Női orgazmus szex nélkül. Lehetséges?

Zanza!

Vannak nők, akik úgy is képesek elélvezni, hogy hozzájuk se érnek. És ők se magukhoz.

Az első ismertebb pornófilm, a Deep Throat alapsztorija, hogy a főszereplőnőnek valamilyen genetikai rendellenesség miatt a torkában van a csiklója. Ezért aztán úgy tud csak kielégülni, hogy a szájával elégít ki férfiakat. A nézők tömegeit persze nem a forgatókönyvíró elsöprő kreativitása vonzotta, sokkal inkább az, hogy a többség akkortájt soha nem látott még orális szexet, női orgazmust meg aztán pláne. A tudomány azonban már akkor is tudta, hogy az orgazmushoz alapvetően nincs szükség szexuális együttlétre. De még önkielégítésre se. Már a szó hagyományos értelmében. Justin Lehmiller, amerikai pszichológus az eredeti Kinsey-jelentések és egy néhány éve megjelent tanulmány alapján a női orgazmus öt változatát gyűjtötte össze, melyekhez nem is kell magadhoz érned. Legalábbis deréktól lefelé.

Mi a szösz az a Kinsey-jelentés?

Alfred Charles Kinsey amerikai biológus, elsőként tanulmányozta tudományos alapossággal az emberi szexualitást. Kinsey az 1930-as években nagyaszabású kutatási projektbe fogott, majd 20 évvel később két kötetben publikálta előbb a férfi, majd a női szexualis viselkedéssel kapcsolatos eredményeit. Ez a Kinsey-jelentés.

shutterstock 90093883

#1 - Álmodban - Az alvás közben átélt orgazmusról általában a serdülő fiúk nedves álma jut eszünkbe. Jó azonban tudni hogy erre közel sem csak a fiatal férfiak képesek. Az eredeti Kinsey-jelentésben a nők 37 százaléka számolt be arról, hogy élt már át orgazmust álmában.

#2 - Képzeletben - A nők egy része képes arra is, hogy pusztán a képzelete útján eljuttassa magát a csúcsra. A fantázia útján elért orgazmus testi jelei, vagyis a felgyorsult szívverés, a vérnyomásváltozás, a pupillák tágulása és a fájdalomküszöb emelkedése semmiben nem különböznek a csikló ingerlésével elért csúcsélmény jeleitől.

#3 - Edzéssel - Kinseyéknél öt százalék volt azoknak a nőknek az aránya, akik azt mondták, képesek testedzés közben orgazmust elérni. Mindez az ötvenes években történt, amikor azért relatíve kevés nő edzett, ez a szám tehát manapság valamennyivel magasabb is lehet. Az ilyen élvezet, mivel javarészt törzsedzés közben érhető el (a csikló ingerlésével járó sportok nem érnek), angol nyelvterületen coregasm néven fut. Útmutatót is találsz hozzá itt.

#4 - Mellbimbó - Jó, ehhez mondjuk kell érintés. De csak derékon fölül. A mellbimbók ingerlése ugyanazokat az agyi területeket aktiválja, amiket a csiklói és hüvelyi érzetek. Csak valamivel gyengébben. Így magas fokú izgalmi szintre van szükség ahhoz, hogy sikerüljön, jó hír azonban, hogy eközben akkor is rengeteg oxytocin termelődik, ha az orgazmus mégse jön össze.

#5 - Szülés közben - Ha a szülést valamilyen testérzethez kell kötni, az a leggyakrabban valószínűleg a fájdalom. Mivel azonban a szülés ugyanazokat a medencei érző idegeket ingerli, amelyek a szexuális élvezetben is szerepet játszanak, előfordul, hogy a nő gyermeke világra hozatala közben tényegesen elélvez. Az adott helyzetben ez nem is a gyönyör miatt lehet fontos, hanem azért, mert ezáltal a szervezet még több oxytocint termel, mely a fájdalom és a vérzés csillapításán túl az anya-gyerek kötődést is megalapozza.

+1 - Géppel - Már a hatvanas évek neurológiai kutatásai feltárták, hogy az agy, valamint a gerincvelő bizonyos területeibe épített elektródák a tudományos kísérletezésen felül orgazmus kiváltására is alkalmasak. Az eredetileg valamilyen neurológiai betegséggel küzdő kísérleti alanyok ritka nagy lelkesedéssel nyomogatták ugyanis a beültetett elektródát kapcsoló gombot. Az azonban, hogy lényegében azzal maszturbáltak, a kísérlet utáni beszámolójukból derült csak ki.

Szívesen vennél részt ilyen kísérletben?

  • Naná! Vennék otthonra is ilyen gépet! 535
  • Kizárt, hogy elektródát tegyenek az agyamba! 324
  • Elnyomogatnám a gombot, de azért nem lennék a rabja. 219
Blogmustra