatokra is jellemző egyébként a túlélést segítő válaszreakció.

Azt eddig is tudtuk, hogy az undor hasznos számunkra, most viszont az is nyilvánvalóvá vált, hogy az undor egy szabályos jelenség, ami a különböző fertőzések forrásainak felismerésére és elkerülésére szolgál – mondta el Val Curtis, a tanulmány egyik szerzője.

2500 embert zaklattak

Ehhez több mint 2500 résztvevőt sokkoltak különböző gusztustalan szituációkkal. A 75 különböző helyzetet ezután a közben érzett undor intenzitása alapján értékelték a tesztalanyok. A kezüket nyaldosó kóbor kutyákra, elcserélt dezodorokra, kiütéses nemi szervekre és a tőszomszédságukban sugárban hányó emberekre reagáló résztvevők reakciói alapján a következő kategóriákat különítették el a kutatók:

  • Higiénia: a higiénia hiányára utaló jelek.
  • Állatok/rovarok: az olyan betegségeket terjesztő állatok, mint az egerek vagy a szúnyogok.
  • Szex: a szexuális partnerek gyakori váltogatására utaló viselkedés.
  • Atipikus megjelenés: a testi eldeformáltság vagy a normálistól eltérő viselkedés, például zihálás, köhögés; vagy egy olyan körülmény, ami potenciális veszélyforrást jelent (pl. hajléktalanság).
  • Sérülések: fertőzésekre utaló jelek, például hólyagok vagy kelések jelenléte a testfelületen.
  • Ételek: a romlottságra utaló jelek.

A nők gyakrabban kiakadnak

A kutatásban résztvevő nők gusztustalanabbnak találták egyébként a különböző helyzeteket. Különösen a szexszel és a betegségeket terjesztő állatokkal kapcsolatban volt szembetűnő a különbség.

Annak ellenére, hogy csak a 19. században jöttünk rá, hogyan terjednek a betegségek, nyilvánvaló, hogy intuitív módon is képesek vagyunk ráérezni, mit az, amit ajánlott elkerülnünk – foglalta össze a kutatás eredményeit az egyik kutató.

CAARDI
CAARDI
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.