Ezt teszi a cukor a szervezeteddel

Olvasási idő kb. 2 perc

A túlzott cukorfogyasztás veszélyei számos formában testet ölthetnek.

Ma már köztudott, hogy a hatvanas évek vége felé az amerikai cukorlobbi mai áron nagyjából 13 millió forintért megvett pár harvardi kutatót, hogy egy tanulmányban vonják kétségbe a túlzott cukorfogyasztás és a szív- és érrendszeri megbetegedések közti, egyre nyilvánvalóbbá váló összefüggéseket. A rendkívül sikeres lépés eredménye az lett, hogy a cukor helyett a zsíros ételek váltak az első számú közellenséggé, az évtizedeken át vígan cukrozó pufi amerikaiak pedig még több cukrot fogyasztottak, mint azelőtt. Jelenleg az Egészségügyi Világszervezet által még megfelelőnek tartott napi 25 g cukor nagyjából négyszeresét fogyasztja el egy átlag amerikai egy nap alatt, annak ellenére, hogy az azóta napvilágot látott kutatásoknak köszönhetően egyértelművé vált, hogy a fehér halál öl, butít és nyomorba dönt. A cukor káros élettani hatásairól az Iflscience írt. Nézzük a legfontosabbakat. 

  • Az ajánlottnál nagyobb mennyiségű cukorbevitel lekorlátozza például az agy azon részeit, amelyek az emlékezésért felelősek. Ideális a csokigyárosok számára: így arról is könnyű elfeledkezni, amit a cukorról olvastál, mielőtt felzabáltál egy tábla csokit.
  • A vércukorszint hirtelen megemelkedésével, majd alázuhanásával járó cukorzabálás még több étel – főleg cukor – utáni sóvárgást eredményez, és az inzulinrezisztencia, valamint a cukorbetegség kialakulásának kockázatát is megemelheti.
  • Az ajánlottnál nagyobb mennyiségű cukorfogyasztás ezenkívül a hasnyálmirigyrák, a köszvény és a vesebetegségek kialakulásának esélyét is megemeli.
  • A kis mennyiségben egy egészséges étrendben is megtalálható, például gyümölcsökkel a szervezetbe juttatott cukor persze kell ahhoz, hogy biztosítsa a szervezet megfelelő energiaellátását, a túl sok cukor azonban még a rendszeres testmozgás ellenére is elhízáshoz vezethet, és a magas vérnyomás és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához is hozzájárul.
  • A máj által lebontott és energiává alakított fruktóz mennyiségének megnövekedése a máj gyulladásához és a nem alkoholos zsírmáj betegség kialakulását is segíti.
  • Emellett a szájüregben tanyázó baktériumok számára is kiváló üzemanyag a cukor. A baktériumok által termelt savak aztán elpusztítják a fogzománcot. 

Többek között ezt teszi a cukor a szervezetünkkel. De vajon lehet élni cukor nélkül? Kipróbáltuk

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.