#ÉLETEM

Teszt: futócipőt 5777 forintért?

2017. március 1., szerda 12:46

Minden tavasszal megnő azok száma, akik elkezdenek futni, ami érthető, hiszen kikapcsol, lehet bárhol és bármikor végezni, ráadásul nem is kerül semmibe. Jobban mondva alig valamibe. Az egyik legnagyobb befektetés a cipő: ez az első dolog, amit egy kezdőnek is meg kell vennie, ha védené ízületeit, a póló és divatos nadrág már a következő szint.

Vannak persze olcsó megoldások, az outletekben például 10 ezer forintért lehet korábbi kollekciós, márkás darabokhoz jutni, de már nem csak ezek állnak a kezdő hobbifutók rendelkezésére. Ott van például a Decathlon, melynek legolcsóbb kezdő cipője 4 ezer forint és most a Lidl is beszállt a versenybe egy 5777 forintos futócipővel. Kipróbáltuk tehát az olcsóbb termékeket, teszteltünk két kifutó terméket, amelyek a Sport's Directben kaphatók, és kipróbáltunk két drága, új kollekciós adidas futócipőt is, hogy azoknak is tudjunk valamit ajánlani, akik nem félnek nagyobb összeget fektetni új hobbijukba. Részletek a hajtás után!

Alapcipők kezdőknek

Lidl, Crivit, 02.23-tól kapható a boltokban a készlet erejéig

A Lidl sportruhákkal jött ki február végén, futókollekciójuk egyik fontos darabja a többféle színben kapható cipő. Mindössze 5777 forint, tehát nyilván kipróbáltuk. Jó benne, hogy többféle színben kapható, viszont a hálóba csomagolt cipőket nem nagyon lehet az áruházban kipróbálni, ahogy azt például a futóboltokban ajánlják, úgyhogy kb. vakon vásárol az ember. A méretek egyébként helyesek, nekem általában 39-es futócipő kell (ne feledje, mindig egy számmal nagyobbat vegyen, mint a lábmérete!!!), és itt is ez volt a jó.

A Decathlonnál nagyon jónak találom, hogy ki van írva a cipők mellé, melyikben mennyit ajánlatos futni (például az olcsóknál heti kétszer 5 kilométert maximum), itt ilyen információkat nem találtam – így hát nem félmaratonra indultam a Lidl cipőben, biztos, ami biztos. A papírok szerint a cipő 3M fényvisszaverő elemekkel van ellátva, a taplbetét mosható és anatómiai kiképzésű, a hálós felsőrész légáteresztő anyagból készült, a felsőrész közvetlen a fedőtaphoz van varrva a rugalmassgért (Strobel gyártásmód), TR-csillapítóelemek enyhítik az ütéseket a cipő első- és hátsó részében, van benne TPR lábközép-tabilizátor a jobb tartásért. Ezen kívül 2 különböző keménységű zónával ellátott ütéselnyelő DUAL-DENS Phyton köztalp és EVA fedőtalp van beépítve a hatékony ütéstompító hatásért, a járótalp pedig FELX SUPPORT, azaz tartós, kopásálló, jól tapad és rugalmas.

Gyakorlatban ez annyit tesz, hogy bár kicsit kemény érzet a cipőben talajt fogni, kényelmes és nem fájdult meg a térdem egy szigetkör alatt (csak épp egy kicsit), pedig a térdem pontosan szokta jelezni, ha valami nem oké. Összességében kényelmes cipő, inkább széles lábfejre ajánlom, nekem ugyanis keskeny a lábfejem, ami kicsit többet mozgott a cipő orrában széltében, mint kellett volna. A fűző megfelelő hosszúságú és nem oldódik ki könnyen, a hálós felsőrész pedig eleinte túl vastagnak tűnt, de egyáltalán nem az, szellős és rugalmas. Nemcsak rekortánon teszteltem a cipőt, hanem betonon is, és teljesen meg voltam vele elégedve. Kezdő cipőnek tökéletes, biztos választásnak tűnik, aztán ha heti háromnál többször futja majd az 5 kilométert, elég akkor elgondolkoznia más megoldáson.

Kényelem, párnázottság: 4/5

Ár: 5777 forint

Ár/érték arány: 5/5

Külcsín: 4/5, elég sok verzióból lehet válogatni.

Egyéb: ha nem jó a méret, számlával vissza lehet vinni az áruházba a cipőt.

Mit mond az orvos?

„Nagyon fontos a futásnál az ütéscsillapítás, mert több ízületet is terhel ez a sport, a bokát, a térdet és még a csípőt is. A sarokpárna az a testrészünk, mely körbeveszi a sarokcsontot és természetes csillapítást nyújt, de bizonyos sportoknál ez nem elegendő. Futásnál ezért fontos például egy jó sarokkal ellátott cipő, melynek anyaga elnyeli a láb földet érésekor keletkező ütéshullámokat” - mondta el kérdésünkre dr. Babay Miklós ortopéd- és baleseti sebész főorvos. 

