Kevés nehezebb szakasz van az ember életében, mint egy válás után lenni. Minden felborult, ami már egy bejáratott élet volt. Még az is megváltozik, hogy mit gondol az ember saját magáról, arról, hogy kicsoda is ő? Az arizonai egyetem pszichológia professzorának van néhány ötlete arról, mit tehet az ember önmagával ahhoz, hogy könnyebben továbblépjen.
Edinát tavaly hagyta el a férje. Egy másik nőért! Olyan gyorsan zajlott az egész, hogy Edinának felocsúdni sem volt ideje. Éppen leültek nézni az olimpiát, és a semmiből, bejelentette, hogy szerelmes valakibe. Pikk-pakk összepakolt, beadta a válópert és elköltözött. Mintha semmi sem lett volna neki az elmúlt tizenöt év és a két gyerek. Edina azóta mintha a rémálmát élné. Minden olyan valószerűtlen. Igaz, hogy már nem volt nagy a szerelem, de biztonságos volt. És újra lehetett volna jó! Ehelyett most a férje boldog egy másik csajjal. Edinának még mindig könny szökik a szemébe, ha eszébe jut a férje azzal a nővel. Márpedig naponta vagy százszor eszébe jut. Elárultnak, kisemmizettnek, szerencsétlennek és alkalmatlannak érzi magát. Rászakadt az összes gond a gyerekekkel, a háztartással. A mélypont az volt, amikor arra jöttek haza, hogy kikapcsolták az áramot. Mert elfelejtette átíratni a saját bankszámlájára a beszedést.
A nappalok még úgy, ahogy elmennek, állandóan csinálni kell valamit, nincs idő búslakodni. De este rászakad a magány. Rengeteget sír, alig alszik. És állandóan a férje Facebook profilját nézegeti, pedig tudja, hogy nem kéne, mert csak még szomorúbb lesz. A barátnői, testvére, már unják az örökös siránkozását, ezért egy ideje inkább leírja magának. Kicsit jobb a helyzet, mióta valaki tanácsolta, hogy szedjen nyugtatót, napi egy-két Xanax-szal könnyebb elviselni. De hogy mi lesz ebből? A harminchat éves Edina leginkább úgy érzi, hogy számára véget ért a boldogság.
Írtam már arról, hogy milyen tipikus forgatókönyv előzi meg sok esetben a válást, és arról is, hogy hogyan lehetne szebbé, korrektebbé, elviselhetőbbé tenni a válást. David Sbarra, az arizonai egyetem pszichológia professzora évek óta tanulmányozza a válást, és a válással való megküzdést. Az ő tapasztalatait osztom meg most veletek, arra vonatkozóan, hogy mit tegyél akkor, amikor már túlvagytok a váláson, és ott állsz az új életedben.
Hogyan tovább?
Sbarra az élet „hogyan tovább?” pillanatának nevezi azt, amikor valami drasztikus dolog történik, és felborul az az életmód, az a világ, amiben addig éltél. Ilyen, amikor meghal valaki, vagy elbocsájtják az embert a munkahelyéről, nyugdíjba megy, esetleg kap egy rák-diagnózist – és ilyen a válás is. A hogyan tovább pillanat olyan, mint amikor számítógépes játékot játszol, azt a jövő-menőset, ahol mindig tovább kell ugrani, és ha jól jön ki a lépés, továbbjutsz a következő szintre, ha meg nem, akkor lezuhansz és felfal az aligátor. Minden hogyan tovább pillanat egy akadály, és egy lehetőség is egyben, hogy a következő szintre lépj.
A válás mély és igazi fenyegetést jelent a jóllétünkre nézve. Konkrétan az egészségünkre nézve is. Sbarra tapasztalata szerint több dolgot tehetünk, hogy ez a hogyan tovább pillanat ne zuhanáshoz vezessen. De nézzük először, hogy mit ne tegyünk!
Mit ne?
A naplóírást általában ajánlani szokták a traumák, lelki sérülések feldolgozására, Sbarráék azt tapasztalták, hogy a válásnál sok embernek inkább árt, mint használ. Újra és újra rátereli az ember figyelmét a negatív érzéseire, a fájdalmára, a sértettségére, és megrekeszti ebben az állapotban, ahelyett, hogy a továbblépést segítené. Ugyanígy nem javasolja, érthető okokból a gyógyszert, alkoholt sem, ami rövid távon jó ötletnek tűnhet, de hosszú távon tisztában vagyunk a veszélyeivel. Amint viszont csinálj:
Alvás
A stresszhelyzetekben, pláne ha sokáig tartanak, romlik az alvás minősége, keveset alszol, felébredsz, álmatlanul forgolódsz, vagy le sem fekszel időben. Pedig az alvás borzasztó fontos. Főleg a nőknél igaz, hogy ha az érzelmi problémák tetejére még alváshiány is rakódik, akkor az a vérnyomás megnövekedéséhez vezet.
Bánj kíméletesen magaddal!
Az önmagunk felé mutatott könyörület, kímélet fogalma a buddhizmusból jön. De nem kell buddhistának lenni ahhoz, hogy felhasználjuk a saját életünkben. Lényege, hogy biztosítsd magad számára ugyanazt a kíméletes, megértő bánásmódot, mint amit a legjobb barátod felé mutatnál, ha hasonló helyzetben lenne. Ne bántsuk magunkat! Hagyjuk békén magunkat, és ne ostorozzuk magunkat azért, hogy miért ilyen nyomorult! Bocsássunk meg magunknak, és ne rágódjunk újra és újra azon, hogy mit (nem) tettünk, amit kellett volna. Éljünk a pillanatban – ez a mindfulness alapvetése is – élvezzük azt, ami éppen van; vagy éppen nyugtázzuk a negatív érzéseket.
A harmadik eleme a kíméletességnek egyfajta közös emberség megélése. Ahelyett, hogy állandóan magunkról beszélünk, magunkra gondolunk, tekintsünk úgy a saját tapasztatásunkra, mint a nagy közös emberi tapasztalás egy részére. Nem én vagyok az első, aki válik, és nem is én leszek az utolsó. Mindenki életében vannak olyan próbatételek, amiket ki kell állnia.
Rakd össze magad újra!
Ami nem azt jelenti, hogy szedd össze magad. Hanem, hogy az én-képedet, azt amit magadról gondolsz, önmagadat kell újragondolni. A válás azért is olyan nehéz, mert volt egy képed magadról, hogy férj/feleség vagy, és ez most eltűnt. A legtöbben elkerüljük annak az alapvető egzisztenciális kérdésnek a boncolgatását, hogy Ki vagyok én? A válás rákényszerít az ezzel való szembenézésre.
Az énkép újraépítéséhez emberekre van szükségünk. Azokra, akikkel együtt, akikhez képest vagyunk valakik. Így itt az aktív tennivaló az, hogy minél többet találkozz emberekkel, elsősorban olyanokkal, akik szeretnek. A velük való együttlét segít összeállítani azt az új képet, amit az énedről alkotsz.
