Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A párterapeuták szerint legtöbbször így veszekszenek azok, akik később szakítanak is.
Biztosan nincs két egyforma szakítás, ahogy két egyforma kapcsolat sem. Mégis úgy tűnik, a legtöbb pár esetében ugyanaz a hét veszekedéstípus kerül elő, mielőtt szétmennek. A lista persze korántsem teljes, a Huffington Post által megszólaltatott párterapeuták szerint azonban ezek a jelentek azok, melyekről praxisuk során a leggyakrabban hallanak.
#1 - Mintha csak szobatársak lennénk
Ezek a veszekedések a szexről szólnak. A probléma nyilvánvaló: eltűnt a kémia, eltűnt a szexuális feszültség, a szikra. A pár meredek lejtőn robog a szexmentes kapcsolatok ijesztően sötét rémképe felé. Úgy érzik, testileg semmi közük már egymáshoz, pedig szeretnék, ha lenne. A kapcsolatok mintegy negyven százalékát érintő szexmentesség sokszor szól azonban az intimitásról, az önértékelésről, a testképről is. Minél régebb óta tart, annál több a sérülés. Olyan, mintha teljesen idegenek lennénk, nem kívánsz már, nem vagyok vonzó a számodra. Ezekben a sérüléseinkben élünk, a változás pedig gyakran nem megy magától. A változásért tenni kell, ha pedig úgy érezzük, ez kevés, ne féljünk szakmai segítséget kérni.
#2 - Sose kellett volna összejönnünk
Már akkor se lehetett benned megbízni, már akkor se szabadott volna hinni neked . Minden párnak megvan a maga története. Egy ilyen történet az együtt megélt, emlékezetes jelenetekből íródik, legyen az valamilyen közös öröm, kínos szituáció vagy egy gesztus, amit az egyik fél akár évekig felhánytorgat a másiknak. Rajtunk múlik tehát, milyen jelenetekre emlékezünk a kapcsolatból, szívesebben idézzük-e fel a pozitív élményeket, vagy hajlamosak vagyunk inkább a sérelmeinket raktározni. Utóbbi esetben könnyen úgy tűnhet, a kapcsolat igazából sosem volt jó, a kezdetektől halálra volt ítélve, eddig is kár volt egyáltalán elhúzni. A cél természetesen nem az, hogy a közös múltat eltorzítsuk, és a történteket rózsaszín ködbe burkoljuk. Ellenkezőleg: az együtt töltött időszakról csakis akkor kaphatunk reális képet, ha abba is fektetünk energiát, hogy szép közös emlékeinket is felidézzük. Fényképekkel, videókkal, a nyaralásokon gyűjtött személyes ereklyékkel.
#3 - Sajnálom, hogy így érzed
Bocsánatot kérni sokféle módon lehet. Ez nem tartozik közéjük. Mi több, a másik érzései feletti sajnálkozás egész konkrétan azt jelenti, egyáltalán nem érdekel, hogy ő tulajdonképpen miért érzi így magát. Ha pedig restek vagyunk empátiát mutatni társunk felé, az már gyakran a vég kezdete, ha pedig a kapcsolatból tartósan hiányzik az érzelmi kommunikáció, azzal a különválás is garantált.
