A válás nem egy szép dolog. De elválni is többféleképpen lehet. Lehet haraggal és keserűséggel, teljesen kifordulva önmagunkból és feladva azt a hitet, hogy érdemes megbízni bárkiben ezen a földön. És lehetséges az is, hogy ezt a fájdalmas lépést méltósággal, magunkat és a másikat tisztelve tesszük meg, és már a válással is erőt gyűjtünk ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabban folytathassuk az életet.
Az elmúlt időszakban a címlapokról köszönt vissza Hosszú Katinka és Shane Tusup megromló kapcsolatának újabb és újabb ütközete, amiket szomorúan olvastam. Egyrészt egyfajta szekunder szemérmesség dolgozott bennem, hogy nem akarom én ezt látni, ez az ő ügyük. Másrészt meg sajnálattal töltött el, hogy az a vidám energia, az az együtt mindenre képesek vagyunk lendület így megszakadt, és visszájára fordult. Pedig ez nem egy kirívó jelenség, nemrég olvastam, hogy ma egy fiatal házasodónak több esélye van arra, hogy egy idő múlva válási procedúrán essen át, mint hogy kitartson a házassága.
Kevés nehezebb dolog van az életben, mint elválni. A válás rengeteg fájdalommal jár, harag, szomorúság, féltékenység, gyász kapcsolódnak hozzá. Akármi is az oka a válásnak, minden esetben arról van szó, hogy a pár mindkét tagja reménytelin megfogadta, hogy szeretni fogják egymást, kitartanak egymás mellett és bíztak a közös jövőben, és kiderül, ez nem így lesz.
A válás egy szerettünk elvesztése
Egy elváló pár rengeteg sok szépséget, értéket is maguk mögött hagy. Közös emlékeket, barátokat, egy életet, ami egyszer működött, vagy legalábbis bíztak benne, hogy működni fog. A válással járó stressz vetekszik azzal, amit egy szerettünk halála okoz. Mégis, míg az esküvőt, vagy akár a temetést rituálék vesznek körül, addig a válás, egy nagy korszak lezárása éppen csak megtörténik. Jó esetben végleges elhidegülés, és szörnyű konfliktusok nélkül, rossz (és sajnos nagyon gyakori) esetben úgy, hogy a felek a fejükben semmissé tesznek minden pozitív dolgot, ami a másikhoz kapcsolódott, és szörnyű konfliktusok, veszekedések és perek szegélyezik az amúgy is nagy lelki megpróbáltatást. Az ilyen válások rengeteg nehezen, vagy soha be nem gyógyuló sebet hagynak, és megakadályozzák azt, hogy a válás után remény legyen újra megtalálni a kiegyensúlyozottságot.
Esther Perel New York-i családterapeuta gyakran segít pároknak az elválás folyamatában is. Mert nincs az megírva, hogy az elválást ne lehetne méltósággal, a másik tiszteletét fenntartva, tulajdonképpen sikeresen és hosszan tartó sérülésektől mentesen megcsinálni. Perel azt mondja, ha már a válás ugyanúgy egy hatalmas, és az élet folyamát alapvetően megváltoztató esemény, mint a többi, amit rituálékkal segítünk feldolgozni, akkor itt is segít mindkét félnek, ha van valamilyen, lehetőleg megerősítő lezáró aktus.
Amikor tényleg vége van
Jade és Clive történetén keresztül mutatja be, mire is gondol. Jade és Clive 22 éve házasok, van három gyerekük, hosszú, boldog és sikeres évek állnak mögöttük – de bejött a képbe egy új szerelem: Clive új párt talált magának. A férfi menthetetlenül szerelmes lett, és bevallotta Jade-nek, hogy el akarja hagyni őt. Itt fordultak a párterapeutához, mivel az asszony még mindig szerette a férjét, és minden eszközzel meg akarta óvni a házasságot, a férfiben pedig dolgozott a bűntudat, amiért felrúgná eddigi életüket.
Hamar kiderült, hogy a kapcsolatuknak tényleg vége, Clive viszonya nem egy futó kaland, hanem egy valódi választás, érzelmi energiái, szerelme már az új párjánál vannak. Ennek ellenére, érzelmi ráhatással, az erős bűntudata miatt, rá lehetett volna venni, hogy ne költözzön el – de mire lett volna jó, ha csak kötelességből marad, és neheztel, haragszik Jade-re.
