Túl sokat ülnek a magyarok

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mármint nemcsak a munkahelyükön vagy a tévé előtt, hanem az illemhelyen is. És igen, a férfiak ebben is megelőzik a nőket.

Most már csak az nem hallott arról, hogy az ülés, illetve a mozgáshiányos életmód mennyire káros, aki kő alatt él. De hiába vagyunk tisztában a veszélyekkel, egy átlagos magyar naponta 5,6 órát. Persze életkor, lakóhely és végzettség szerint viszont hatalmas különbségek mutatkoznak - derült ki egy hazai felmérésből. Részletek a hajtás után!

Az NRC kutatása 1200 fős mintán, a 18-59 év közötti magyarok körében készült, 2016 novemberében.

A vidéken élők és az alapfokú végzettségűek többet mozognak, mint az átlag

A legfrissebb hazai statisztikák szerint a magyarok csak napi 5,6 órát ülnek egy helyben, az eredmény viszont kevésbé bíztató, ha a részletes adatokat nézzük: a 18-29 évesek harmada legalább 8 órát ül mindennap, míg a diplomás férfiak ötöde sokszor napi 12 órát is egyhelyben tölt. Az alapfokú végzettséggel rendelkező férfiak egészségesebben élnek: közülük a legtöbben csak 2-4 órát ülnek napközben, hasonlóan, mint a vidéken élők, ahol tízből négyen válaszoltak így. A budapestieknek mindössze a 14%-ára igaz ez.

A kutatás szerint a nők is aktívabbak, ők leginkább napi 4-6 órát ülnek az irodában vagy otthon. „A nők sokkal egészségtudatosabbak, mint a férfiak, ami nem csak azt jelenti, hogy gyakrabban fordulnak orvoshoz, hanem a mindennapokban is jobban odafigyelnek az egészségükre. Többet mozognak, változatosabban étkeznek, és adott esetben a kellemetlen betegségekről is nyíltabban beszélnek a gyógyulás érdekében, mint a férfiak” – hívta fel a figyelmet Dr. Bánfalvi Péter, proktológus.

Fotó: Shutterstock

A férfiak tényleg szeretnek a mellékhelyiségben ücsörögni

Bár a magyarok átlagosan 7,1 percet töltenek a mellékhelyiségben szükség esetén, a férfiak és a nők szokásai alaposan eltérnek. Míg a legtöbb nő 2-3 vagy maximum 5 percet tölt bent, minden tizedik férfi 15 percet vagy annál is többet ücsörög a vécén. Pedig a hosszas erőlködés jelentősen megnöveli az aranyérbetegség kialakulásának az esélyét, amit a kutatási adatok is alátámasztanak: azok, akiknek már volt súlyosabb aranyérbetegsége az átlagnál jóval több időt töltenek a mosdóban (a betegségtől függetlenül), mint azok, akik még nem tapasztaltak aranyeres tüneteket. A betegséget ráadásul még mindig szégyenérzet és prüdéria övezi, ezért sokan titkolják a panaszokat és csak hetek után fordulnak orvoshoz.

"Ugyan a kezdeti stádiumban az aranyér enyhe tüneteket okoz, a kezeletlen betegség idővel fájdalommal, gyulladásos tünetekkel együttjáró, súlyosan előrehaladott állapotba fordulhat át, ezért a megelőzés és a megfelelő kezelés kulcsfontosságú. Akik esetleg kényelmetlennek érzik a krémek és kúpok használatát, már az egyszerűen bevehető aranyértablettával is gyorsan és diszkréten enyhíthetik a panaszokat – tényleg nem érdemes várni és szenvedni. A vérzés és a váladékozás ráadásul vastagbéldaganatra is utalhat, ezért mindenképpen keressen fel egy szakértőt aki szokatlan tüneteket észlel” – hangsúlyozta Dr. Bánfalvi Péter.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.