Két ok, amiért még mindig szingli vagy

Kínzó és roppant szerencsétlennek tűnő állapot, ha az ember szeretne kapcsolatot, vágyik egy hosszú távú partnerre, de nem akar összejönni neki. Lehet hibáztatni a rohanást, az elidegenedést, a körülményeket ezért, de sokszor az ok nem kívül, hanem belül van. Két tipikus, önmagunkkal kapcsolatos érzet lehet gátja egy kapcsolat kialakításának: az önutálat, és az önimádat. Mit is jelentenek ezek a kapcsolatok viszonylatában?

Említettem már korábban a The School of Life iskolát, melynek egyik alapítója Alain de Botton, és ami azt tűzte ki célul, hogy mindenféle tudomány oktatása helyett arra tanítsa az embereket, hogy mit kellene tenniük ahhoz, hogy elégedettebbek legyenek az életükben. Mert hiába a szakmai sikeresség, az csak kicsit ad hozzá ahhoz, hogy valaki hogyan érzi magát a bőrében.

Az elégedettség – nevezzük boldogságnak – sokkal inkább azon múlik, kinek milyen kapcsolatai vannak, milyen viszonyban van a családjával, hogyan képes jó és megbízható barát vagy társ lenni, vagy éppen hogyan van jóban saját magával.

A kapcsolatok talán legfontosabbika a párkapcsolat, amiből elég sokan szenvednek hiányt. Vagy nem igazán működik az, ami van, vagy nincs is egyáltalán. Most nézzük meg azt, a Book of Life cikke nyomán, miért lehet, hogy valaki nem talál magának olyan kapcsolatot, ami hosszabban kitartana.

Rengeteg okot fel lehet sorolni, hogy a mai világban miért olyan nehéz párt találni. Elkerülsz otthonról egy nagyvárosba vagy külföldre, alig ismersz valakit, mindenki csak rohan a dolga után, nincsenek már házibulik, a szórakozóhelyeken csak egyéjszakás kalandot keresnek, a Tindert meg egye meg a fene.

Lehet az, hogy rengeteget utazol, hétvégére éppen csak hazaesel, az üzleti útjaidon pedig mindig újabb és újabb emberekkel találkozol, nincs idő alaposan megismerkedni. De ugyanígy alkalom nélkül maradsz, ha még mindig a szülővárosodban/faludban élsz, ahol nincs hova és kivel szórakozni menni, és nem jár arra egy lélek sem. Ezek persze mind valós és reális indokok, de ha az a helyzet, hogy a pártalan élet már hosszú évek óta tart, vagy esetleg még nem voltál sosem hosszabb kapcsolatban, akkor azért érdemes elgondolkodni azon, hogy nem csak a külső körülmények a hibásak.

Ha a hosszabb távú, szándékod elleni szingliségnek az oka nem kívül van, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy hibás lennél, esetleg rosszabb, mint mások. Mégis, valami benned működik úgy, hogy akadálya legyen egy jó kapcsolatnak, és ezt érdemes feltárni.

A jó hír az, hogy ha nem is te tehetsz róla, te tudsz változtatni rajta.

A két roppant jellemző oka a szingliségnek, ami kiderül, ha a dolgok mélyére ásunk – az egymással ellentétes, mégis egymást kiegészítő érzés – az önutálat és a túlzott önszeretet.

Az önutálat a súlyosabb a kettő közül

Valaki közeledik hozzád, érdeklődést mutat. Szimpatikus, vonzó és értelmes egyednek tűnik, de egy idő után elkezdesz azon gondolkozni, hogy lehet ilyen naiv, reményvesztett vagy hülye, hogy olyan társat keressen, mint amilyen te vagy. Mivel az a meggyőződésed, hogy nem vagy szeretetreméltó, ezért aki téged szeretni szándékozik, annak biztosan rossz az ítélőképessége, és úgy általában nem tűnik értelmes embernek. Mivel a szeretet olyan ajándék, amit te nem érdemelsz meg – ezért gondoskodsz róla, hogy rövid próbálkozás után eldobd magadtól.