#4 - Állandóan, mindig, soha
Ha egy veszekedés során ezek a szavak hangzanak el, az biztos jele annak, hogy a párbeszéd nem lesz konstruktív. Egyrészt azért, mert a mindig és soha - mondatok egyszerűen nem igazak. Soha nem csinálsz itthon semmit. Mindig az anyádnak adsz igazat. Állandóan a tévét bámulod. Nyilván nincs mindig így, és a probléma nem is ez. A probléma az, hogy egy adott viselkedés a másikat zavarja, a másiknak terhet jelent, a másik rosszul érzi magát tőle. Ezek helyett a mondatok helyett ezt volna érdemes kifejezni. Szeretném, ha több részt vállalnál a házimunkában, mert soknak érzem. Szeretném, ha megbeszélnénk még egyszer egymás közt azt a helyzetet, mert igazságtalannak éreztem. Amikor a tévé előtt ülsz magányosnak érzem magam, szeretném, ha több időt töltenénk egymással. Másrészt, a mindig és a soha - mondatok nem azt jelentik, amit. Az ilyen kijelentések az ember érzelmi állapotáról szólnak, magyarul arról, hogy dühös, hogy elege van. Nem abból, ami történt vagy történik, hanem abból, amit ez az ő számára - érzelmi szinten - jelent. A kérdés tehát az, képes-e az illető asszertívan képviselni saját vágyait, saját szükségleteit egy kapcsolatban, és persze az, hogy mindez meghallgattatik-e aztán, társa megértően viszonyul-e mindahhoz, ami számára fontos.
#5 - Ne menj el, ha beszélek hozzád
Az egyik legtutibb kapcsolatgyilkos, ha valamelyik fél a vita hevében rendszeresen kivonul a helyzetből. Ha megkérdezzük, azt mondja, olyan feszült, olyan zaklatott állapotba került a veszekedéstől, hogy nem bírta már tovább, és elment lehiggadni. A másik oldalról nézve viszont az történik, hogy az illető egész egyszerűen egyedül marad a problémával. Amit csak közösen lehetne megoldani. Vagyis azt fogja megélni, hogy társa nem csak hogy kevésbé elkötelezett a kapcsolatban, de a közös nehézségek megoldásában is kevesebb felelősséget vállal. Sok esetben a szakításhoz is ez a megélés vezet, meg persze azok a problémák, amik így végül nem oldódnak meg.
#6 - Mindent nekem kell csinálni itthon
Én hozom haza a pénzt, én mosom ki a szaros gatyádat, én viszem óvodába a gyerekeinket, nélkülem éhen halnátok. Ezek a viták egymás megbecsüléséről szólnak, és rendszerint akkor kerülnek elő, ha valamelyik fél nem érzi, hogy párja méltányolná az erőfeszítéseit, megbecsülné mindazt, ami ő tesz be a közösbe. A dolog ott csúszik el, ha az ember ezt nem látja, nem erre reagál. Hanem mondjuk felsorolja a maga részét, érzékeltetve, hogy ő még többet tesz, az ő munkája még fontosabb. Egymásra licitálnak, rosszabb esetben egymás munkáját becsmérlik. Ebben a kuplerájban kell élnem, a Tibiék most jöttek Baliról, nekünk meg egy hét Balatonszemes is csak félpanzióval jön ki. Az üzenet még ebben az elmérgesedett helyzetben is csak annyi, hogy engem becsülj meg, az én munkámat értékeld. Hogy egy kapcsolatban, ki miből érzi a másik megbecsülését, igen változatos. Érdemes már a megismerkedés során figyelni erre, és ki is mutatni a másik felé.
#7 - Nem akarok többé veszekedni veled
Furcsán hangozhat, de amelyik kapcsolatban nincsenek nézeteltérések, az a kapcsolat vagy most kezdődött, vagy halott. Hasonlóan ahhoz, ahogy az egyik fél kivonulhat a vitából, megtehetik ezt mindketten. Egyszerre. Egyikük sem vállal már felelősséget a megoldásért, egyikük sem elkötelezett már a kapcsolatban. Ilyenkor a probléma marad, az emberek pedig nem csak ettől, de egymástól is eltávolodnak.
Szakításra ezért sosem a problémák miatt kerül sor. Szakításra akkor kerül sor, ha a pár nem tudja vagy nem akarja ezeket a problémákat megoldani. Amíg az ember párjával együtt dolgozik a közös nehézségek megoldásán, és ha szükséges szakmai segítséget is kérnek, csak a legritkább esetben kell mégis búcsút inteniük egymásnak.
