Így ásd el magad 13 egyszerű lépésben

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tudományosan igazolt módszerek ahhoz, hogyan alakíthatod ki a legrosszabb benyomást magadról.

Bármilyen emberi kapcsolatról legyen is szó, az első benyomás mindig különleges jelentőséggel bír. Már csak azért is, mert egy első benyomás sokszor meghatározza azt is, szeretnénk-e egy másodikat is az illetőről. Egy rémes bemutatkozás azonban sokszor kevés ahhoz, hogy teljesen elvágd magad, sőt, ha végül mégiscsak jóra fordulnak a dolgok, nagyszerű sztori lehet belőle. Létezik azonban az a kezdet, ami után már igazán szép nyerni: a Business Insider 13 tuti módszert gyűjtött össze azoknak, akik a pozitív csalódás kimaxolására játszanak. Tudományosan megalapozott tippek következnek arról, hogyan lehetsz pillanatok alatt vállalhatatlan.

#1 - Ossz meg minél több képet a Facebookon!

Egy néhány évvel ezelőtti tanulmány szerint a folyamatos posztolás káros hatással lehet a valós kapcsolatainkra. A szerzők szerint elsősorban arra érdemes odafigyelni, hogy bármi, amit kiteszel a fészre, azt nem csak rengeteg ember látja, de ők valójában mind más típusú kapcsolatban állnak veled. Családtagok, rokonok, barátok, haverok, ismerősök, kollégák, egyszer találkoztunk-típusú ismerősök mind találkozni fognak az unokaöcséd ballagásán készített fotóval, a kutyasétáltatós szelfivel,  de még azzal is, amikor megtudtad egy tesztből, hogy milyen színű unikornisról kaptad az indián nevedet. Vagyis rengeteg olyan dolgot kommunikálsz, ami a hallgatóság egy viszonylag nagy hányadát egyáltalán nem érdekli.

#2 - Túl sok vagy túl kevés ismerősöd van a Facebookon!

Egy 2008-as kísérletben a részt vevőknek fiktív profilokat mutattak, ezekről kellett eldönteniük, hogy mennyire találják rokonszenvesnek az illetőt. Az eredmények szerint a legszimpatikusabb ismerősszám 300 körül van, a jelentősen több és a jelentősen kevesebb "barát" is csökkentette a szimpátiát. A 300 itt nem egy mágikus szám, hanem egész pontosan a világátlag, mely egyébként 2014-ben is még 338 volt. Az tehát, ha átlagos mennyiségű kapcsolatunk van, sokkal bizalomgerjesztőbb, mint az elmagányosodottságot üzenő kevés ismerős. Ugyanígy visszaüt a nagyon magas szám is, a kutatók szerint ez ugyanis arra utal, hogy az illető kétségbeesetten keresi a kapcsolatteremtés lehetőségeit, ráadásul felületes ismeretségeket működtet.

#3 - Árulj el rendkívül bizalmas dolgokat, már rögtön mikor megismerkedtek!

Egy jó barátság nagyban múlik az egymás felé való megnyíláson, vagyis azon, mennyire érzitek magatokat biztonságban egymás társaságában. Egy ilyen bizalmi viszony kialakulása azonban fokozatosan történik, ahogy egyre mélyebb témákat tudtok közösen megbeszélni. Ha rögtön az elején azzal indítasz, hogy mondjuk a nővéred csalja a férjét, nem fogsz különösebben megbízhatónak tűnni.

#4 - Faggasd a másikat anélkül, hogy bármit megosztanál magadról!

Egy 2013-as kutatásban, a résztvevők felének 12 percet kellett egy korábban ismeretlen emberrel beszélgetni, a másik felének pedig ugyanennyi ideig kellett saját magáról beszélnie, míg társa csak hallgatta. Az eredmények szerint azok, akik az oda-vissza kommunikációban vettek részt, sokkal jobban kedvelték egymást már ilyen kis idő után is, mint azok, akik az egyoldalú kinyilatkoztatást tették vagy hallgatták.

#5 - Csinálj szuperközeli profilképet!

Minél kevésbé szeretnél bizalomgerjesztő lenni, annál közelebbit próbálj, de legfeljebb 45 centire legyen a kamera. Egy 2012-ben publikált tanulmány eredményei szerint legalábbis ez a távolság már biztosan működik. A vizsgálatban részt vevő emberek ugyanis sokkal kevésbé gondolták vonzónak, kompetensnek és megbízhatónak az ilyen közeli képeken szereplő arcok tulajdonosait, mint azokat, akiket 135 centiről kaptak lencsevégre.

#6 - Rejtsd el az érzéseidet!

