Mit kell enni az egészséges emésztőrendszerért?

Olvasási idő kb. 2 perc

A TED-Ed bélbaktérium bemutatója gyorsan tisztázza, mivel érdemes etetni a belekben időző rengeteg különféle mikrobát.

Az emberi testben élő, több billiárd (milliószor milliárd, azaz 1015), és az emberi sejtek számát bőven meghaladó különféle mikrobák alkotta ökölógiai rendszer, azaz a mikrobiom részét képező bélbaktériumok rengeteg hasznos funkciót látnak el a testünkben, sőt még a hangulatunkat is befolyásolják. Ezeknek a baktériumoknak köszönhető, hogy a szervezet képes lebontani olyan táplálékféléket, amiket amúgy nem lennénk képesek megemészteni, de az immunrendszer működésének szabályozása, és a kártékony baktériumok elleni védelem is az egyes becslések szerint mindössze 200 grammot nyomó mikrobiom feladata. A TED-Ed ritka aranyos, bár valamiért mindig szomorú, vagy pánikoló arccal ábrázolt animált baktériumvilága megmutatja, miképp segíthetjük az érzékeny rendszer működését. 

Viráglelkű mikrobák

A mikrobiom működésére rengeteg tényező hatással van. Ilyenek a környezeti tényezők, a különböző gyógyszerek és antibiotikumok, de még az is számít, császármetszéssel jött-e a világra az adott mikrobiom tulajdonos. Azon is sok minden múlik azonban, hogyan táplálkozunk.

Idézőjel ikon

A rostban gazdag gyümölcsök, zöldségek, magvak és diófélék, hüvelyesek, és a teljes kiőrlésű gabonafélék fogyasztásával hozhatunk létre igazán sokszínű, és jól működő baktériumrendszert a belekben.

Az ilyen típusú táplálékforrások üzemanyagot biztosítanak a különféle mikrobáknak, és hozzájárulnak a bélfalakat rendben tartó, az immunrendszer hatékonyságát növelő, és a gyulladásos állapotokat is csillapítani képes rövid láncú zsírsavak termeléséhez. Egy 2015-ös kutatás eredményei azt mutatják, hogy egy ilyen rostokban gazdag étrend húsközpontú, zsíros étrenddel való helyettesítése már két hét után a vastagbél gyulladásához, és a vastagbélrák kialakulását megakadályozó rövid láncú zsírsavak számának csökkenéséhez vezet. A rostokat nélkülözni kénytelen mikrobák gyakorlatilag a halálukig tartó éhségsztrájkba kezdenek, és akár a nyálkahártya felzabálásába is belekezdhetnek, csak hogy valamilyen számukra is értelmezhető táplálékforráshoz jussanak.

Mit fogyasszunk, és mit kerüljünk el

A gyümölcs- és zöldségféléken kívül a tea, a kávé, a vörösbor, és az étcsoki fogyasztása is elősegíti a változatos mikroba rendszer fenntartását, míg a teljes tej, a cukrozott üdítőitalok, és a zsírban sült ételek csökkentik ez a sokféleséget. Általában inkább a nyers, vagy csak kis mértékű feldolgozottságon átesett, valamint az olyan probiotikumokat tartalmazó, erjesztett ételek fogyasztása ajánlott, mint a savanyított káposzta, a natúr joghurtok, vagy a kimcsi. 

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Karáth Péter
Karáth Péter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.