7 kérdés, amivel kiderítheted, kik az igaz barátaid

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hiszel az örökké tartó barátságban, de érzed, hogy valami már nem a régi köztetek? Ezek a szempontok segítenek tisztábban látni.

Van, amikor nyilvánvaló, hogy mégsem egy életre szól a barátság, mert a lelki társnak hitt személy kikezd a szerelmünkkel vagy lelép a tőlünk kapott kölcsönnel. Máskor nehezebb a döntés: vajon egy függőséggel küzdő barát mellett is örökre ki lehet tartani? Vagy egy olyan mellett, aki egy radikális változás után már teljesen másként szemlél dolgokat, mint amikor megismertük?

Dr. Ellen Hendriksen szakpszichológus, a Bostoni Egyetem kutatója szerint alapvetően senkinek nincs szüksége egy olyan listára, amiben legitim és illegitim okok vagy érvek szólnak egy baráti kötelék megszakítása ellen vagy mellett. De amellett, hogy az ösztöneinkre hallgatunk, az alábbi kérdéseket mindenképpen érdemes sorra venni, hogy eldönthessük, tényleg van-e jövője egy baráti kapcsolatnak.

1. Feltételek nélkül működik a kapcsolat?

Vannak, akik nem önmagunkért, hanem inkább azért barátkoznak velünk, amit nyújtani tudunk nekik. Állandóan kölcsönt kérnek tőlünk vagy ránk akarnak sózni valamit, hogy pénzhez jussanak, de az is gyakori, hogy folyton emlékeztetnek, lógunk nekik egy-két gyerekvigyázással cserébe azért, mert gondozta a házőrzőnket, amíg nyaraltunk.

„Az ilyen barátok rutinosan áthágják a határokat a barátság és az üzlet között, ami ráadásul kevésbé látványos olyan személyek esetében, akik mézesmázosan kommunikálni, és tudják, hogyan kell a másik egóját polírozni. De lehet, hogy épp nekünk kedvez a helyzet, és azért vagyunk jóban, mert a másik éppen annyira hátráltat minket, hogy őt tudjuk hibáztatni, amiért nem érjük el saját céljainkat” – írja Hendriksen. Ha tehát valamennyi interakció során az a gondolatod támad, „mosom kezeim”, akkor jobb, ha önvizsgálatot tartasz, mert sanszos, hogy vagy veled játszanak, vagy te használod ki a másikat. Elvégre barátokra van szükségünk, nem pedig robotokra.

2. Szabotálja az egészséged?

2007-ben a New England Journal of Medicine című szaklapban jelent meg az a mára híressé vált tanulmány, amelyben a kutatók 12 ezer embert követtek nyomon, hogy kiderítsék, a társas kapcsolatok hogyan hatnak az egyén egészségi állapotára nagy hansgúlyt feketve természetesen az elhízás mértékére. Kiderült, hogy az egészségi állapotunkat meghatározó szokások, mint a táplálkozás, a dohányzás vagy a testmozgás, egy-egy baráti körben „ragályosak”. De a pszichés vonások, például a panaszkodás szokása vagy a negatív testkép is „átszállhat” a barátokra. Ha pedig olyan veszélyes „játékokat” űz egy baráti társaság, mint a sör- vagy borivó verseny, akkor nem árt mérlegelni: megéri-e hosszú távon a mókázásért cserébe leamortizálni a testünket?

Ideális esetben a barátok azon dolgoznak, hogy együtt kialakítsanak egy egészséges étrendet, hogy leszokjanak a dohányzásról vagy hogy többet mozogjanak. Ha viszont egy állítólagos barát azért cikiz minket, mert szeretnénk kimaradni a közös ivászatból, és azután is kinevet vagy erőlteti, hogy többször jeleztük már, szeretnénk változtatni és az egészségünkre vigyázni, akkor valószínűleg eljött az ideje a baráti társaság leváltásának is.

3. Irányítanak?

Manipulálni sokféleképpen lehet az embereket: bűntudatkeltéssel vagy szép szavakkal, bókokkal is elérhetjük a másiknál, hogy azt csinálja, amit szeretnénk. Ráadásul a manipulációt sokszor nem egyszerű észrevenni és kockázatos is ráfogni egy-egy helyzetre, hogy az egyik fél irányítja a másikat. Legtöbbször akkor tudatosul bennünk, hogy megvezettek minket, amikor már kiléptünk a kapcsolatból és már külső szemlélőként tudjuk értékelni a tapasztaltakat. Hendriksen szerint viszont arra már lehet gyanakodni, ha a kapcsolatot szükségtelenül bonyolultnak találjuk.

De az is gyanús gyanús jel, hogy a barátság hatására szinte észrevétlenül negatív irányba változtunk, vagyis kevésbé vagyunk boldogok, kevésbé érezzük magunkat biztonságban, már nem vagyunk annyira magabiztosak, mint régen, és valamiért mégis mi vagyunk azok, akik állandóan bocsánatot kérnek a másiktól.