Egy tavalyi kutatásban olyan embereket kellett szimpátia alapján értékelni, akik bizonyos filmjeleneteket néztek. A résztvevők pedig jóval kevésbé találták rokonszenvesnek, azokat akik ezekre a jelenetekre semmiféle reakciót nem mutattak, szerették viszont, ha látszott, hogy az illető érez valamit. A kutatók szerint ennek oka, hogy olyan emberekkel szeretnénk barátságot kötni, akikkel ki tud alakulni ebben valamiféle kölcsönösség. Az érzelmek elrejtése ezzel szemben nehezíti a közeledést, az együttműködést, és túlzottan sok társas támogatást sem remélünk valakitől, aki kevesebb érzelmet mutat, mint Steven Seagal a Lángoló jég-ben.

#7 - Legyél túláradóan kedves és önzetlen!

Alapesetben a kedvesség és az önzetlenség rendkívül rokonszenves tulajdonságok, mindaddig, amíg az ember nem viszi túlzásba. Amikor valaki túltolja a dolgot, az általában két okból válik visszatetszővé: egyrészt a másik fél rossznak éli meg magát mellette, olyasvalakinek, aki nem tud ennyire odaadó és nagylelkű lenni. Másrészt persze gyanús is, hogy a nagy előzékenység mögött nem rejlik-e véletlenül valamilyen hátsó szándék vagy érdek.

#8 - Panaszkodj az erősségeidre!

Ó, bárcsak ne lennél ennyire lelkiismeretes! Mennyivel könnyebb lenne az élet, ha nem lennél ilyen vonzó! A siránkozásba csomagolt öntömjénezés tipikus esete az állásinterjú: Mit gondol, mi a legrosszabb tulajdonsága? Perfekcionista vagyok, súlyos munkamániával küzdök, és sajnos évek óta eredménytelenül járok az anonim túlórafüggők önsegítő csoportjába. A Harvard Business School idei tanulmánya alapján azonban úgy tűnik, még ott is jobban megéri őszintének lenni.

#9 - Stresszelj sokat, de ne használj dezodort!

És nem is csak a jól ismert pisztolytáskákról van szó. Egy 2013-as kísérletből ugyanis az derül ki, hogy a stresszt nem csak látjuk a másikon, de még a szaglásunkon keresztül is átjön. A résztvevőkkel edzés, illetve idegesség közben megizzadt nők pólóit szagoltatták, majd azt kellett megítélniük, mennyire lehet megbízható, kompetens és magabiztos az adott ruha viselője. A legrosszabb pontszámokat mindhárom tekintetben a stresszben verejtékezők kapták, érdekes eredmény azonban, hogy a dezodor valamennyire azért képes elfedni ezt a dolgot. Persze közel sem annyira, mintha eleve a szobabiciklin vagy a futópadon sikerült volna felhevülni.

#10 - Ne mosolyogj soha!

Sokan tudják, hogy a mosoly öltöztet, és ez olyannyira így van, hogy az arcmimikát még a testtartásnál is fontosabb jelzésnek értékeljük. A mosoly ráadásul még animációs figurák megítélésénél is működik, egy német kutatásban legalábbis azt találták, hogy a résztvevők chatelés közben is jobban szimpatizáltak a másik oldallal, ha a megjelenő avatar figura mosolygott.

#11 - Lássák rajtad, hogy szívből gyűlölöd az embereket!

Társas kapcsolataink legtöbb esetben a kölcsönösségen alapszanak. Azt például már évtizedek óta kutatási eredményekből is tudjuk, hogy ha valakiről azt gondoljuk, hogy kedvel minket, őt mi is szimpatikusabbnak látjuk, nyitottabbak vagyunk felé, kedvesebben viselkedünk vele. Ugyanígy, ha kedvesek vagyunk másokkal, nagyobb esélyünk van rá, hogy ez kölcsönössé váljon.

#12 - Legyen nehezen kiejthető neved!

Ezzel mondjuk magyarként valószínűleg elég jó sanszod van külföldön, talán csak a lengyelek indulnak nagyobb előnnyel nálunk. Egy 2013-as kutatás eredményei szerint azonban itthon sincs feltétlenül könnyebb dolguk azoknak, akik nehezen kiejthető nevekkel élnek. A tucatnevek előnye ezzel szemben a jobb benyomás, de akár a gyorsabb munkahelyi előmenetel is lehet.

#13 - Dobj be nagy neveket (lehetőleg teljesen oda nem illő módon)!

Egy svájci kutatásban olyan emberekről kellett megmondani, mennyire találják őket rokonszenvesnek a résztvevők, akik egy levélváltásban valahol csak úgy megemlítették Roger Federer nevét. Volt, aki mint barátjára, volt, aki mint edzőpartnerére, más csak mint ismerősére hivatkozott. Az emberek szemében pedig annál mélyebbre süllyedt, minél közelebbi viszonyt pendített meg a teniszezővel, annál manipulatívabbnak gondolták ugyanis az illetőt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Terebélyes Tibor
Terebélyes Tibor
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.