7 dolog, amire jó az intim szőrzetünk

Olvasási idő kb. 3 perc

A testszőrzet nem véletlenül alakult ki, és az is nagyon hasznos, hogy a törzsfejlődés során fennmaradt. Hogy manapság mennyire van rá szükségünk, az már sokkal vitatottabb.

Az intim szőrzet ápolása, fazonírozása vagy éppen teljes eltávolítása egészségügyi-higiéniai, esztétikai és célszerűségi szempontok alapján is fontos lehet. Egy korábbi cikkünkben olvasóinkat is megkérdeztük a témáról. A beérkező szavazatok nagy többsége (a voksok csaknem fele) szerint a fanszőrzet rendszeres karbantartása a másik fél számára is igen fontos, egy további 35 százalék pedig, bár nem tekinti kardinális kérdésnek, azért örül neki, ha rendezett intim zóna fogadja.

Aki vágta már meg magát borotvával, szorította össze gyantázás közben a fogait, vagy fészkelődött már viszketős kínjában a buszon, biztosan feltette magában a kérdést:

Idézőjel ikon

Minek nő ide egyáltalán szőr???

Elég sovány vigasz, de az emlős állatok közül még így is mi vagyunk a legcsupaszabb faj. A kérdés teljesen jogosan merül fel, hiszen sok hasznát nem érzékeljük annak, hogy ott van. Mi több, orális szex közben sok-sok vesződség forrása lehet. Mire jó tehát az intim szőrzet? A littlethings.com cikke szerint hét dologra mindenképp.

#1 - Véd a fertőzések ellen

A szőrtelenítés utáni viszketés még semmi ahhoz képest, ahogy egy gombás fertőzés irritálja a délebbre eső testtájakat. Az intim szőrzet egyik funkciója lehet, hogy a nedvesség természetes szabályozójaként megakadályozza a gombák elszaporodását. A szőr ilyenkor úgy viselkedik, mint egy természetes szivacs, elvezetve a gombák elől a túlélésükhöz és szaporodásukhoz nélkülözhetetlen nedvességet.

#2 - Véd a nemi úton terjedő fertőzésektől

Egy amerikai kutatás szerint a rendszeres intim szőrtelenítés együtt jár a nemi úton terjedő fertőzések magasabb arányával. Persze tudjuk azt is, hogy a borotva a szexuális együttlétek gyakoriságával arányosan is egyre sűrűbben kerül elő, vagyis az szőrtelenít a legtöbbet, aki többet is szexel - vagyis nagyobb esélye van elkapni valamit. És nyilván ott van az is, hogy aki érintetlen intim zónával vág bele a szexuális együttlétekbe, az nem borotvával vág bele a bőrébe. Nem lesznek tehát olyan sebek, horzsolások, ahol a kórokozók még könnyebben bejuthatnak a szervezetébe. A kutatók szerint mindenesetre az biztos, hogy a szőrzet egyfajta fizikai akadályt azért jelent a fertőzések hordozóival szemben.

#3 - Jó érzést nyújt

Hajunkat végigsimítva gyengéd bizsergést érezhetünk a fejbőrön, mely olykor akár az egész testünket is áthatja. Ennek oka az a rengeteg idegvégződés, melyek a testünket borító szőrszálak, így hajszálaink és szeméremszőrzetünk tövénél is találhatók. Érdemes tehát több fanszőrcirógatós szeánszot tartani, David Linden neurológiaprofesszor szerint legalábbis mindenképpen.

#4 - Kevesebb folt

Ahogy fentebb is előkerült már, a testszőrzet a természet megoldása a nedvesség hatékony elvezetésére. Igaz ez a fanszőrzetre, de a hónaljra is például. Nem csak a jól ismert pisztolytáskák, de a nadrágok izzadtságfoltjai ellen is segít, ha ritkábban kerül elő a borotva, a kellemetlen szagokról nem is beszélve.

#5 - Melegít

A Dartmouth Egyetem tudósai szerint a szőrzet másik legfontosabb szerepe, hogy melegen tartsa a testet. Ehhez a felfedezéshez mondjuk nem kell tudományos fokozat, mégsem hagyható ki egy, a fanszőrzet előnyeit taglaló felsorolásból. Az alhasi szőr eszerint jó szolgálatot tesz a szaporítószervek egészségének.

#6 - Védi a bőrt

Az ember bőre a külső nemi szervek környékén jóval érzékenyebb, mint máshol, ezáltal jóval sérülékenyebb is. A többi testtáj szőrzetnél erősebb és vastagabb, göndör szálak éppen ezeket a kidörzsölődéseket, horzsolásokat segítenek megelőzni.

#7 - Feromonokat bocsát ki

Na nem a szőr maga. A verejtéket elvezető szálak felületén ugyanis a testünk által kibocsátott izzadtság gyorsabban párolog, így a benne található feromon-molekulák is nagyobb koncentrációban kerülnek a levegőbe.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Terebélyes Tibor
Terebélyes Tibor
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.