Egy tavalyi vizsgálat eredményei – nem meglepő módon – azt mutatják, hogy az érzelmi manipuláció összefügg egy baráti viszony fontos jellemzőinek (pl. a személyes gondolatok és érzelmek szabad kifejezése; kényelem biztosítása a másik számára, amikor szüksége van rá; mindig kiállni a másik mellett) alacsony szintjével. 

4. Csak a hasonlóságok miatt bírjátok egymást?

Néha azért erőltetünk egy barátságot, mert ugyanonnan jöttünk, hasonlóak a körülményeink vagy a múltunk. A sok hasonlóság miatt pedig azt gondoljuk, feltétlenül barátoknak kell lennünk, holott nem az számít, hogy ugyanabba az iskolába jártunk vagy hogy hasonló az ízlésünk. Egy 2012-ben végzett vizsgálatban 1400 felnőttet kérdeztek meg baráti viszonyaikról. A válaszadók között voltak olyanok is, akiknek barátai a másik nemhez, másik etnikumhoz tartoztak, esetleg a szexuális irányultságuk különbözött. A keresztkategóriás baráti kapcsolatban élő alanyok elsősorban nem a hasonló életkörülményeket, értékeket és tapasztalatokat emelték ki, hanem olyan fontos tulajdonságokat, mint a bizalom, az őszinteség, a tisztelet vagy az egymásért való kiállás.

5. Te vagy az, aki dolgozik a kapcsolaton?

Biztosan ki akarta takarítani a kocsimat, miután használta, csak mindig olyan elfoglalt. Ismerősek az olyan megnyilvánulások, amikkel a másik felet véded, miközben magadat is csak áltatod? Te vagy az ötletelő, a döntéshozó, a tervező fél a kapcsolatban, aki újra megszervezi a közös programot, ha valami közbejön vagy nem felel meg a másiknak? Ráadásul az érzelmi munka is rád hárul azzal, hogy a másikat felvidítod vagy biztatod, amikor szüksége van rá, de semmit nem kapsz viszonzásul? Akkor nagyon úgy fest, hogy nem is baráti, hanem inkább egy főnök–beosztott viszony a tiétek, ahol a barátod a domináns személy. Nem csoda, ha előbb-utóbb sztrájkolni támad kedved, és jobban is jársz, ha újratervezd a barátságot vagy kilépsz belőle, ha már kényelmetlen.

6. Mindig számíthattok egymásra?

Klisének hangzik, de nagyon fontos szempont egy igaz barátságban. Baj akkor van, ha egy barátod kezd úgy viselkedni, mint egy fülhallgató: soha nem találod, amikor szükséged van rá, amikor pedig nem kellene, akkor mindenbe belegabalyodik.

A barátságról végzett kutatások tele vannak olyan kifejezésekkel, mint a kölcsönös, a közös, a megosztás, és ha neked nem ezek a szavak jutnak eszedbe egy baráti kapcsolatodról, akkor az legfeljebb már csak haverság. A jó barátságban elengedhetetlen a kölcsönös támogatás, és az igaz barátoknál még a különbözőségek ellenére is sikerül megteremteni az egyensúlyt. „Természetesen idővel ez az egyensúly eltolódhat, mert az egyik fél éppen egy krízisen megy keresztül, míg a másikat éppen előléptetik a munkahelyén, de a legjobb barátok osztoznak egymás sikerében és nehézségeiben is" – fűzi hozzá a szakember.

7. Önmagad lehetsz a társaságában?

Teljesen normális, hogy különböző helyeken és társaságokban másként viselkedünk, és nem feltétlenül adjuk mindig önmagunkat. Másként nyilvánulunk meg egy állásinterjún, másként kommunikálunk a nagyszülőkkel és másként a barátokkal. De ha azt érzed, hogy a legjobb barátod előtt sem tudsz önmagad lenni, hogy takargatod az érzéseidet és gondolataidat, akkor nem őszinte a kapcsolatotok. Számos kutatás bebizonyította már, mennyire fontos az egészségünk és boldogságunk érdekében az, hogy őszinte baráti kapcsolatokat ápoljunk. Nyilván nem könnyű döntés megszakítani egy barátságot, ami régen még jól működött, de ahogy egy szerelem, úgy a baráti kapcsolatok sem mind örökéletűek. (Már csak azért sem, mert vannak olyan kontextusfüggő barátságok, amik az iskolában vagy egy munkahelyen köttetnek és egy költözés, iskola- vagy munkaváltás után nem, vagy csak egy darabig maradnak fenn.) És nem is kell mindegyik baráti köteléknek szorosnak lennie.

„Ami fontos, hogy egy igaz barát nem használ ki, nem manipulál, nem bánt meg minket, és nem erőltet ránk olyan dolgokat vagy szerepeket, amiket nem érzünk magunkénak. Az igaz barátok inspirálnak, jobbá, egészségesebbé és boldogabbá tesznek, és úgy fogadnak el, olyannak szeretnek minket, amilyenek vagyunk" – összegez Hendriksen.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Zsó
Zsó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.