Válási ceremónia?
Az átmeneteket, a korszakváltásokat segítik a rituálék, így Perel azt javasolta nekik, hogy csináljanak, egy búcsú-rítust. Az, hogy most vége szakad a házasságnak, nem jelenti azt, hogy az egész vacak volt, hogy hazugságban éltek húsz évig, hogy ne lett volna életük közös időszakában számtalan olyan érték, közös eredmény, szép emlék, amit el kéne törölni. Megkérte őket, hogy írjanak egymáshoz elköszönő levelet. Írják le egymásnak, hogy mit fognak hiányolni az elmúló közös életből, mit tartanak nagy becsben majd az emlékeik között, miért vállalnak majd felelősséget, és mit kívánnak a másiknak. Jade és Clive, bár kicsit ezoterikus hókuszpókusznak tartották a dolgot, mégis eleget tettek a kérésnek.
Megírták a levelüket, majd visszamentek Perelhez, hogy ott felolvassák egymásnak. Jade levele tízoldalas szerelmeslevél volt. Hiányozni fog neki Clive minden szavajárása, a közös kutyasétáltatások, az éttermek, a válogatás-kazetták, az ételek, amiket együtt szerettek meg, az, hogy biztonságban érezte magát Clive mellett, a szeretet, amit kapott tőle, Clive szuszogása az ágyban – minden intim pillanat. Mire befejezte a levél felolvasását mindannyian sírtak.
Clive levele egészen más volt. Korrekt és diplomatikus búcsúlevél. Megköszönte a közös éveket, megígérte, hogy szívében különleges helyen őrzi majd a szép emlékeiket, megköszönte Jade-nek, hogy ilyen csodálatos ember, és hogy egymás mellett álltak, és minden jót kívánt neki.
És mi volt mindennek az eredménye?
Egy évvel később Jade, akinek az egész elszakadás sokkal fájdalmasabb volt, azt mondta: büszke vagyok arra, hogy megírtam ezt a levelet. Előtte sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan fog Clive elköltözni. Egyszer csak fogja magát, kimegy az ajtón, és azt mondja, viszlát? Ez a ceremónia véget vetett az őrlődésemnek. Rettenetes nagy szükségem volt rá, hogy valami segítsen számomra feldolgozni, hogy tényleg vége van, hogy mást szeret. A levelét hallgatni rettenetesen fájdalmas volt. Nem egy „mit fogok hiányolni”-levél volt, hanem egy „vége van”-levél, még akkor is, ha írt benne kedves dolgokat. Én szerelmes voltam belé, úgyhogy ez jobban fájt, mint ahogy azt el tudnád képzelni. De felnyitotta a szememet. Segített felfogni és elfogadni a helyzetet.
Clive egy évvel később úgy emlékezett a ceremóniára, hogy „érzelmes volt és hatásos”. A bűntudatomat a Jade iránt érzett hála váltotta fel, a tagadásomból emlékek lettek. Képessé vált arra, hogy kialakítson egy normális és valódi kötődést Jade-hez és a családhoz, azzal együtt, hogy új párjával él együtt. „Addig a pillanatig olyan valószerűtlen volt az egész helyzet. A szimbolikus befejezés véglegesítette.”
Ez a rituális, és a házasság pozitív dolgait felidéző befejezés segített ennek a párnak. Sajnos a legtöbb pár a válási időszakban azon van, hogy átírjon minden szépet, és alávaló alaknak állítsa be magában azt az embert, akit korábban élete párjának választott. Olyan történetet (narratívát) alakítanak ki az emberek a válás környékén a házas éveikről, amelyben az a hangsúlyos, hogy ők áldozattá váltak. Pedig az életük továbbéléséhez azok a történetek adnának erőt, amelyben a szépség és az elért eredmény a hangsúlyos. Keserűség és harag van bennük, aminél sokkal egészségesebb lenne a megbocsátás. Hiszen a válás után is van élet, ami akkor válhat teljessé, ha képesek maradunk reménykedni, szeretni és bizalmat érezni.