„A nem megfelelő cipő okozhat például akut gyulladást a sarokban vagy a talpszalagban, ezeket különböző terápiákkal lehet kezelni. Azonban gyakrabban fordulnak meg nálam olyan páciensek, akiknél nem a sport, hanem a túl kemény talpú utcai cipők miatt alakul ki gyulladásos állapot. Ugyanakkor egy nem megfelelő sportcipőben futás is okozhat hasonló problémát” - mondja az orvos. „Szerencsére nagy kultusza van most a futásnak és a jó sportcipőknek, sokan rekortánon futnak, ami szintén csökkenti a terhelést. A cipő fontos, de ugyanilyen fontos a futás helyes technikájának elsajátítása is, amit sokan elfelejtenek!” - figyelmeztet dr. Babay, aki azt is elárulta, ha gyanúsan sokat fáj valamelyik ízületünk futásnál, akkor érdemes porckopásra gyanakodni, orvossal konzultálni és akár más sportot is választani, mint a futás, ami komoly terhelést jelent.

Ami pedig a cipőket illeti: „Általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb fejlesztés van egy sporteszközben, annál drágább, de persze ezt sok tényező meghatározza. Azt tudom tanácsolni, hogy mindenképp járjon utána, mit vásárol: több helyen végeznek talpnyomás-vizsgálatot, teszteket, a szaküzletekben profi segítséget tudnak nyújtani a választáshoz. Mi a rendelőben például végzünk talpnyomásmérést és van lehetőség olyan talpbetét gyártására, mely csökkenti az ütődést. Gyakran a drága cipőkben is problémát okoz a harántboltozati rész, az elég speciális terület, néha szükséges, hogy személyre szabott betéttel segítsünk a lábunknak”.

Decathlon, Kalenji, Eliorun Women, kifutó modell

A Decathlonnál, mint fent is írtam, jól lehet aszerint válogatni, mennyit fut az ember: a legolcsóbb, 4 ezer forintos cipőt ezek alapján ki is zártam, plusz ott a méretezéssel is voltak problémáim, a 39-es kicsi volt, a 40-es nagy. Hatezer forint fölött már széles körből lehet választani, találtam is egy olyan 8 ezres futócipőt, mely eredetileg 15 ezer forintba került. Ez már nem a "hű de olcsó" kategória, de az akciós ár azért baráti. A pink Eliorunt épp kifuttatják, úgy tűnik, az angol oldalon is leárazták (és mennyivel olcsóbb, mint itthon, 6 font, azaz 2100 forint, cserébe már elfogyott), az ajánlás szerint heti kétszer 60 percet szabad futni benne.

A Kalenji oldalán jó visszajelzéseket kapott, de ott is panaszkodott az egyik tesztelő arra, hogy nem a legjobb az ütődéscsillapítása: én is így éreztem. Ebben sajnos megfájdult a térdem 3 kilométer alatt, a szigetkör pedig a talpamat és az Achilles-ínamat is kinyírja. Mármint fáj mindkettő. Egyébként enyhén pronáló lábam van, amin ez a cipő nem segít, és ennek is széles a lábfeje (csak kicsit keskenyebb, mint a Lidl cipő), úgyhogy nem tart eléggé. Cserébe nekem nagyon tetszik, és az ajánlások ellenére már hetek óta ebben járok fukcionális tréningre, ahol jobban bevált, mint a Nike Free-m, ugyanis annál kényelmesebb és mintha jobban csillapítaná az ütést különböző ugrálásokkor. Ugyanakkor futásra biztos nem fogom használni.

Ami a specifikációkat illeti: hajlításkönnyítő barázdák és 6 mm-es sarokemelés könnyíti a lépést, a sarok K-ring technológiával készült a hatékonyabb ütéscsillapításhoz. a cipő kapott fényvisszaverő sávokat elöl és hátul is. A K-ring a Kalenji exkluzív ütéscsillapító technológiája, amely egy a sarokban elhelyezett gyűrűből áll. A közepe üreges, szétoszlatja az ütés keltette erőhullámot. 90 kiló testsúly alatti futóknak heti kétszer 60 pernyi futáshoz ideális. 