Ha valaki nem érzi magát szerethetőnek, akkor az őt kedvelőt, szeretőt gyenge ítélőképességűnek érzi. Hogy lehet ilyen naiv és rossz emberismerő, hogy nem veszi észre a hibáimat?! A félelem attól, hogy a gyenge ítélőképességűnek elkönyvelt partner előbb-utóbb azért csak rá fog jönni, hogy egy ilyen ember nem érdemes a szeretetre, arra sarkallja az önmaga utálatában vergődőt, hogy ő lépjen előbb, és gyorsan kimeneküljön a kapcsolatból. Így legalább megkíméli magát a nagyobb csalódásoktól. Azért marad egyedül, mert – bár vágyik a szeretetre – nem hiszi, hogy van olyan ember, aki képes arra, hogy valóban lássa őt, és még ezzel együtt szeresse is.

Nagyon tapadós

Akik nem tudják szeretni magukat, új partnerüktől sms-t, szeretetet, ölelést kapva azt is érezhetik, hogy a másik túl tapadós. Túlságosan vágyik a szeretetre. Az igényét arra, hogy közel legyen, túlzásnak érzik, hiszen melyik normális ember vágyik egy ilyen nem szerethető ember közelségére. Aki nem tudja szeretni magát, elutasítja azt, hogy a másik függjön tőle, mert belül azt érzi, hogy nem egy olyan valaki, aki alkalmas arra, hogy függjenek tőle.

Pedig valószínűleg a másik, aki azzal próbálkozik, hogy kapcsolatot alakítson ki vele, egyáltalán nem naiv vagy vak. Pontosan látja, olyannak, amilyen, a hibáival együtt. Csak éppen nem gondolja azt, hogy ezek a hibák végzetesek lennének. Tudja, hogy egy érett kapcsolatban mindenkinek vannak hibái, senki sem olyan, amilyennek ideális esetben elképzelné magát. De ettől még nem lesz elátkozva egész életére. Mindenkinek vannak hülye dolgai, mindenkinek van árnyékos oldala, senki sem tökéletes. Elképzelhető, hogy ezek a partnerek a saját kevésbé vonzó tulajdonságaikkal békében élnek – nyilván egy szerencsés gyerekkor következtében –, és azt szeretnék, hogy a párjuk is megbékéljen magával.

Az sem szerencsés, ha valaki túlzottan nagyra tartja önmagát

A másik végleten van az önimádók tábora. Ők azok, akik szüleik túlzottan ajnározó szeretete miatt úgy gondolják, hogy különlegesek, és nagyon szerencsés lehet az, akivel szóba állnak. Hálát várnak egy egyszerű, hibákkal is megáldott emberi lény közeledésének fogadásáért. Hosszabb egyedüllét után azt is nehéz észrevenniük, hogy mennyi mindent kívánnak meg a másik embertől, mennyi rigolyájuk van.

Képzelőerő nélkül élik az életüket. A képzelőerőt itt úgy kell érteni, hogy az adná a lehetőséget, hogy a megismert másikat kíváncsisággal, energiával és jóindulattal fogadják, és azt keressék, mi a szerethető, a tiszteletre méltó benne. A képzelőerő a nem teljesen egyértelmű vagy kívülről látható dolgok iránti érzékenységet jelenti, azt a képességet, hogy meglássuk a másik elsőre talán nem nyilvánvaló, de szerethető vonásait. Ahelyett, hogy csak a (nagyon könnyedén) kritizálható jellemzőinél ragadnánk le.

Ébreszd fel a képzeletedet

A régóta szunnyadó képzelet kis gyakorlattal életre kelthető. Törekedj arra, hogy az utcán, a munkahelyen, a boltban megfigyeld az embereket magad körül! Legfőképp azokat, akik nem tűnnek elsőre vonzónak, akiknek barázdákat vájt arcukra az élet. Találd ki, hogy mi lehet a jó tulajdonságuk, mitől lehet őket tisztelni. Minden ember – ő is – szeretetet érdemlő gyerek volt egyszer, és ez a gyerek, ez az emberi lény, valahol mélyen még ott rejtőzik. Próbáld felfedezni!

A képzelőerődet használni másokkal kapcsolatban nem kompromisszum, hanem a szeretet létrejöttének alapfeltétele. A tartós szeretethez elnézésre, toleranciára és megbocsátásra van szükség.

A körülmények is közrejátszhatnak abban, hogy valaki nem talál párt. Ha viszont hajlandó vagy magadba nézni, és megfelelő mértékűvé alakítani az önszeretetedet, vagy csökkenteni a haragot és a szégyent, amit magad felé érzel, akkor alkalmassá válsz arra, hogy a szűkös ellátottságban is megtaláld azt, akivel mély kapcsolatod lehet.