Érezte már úgy, hogy élete nagy lehetőségét hagyta ki? Vagy hogy a barátai kihagyták valamiből? Nincs egyedül.
Különleges ételek, egzotikus tájak, tengerparti szelfik, nevetős csoportképek a Facebook nyitólapján, egy sötét januári délután. Egyre több szorongással követjük ismerőseink kalandjait a közösségi médiumokon, miközben mindenki más valami szuper dolgot csinál. Az, hogy kimaradunk valamiből, olyannyira elterjedt félelem napjainkban, hogy az angolban már kialakult betűszava is van, ez pedig a FoMO (Fear of Missing Out). A félelem arra vonatkozik, hogy az életünkből kimarad valami fontos történés, nagyszerű élmény, vagy soha vissza nem térő lehetőség. A szorongás pedig, amit tapasztalunk, végső soron a társas kirekesztettség, a teljes elszigetelődés és magány archaikus félelméből ered.
A társas lény
Az ember társas lény. A valahová tartozás vágya, a társakhoz való kapcsolódás igénye mindannyiunk alapvető szükséglete. Ősi motívum ez, az ember a történelem előtti időkben is már csoportokban, közösségekben élt, és belső működését tekintve nincs ez másként ma sem. Sokat változott azonban az a közeg, amelyben mindezt ki kell alakítanunk: az ősember hordái letelepedett kisközösségekké fejlődtek, melyeket egyre inkább a jóval személytelenebb nagyvárosi, makroközösségi lét váltott fel. Ezekben a számukban és elhelyezkedésükben is nagy csoportokban természetszerűen a társas viszonyok is átalakulnak.
A személyes kapcsolatokon túl egyre több az ismerős, az egyszer egy társaságban bemutatott és aztán többet sosem látott ismerős, és a személyesen nem ismert ismerős (celeb) is. Egyre több emberről tudunk vagy hiszünk valamit. A hagyományos és a közösségi médiából folyamatosan érkeznek információk barátainkról, ismerőseinkről, különféle celebekről. Ősi kapcsolódási igényünk pedig továbbra is bennünk is él, így fogadjuk, sőt keressük is ezeket az információkat. A közösségi médiumok, a chat-alkalmazások és hogy mindezek folyamatosan kézközelben tarthatók, hihetetlenül kitágították azonban a lehetőségeket.
A közösségi igény
Az emberi csoportok közös tevékenységek, közös élmények mentén formálódnak emberi közösséggé. A folyamat pedig az egymással való kommunikáció, a közös nyelv, a közös gondolatok és értékek kialakításán keresztül zajlik. Ennek a folyamatnak egy jelentős része ma az online térben működik. Online kommunikálunk, online terjednek az információk, szerveződnek a programok, események. Aki tehát képben akar maradni, részt akar venni a számára fontos közösség életében, eleve rendszeresen használja a közösségi oldalakat. Ha azonban ott van a félelem is, hogy kiesünk a közösség vérkeringéséből, fellazulnak a társas kapcsolataink, vagy elszigetelődünk a többiektől, egyre sürgetőbb igényünk lesz arra, hogy folyamatosan lássuk, mit csinálnak, miben vesznek részt, mit élnek át mások, halljuk a legfrissebb pletykákat, követni tudjuk a legújabb trendeket, ott legyünk a fontos eseményeken. Ennek érdekében persze egyre sűrűbben kell látogatni a közösségi oldalakat is.
Online minden jobb
Miközben pedig azon vagyunk, hogy mindig jól informáltak legyünk, valójában azzal is szembesülünk, mennyi minden történik, amiben nem veszünk részt, amiből kimaradunk. Hiszen a közösségi oldalakon mindenki csak az életének a legpozitívabb szeletét teszi közzé. Amit látunk, az így csupán az, hogy nem voltunk tegnap egy felkapott belvárosi étteremben, nem nyaralunk éppen egzotikus helyeken, negyven fokban, és nem is mosolygunk szélesen a kamerába negyedmagunkkal valamelyik ismert szórakozóhelyen. Anne Skomorowsky, amerikai pszichiátert idézve tehát ülünk, és nézzük, ahogyan mindenki más éppen jól mulat. Ez pedig a közösségi médiumok ördögi köre. A társakkal való szorosabb kapcsolat helyett az egyre intenzívebb használat révén éppen azzal a magánnyal találkozunk, amit eredendően elkerülni igyekeztünk.
És a magány érzése nem minden, ott van még az a bizonytalanság is, amit a társas összehasonlítás okoz. Nem másokkal hasonlítjuk ugyanis össze magunkat, hanem azzal a képpel, amit egy közösségi oldalon az emberek magukról kialakítanak. Ismerőseink életéből csak azokat a különleges pillanatokat látjuk, amelyeket ők maguk is megosztásra érdemesnek találnak. Akik pedig ilyen pillanatokhoz hasonlítják saját életüket, erős negatív érzéseket élnek át, sajnálattal, megbánással viszonyulnak saját korábbi döntéseikhez, melyekkel életüket alakították. Nem meglepő módon egy kutatás szerint ők kevésbé is érzik kompetensnek magukat, kevésbé elégedettek az életükkel, általánosságban rosszabb a hangulatuk, és az alkohollal is hadilábon állnak.
További vizsgálati adatok megerősítik, hogy a digitális bennszülöttek és az Y-generáció körében a FoMO olyannyira elterjedt, hogy minden káros következménye ellenére sokszor teljesen természetes és valós félelemnek tűnik. Nézzük, mit tehetünk azonban a felismerésen túl.
Legyen jelen az életében! A tudatos jelenlét fogalma fontos szerepet tölt be a legtöbb vallási tradícióban, és a testi-lelki egészség számos vetületével mutat összefüggést. Jó hír továbbá, hogy könnyen tanulható.
Kerülje a társas összehasonlítást! Van, amit kiposztolnak és van, amit nem. A közösségi oldalon mindenki a legjobb arcát mutatja. Senki sem posztol arról, ahogy leviszi a szemetet, vagy várja a buszt. És igen: mindenki életében rengeteg átlagos, szürke pillanat van, ezek azonban ritkán láthatók.
Ne akarjon mindig a lehető legjobban járni! Ha abba fektet energiát, hogy a többi felmerülő lehetőséget mérlegeli, lemarad a jelenről. Minden csábító alternatíva, amit el tud engedni, növeli a jelenlétét az adott pillanatban.
Vegye észre, ahogy felhasználják ön ellen! Nem csak a közösségi oldalak, de a reklámok is. Ne maradjon le különleges ajánlatunkról! Ki ne hagyja! Exkluzív ajánlat! Ócska, de jól működő trükkök.
Kerülje a multitaskinget! Az agyunk nem arra van tervezve, hogy több dolgot csináljunk egyszerre. A többlapos böngészés, a telefon nyomogatása tévézés, evés, beszélgetés, vagy éppen tanóra közben pont ilyen megosztó, autóvezetés közben másokra nézve is veszélyes. Ha figyelmét egy dologra fókuszálja, mindenképpen nagyobb sikerrel jár.
