„Ájulásig éheztettem magam, és ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, az egészségem fontosabb a kinézetemnél vagy a sikereimnél" – vallja Liza Golden-Bhojwani, aki ma már plus-size modellként dolgozik, miközben aktívan kampányol az önelfogadás mellett.
A modellszakmában nem elég, hogy valaki jó géneket örököl; a high fashion méretek megtartásához szigorú diétára fogják azokat a nőket is, akik alkati adottságaik miatt eleve szerencsésebb helyzetben vannak. A hízásra hajlamos vagy alapvetően teltebb modelleknek már nehezebb dolguk van, ha meg akarnak felelni a divatipar komoly elvárásainak, így nem csoda, hogy vannak, akik előbb-utóbb besokallnak az állandó önsanyargatástól és stressztől.
Liza Golden-Bhojwani is azok közé tartozik, akik búcsút intettek az elismerésekkel és koplalással járó „ideális” méretnek, és mióta plus size modellként dolgozik, jól érzi magát a bőrében. Golden-Bhojwani egy Instagram-posztban mutatta meg, hogy nézett ki karrierje csúcsán, és azt is elárulta, mit kellett átélnie ahhoz, hogy rájöjjön, az egészsége fontosabb a sikereknél.
Magyar számozás szerint 32-34 volt Liza Golden-Bhojwani ruhamérete, amikor beindult az akkor, 17 évesen még mesebelinek hitt karrierje. „A szervezetem még fejlődésben volt, a testem folyamatosan változott, így a súlyom is lassan gyarapodott. Egy év elteltével már egy-két számmal nagyobb ruhákat hordtam, ami teljesen normálisnak számított, a szakma viszont nem nézte jó szemmel, és egyre több ügynökség utasított vissza” – árulta el egy tavalyi interjúban.
Ekkor még hatással voltak rá a lehúzó kritikák, ezért elkezdett komolyan foglalkozni a kinézetével: órákat töltött naponta edzéssel, a napi energiabevitelt pedig 500 kiloklaóriára csökkentette. A kemény fogyókúrának köszönhetően ismét jobbnál jobb ajánlatokkal keresték fel, de a csillogásnak ára volt: bevallása szerint iszonyatos kínok között tudta csak fenntartani a nagy nehezen elért súlyt, és folyamatosan azért küzdött, hogy ne hízzon el újra.
„Egy nap, amikor éppen a párolt zöldségekből álló vacsorámat készítettem, szédülni kezdtem és összeestem. Amikor magamhoz tértem, az volt az első gondolatom, hogy ez így nem mehet tovább. Elkezdtem többet, nagyobb adagokat enni, hogy legyen energiám a mindennapokhoz, mígnem azon kaptam magam, hogy egy egész csomag mandulát befalok és még mindig bírnék enni. Annyira kiéheztettem a testem, hogy egyetlen falatnak sem tudtam ellenállni, amit megkívántam. Hiába volt ez egy nagyon fontos időszak a pályafutásom alatt, nem tudtam elképzelni, hogy még évekig koplalással sanyargassam magam. A New York-i divathetet még sikerült átvészelnem úgy, hogy nem látszódott rajtam különösebb súlygyarapodás. Aztán a két hétig tartó zabálást azzal próbáltam kompenzálni, hogy újra átálltam a nyers zöldségekre és az intenzív edzésre, de szinte egy dekát sem tudtam leadni” – emlékszik vissza.
Ettől kezdve már csak felfelé szaladtak a kilók, amit a szakma is egyre kevésbé díjazott és többé nem válogatták be a nívós divabemutatókra. „Sokáig lúzernek és gyengének tartottam magam és időről időre elkezdtem újra azon fáradozni, hogy formába hozzam a testem, de egyre nagyobb kihívást és stresszt jelentett a fogyókúra, valamint a megfelelni vágyás. Főleg azok után, hogy hiába hajtottam ki a belem, már nem kellettem a világ legnagyobb fehérnemű márkáinak. Végül feltettem a nagy kérdést: Mi a fenéért küzdök magam ellen? Miért nem hallgatok egyszerűen a testemre?” Ettől kezdve már nem a környezete és a divatipar elvárásainak próbált megfelelni, hanem arra törekedett, hogy megbékéljen a testével – akkor is, ha az másoknak nem tetszik.
„Nem tökéletes, nem Victoria's Secret bemutatóra való, de az enyém. Ez a természetes külsőm, amiben jól érzem magam és végre bűntudat nélkül ehetek. A mai napig hetente többször eljárok edzeni, de azt csakis azért teszem, mert jól esik, nem azért, hogy fogyjak. Talán nem arra születtem, hogy címlapokon szerepeljek, de okkal vagyok itt. Például azért, hogy inspiráljam a történetemmel azokat a nőket, akik nap mint nap küzdenek magukkal. Úgy, ahogy egykor én is tettem” – írta az Instagramon.
