Gyönyörű infografikai jelent meg arról, hányféle módon vagyunk képesek a saját életünk könnyebbé tétele, valamint agyi kapacitásaink limitáltsága okán eltorzítani a valóságot, hány helyen nézünk másik filmet, mint a körülöttünk lévő emberek. Szép, izgalmas és emberi.
Az emberi elme hatalmas kapacitású, és csodákra képes; de azért megvannak a maga korlátai. Ha folyamatosan minden információt a maga teljességében feldolgoznánk, akkor semmire sem jutna idő, csak kattogna az agyunk. Éppen ezért a gondolkodásunk úgy alakult, hogy bizonyos esetekben egyszerűsítjük az információ-áradatot, csökkentjük az adatmennyiséget azzal, hogy bizonyos dolgokat nem veszünk figyelembe, vagy számunkra fontosakat jobban hangsúlyozunk.
Ez teljesen emberi, szükséges ahhoz, hogy létezni tudjunk – de mégis azzal jár, hogy a világ némileg eltorzul a fejünkben. A kognitív torzítások tipikusak, hogy mást ne mondjak, talán mindenki hallott például a kognitív disszonanciáról. Politikusok, marketingesek, befektetők, kereskedők erősen építenek is rájuk.
Én is írtam már többről is, például az IKEA-hatásról, vagy az erkölcsi döntéseknél felmerülő irracionalitásról. De ez az ábra, amelyen egyszerre ábrázolták az összes, most ismert kognitív torzítást, azért elég ütős. Tehát az összes kis pötty mellett található gondolkodási, kognitív jelenség valami olyan, amivel eltorzítjuk a valóságot.
A kognitív torzítások természete
A pszichológusok, tudósok évtizedek óta tanulmányozzák ezeket a gondolkodási bukfenceket – de talán sosem volt ilyen fontos foglalkozni velük, mint mostanában, amikor olyan információ-dömping szakad ránk, hogy szinte képtelenség lavírozni köztük. Amikor választások dőlnek el azon, hogy az emberek a saját kis visszhang szobájukban (echo chamber) azt hiszik, hogy mindenki más ugyanúgy gondolkozik, mint ők maguk – és ahol a Facebook és Google eleve úgy szűri az ember által elérhető információkat, hogy azok az olvasók szája íze szerint valók legyenek.
Miért torzítunk?
Mert nincs kapacitás mindennek a feldolgozására. Jó, ez így van, de ezen belül vannak tipikus motivációk a kognitív torzításokra:
- Lerövidítjük az információ-feldolgozást, mert mondjuk, gyorsan kell cselekednünk
- Az agyunk kapacitása egyszerűen limitált, nem lennénk képesek mindent felfogni
- Érzelmi vagy erkölcsi motivációból
- Az emlékezetünk torzít: bizonyos dolgokra másképp emlékszünk, más dolgokra meg sehogy sem
- Társas hatás, vagyis én is azt hiszem, amit körülöttem
Néhány tipikus torzítás:
Attribúciós hiba: mikor a magam cselekedeteit magyarázom, indoklom, akkor abban nagyobb súllyal esnek latba a külső tényezők, amik „rákényszerítettek” bizonyos viselkedésre; míg a többi ember úgy magyarázza a cselekedeteimet, hogy azok mind az én jellememből fakadnak.
Ismerősségi hatás: az ember, a befektetés kezelő, a bróker – szívesebben fekteti a pénzét olyan, amit ismer, ahelyett, hogy diverzifikálná a befektetéseit, aminek nyilvánvaló haszna lenne.
Túlélési torzítás: vállalkozni, céget alapítani könnyűnek tűnik, amihez csak bátorság kell – hiszen általában csak azokról a vállalkozásokról hallunk, amik sikeresek lettek, és nincs információnk arról a sokmillió egyéb próbálkozásról, ami az első évét sem érte meg.
Pompomlány hatás: az emberek, mikor csoportban vannak, szebbnek, jobban kinézőnek tűnnek, mint ha egyenként nézzük meg őket.
Biciklitároló-hatás, avagy Parkinson trivialitási törvénye: az a jelenség, amikor egy-egy nagyobb horderejű döntés vizsgálata helyett az emberek sokkal több időt és erőforrást pazarolnak triviális kérdések megtárgyalására. Parkinson példája egy atomerőműről döntő bizottság, akik órákig vitatják, hogy milyen anyagból és hol legyen majd a biciklitároló.
És még pár tucat ilyen van, ha átböngészed az ábrát.
