Egy kutatás szerint az egyedül maradt, magányos emberek dolgát jelentősen megnehezíti az is, hogy ennek hatására egyre önzőbben kezdenek viselkedni, kritikusabbá és kevésbé empatikussá válnak.
A vélt vagy valós elszigeteltség jelentős mértékben lerövidíti a magányos és szép lassan magukba forduló embertársaink életét, és bár a fájdalomérzethez hasonlóan a magány is pont azért jár együtt a társkeresésre ösztönző kellemetlen érzésekkel, hogy cselekvésre bírjon minket, könnyen csapdába kerülhet az, aki évekre egyedül marad – írja a The Cut.
Befelé figyel, aki magányos
Az evolúció során valószínűleg arra szolgáltak a magánnyal kapcsolatba hozható kellemetlen érzések, hogy a magukra maradt őseinket minél gyorsabban rávegyék arra, hogy csatlakozzanak egy közösséghez, ezzel ugyanis jelentősen javítottak a túlélési esélyeiken. Mivel azonban manapság nem nagyon forog kockán az ember élete, ha magányos farkasként tengeti a napjait, sok esetben hosszan tartó, krónikus jelenséggé nőheti ki magát a dolog. Ez pedig egy, a Personality and Social Psychology Bulletinben megjelent kutatás szerint könnyen öngerjesztő folyamattá válhat. A kutatás vezetője, John Cacioppo szerint, aki magára marad, az az új kapcsolatok kialakítására való törekvés mellett sokszor magába fordul, önzőbbé válik és kritikusabb is lesz másokkal szemben, ami bizony megnehezíti a morcos társkeresők dolgát.
Ördögi kör
A kutatás során 229 középkorú chicagói életének alakulását követte nyomon Cacioppo és csapata, méghozzá nem kevesebb, mint 10 éven keresztül. Alapvetően arra törekedtek, hogy megállapítsák, ki mennyire volt magányos és ki mennyit foglalkozott önmagával, mennyire lett magába forduló ez alatt a periódus alatt. Az eredmények pedig azt mutatják, hogy az, aki egy különösen magányos évet tudhatott a háta mögött, az azt követő évben magát helyezte az előtérbe másokkal szemben és önzőbben viselkedett. Ha pedig valaki inkább magára koncentrál, az úgy tűnik általában magányosabb lesz egy ilyen év után, a két jelenség felerősíti tehát egymást, és igazi ördögi körré alakítja a folyamatot.
A jelenséget statisztikai alapokra helyező tanulmány eredményei tulajdonképpen önmagukban is elégnek bizonyulhatnak Cacioppo szerint arra, hogy gyógyírrel szolgáljanak a problémára. Ha ugyanis tisztában van valaki azzal, mit tesz vele a magány, könnyebb lesz számára az is, hogy változtasson a viselkedésén, és megtörje a két egymást erősítő jelenség okozta ördögi kört.