Kényelem, párnázottság: 3/5

Ár: 14.990 helyett 7990 forint

Ár/érték arány: 3/5

Külcsín: 4/5, nekem bejött a pink, de többen beszóltak rá, hogy nem szép

Egyéb: 2 év garancia van rá   

Egy árkategóriával magasabb

Karrimor D30 Excel 

Korábban egy aktív hobbifutó ismerősöm ajánlotta  ezt a márkát, de soha nem jutottam el odáig, hogy vásároljak is egyet. Ennek oka nem csak az volt, hogy az árai elég elszállósak, de az is, hogy lényegében utálok vásárolni, a nagy kínálat meg pláne kikészít. És az is hozzátartozik, hogy nem feltétlen tudtam, mit figyeljek, amikor futócipőt vásárolok. Jobb esetben ebben tudnak segíteni a bolti eladók, de az a nagy helyzet, hogy egy csomó helyen annyit tudnak a jó futócipő ismérveiről, mint akkoriban én. Vagyis nem sokat. Sajnos az átlagos sportboltokban (tisztelet a kivételnek), nem nagyon fogjuk megtudni, hogy mi is a legjobb a lábunknak, ezért ha egyre többet futunk, érdemes ellátogatni egy szaküzletbe, ahol megvizsgálják többek között a mozgásunkat, a lábboltozatunkat, így nagy eséllyel olyan cipőt fogunk vásárolni, ami nem fogja tropára vágni az ízületeinket.

 

Ha nincs segítségünk, egy dolgot ne felejtsünk:

Mindig legalább egy számmal nagyobb cipőt vegyünk, mert a lábunknak kell egy kis mozgástér, főleg ha hosszabb távokat futunk. Fontos tudnunk, hogy a bokánk laza, merev, vagy normális. Ezt egyébként a lábboltozat dönti el. Könnyen megállapíthatjuk, ha bevizezzük a lábunkat, majd kilépünk egy sima, száraz felületre! Ha a lábnyom széles, szétterül, és nem keskenyedik befelé, akkor alacsony a lábboltozat és lapos a lábfej. Amennyiben a lenyomat enyhén ívelt középen, normális a lábboltozat. Ha keskeny, ívelt, s legjobban a hüvelykujjpárna és a sarokrész látszik és a talp középső része alig, abban az esetben magas a lábboltozat. Ha normális a lábboltozatunk, akkor nem szükséges különleges cipőt keresni.  

Az én lábam a normális kategóriába tartozik, így elvileg olyan nagyon nem nyúlhatok mellé, amikor cipőt vásárlok. A Karrimorból mindenesetre azt a cipőt választom, ami ehhez a lábfej típusomhoz való, bár külcsínre épp egy másik fajta jönne be, de miután azt is felpróbálom egyértelművé válik, hogy a lábamnak a neki kitalált verzió jön be.

Tesztelem betonon és futópadon is, sajnos a Margitszigethez az akkori hidegekben nem volt lelki erőm. Nem szokásom óriási mennyiségeket futni, 5- 11 kilométer a limit, és egy-egy ötössel futtattam meg a cipőt.

Amikor az üzletben felpróbáltam, már akkor éreztem, hogy ez a cipő jó lesz, végre a keskeny lábfejem nem harangozik a saját méretében, a párnázottsága pont jó, és a szövet maximálisan légáteresztő, tényleg alig vártam, hogy futva is kipróbáljam. Nekem általában a térd alatt szokott jelezni a lábam, ha valami nem oké, ezt rendszeresen megteszi egy Puma cipőmnél, de most hang nélkül pihent a beton és a futópad után is. 

Előre szólok, ha valakinek szélesebb a lábfeje, akkor nem lesz neki túl kényelmes, sőt a szűkített bokarész miatt valószínűleg fel sem tudja majd húzni. A párnázott boka nekem nagy élmény, sőt az én esetemben szükséges is. A Lite D30 energia elnyelő talpbetét, jelentsen ez bármit is, elég jól szuperál, és valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a térdem is imádja. Flexibilitásból elbírnék egy picit többet, de azért nagy gondok nincsenek vele, A cipő egyébként nagyon könnyű, és bár elég vad színei vannak, pont a láthatósága miatt szeretem. 

Kényelem, párnázottság: 5/5

Ár: 12.245 forint a Sports Directben (39.500 forint lett volna teljes áron)

Ár/érték arány: 5/5

Külcsín: 4/5 

New Balance W 680 v3

Ma már nálunk is jól ismert név a New Balance, sőt, kicsit túl jól is sikerült körülötte a hype, legalábbis volt egy időszak, amikor Budapest belvárosában minden második ember N betűs sportcipőben mászkált. Azt talán már kevesebben tudják, (mert az itthoni amatőr hobbifutók legtöbbje első blikkre Nike-t vásárol), hogy a cég futócipőket is gyárt. Ettől a márkától még nekem sem volt darabom, de most gondoltam, kipróbálom.

Mivel éppen mérethiánnyal küzdöttek a Sports Directben, így nem volt más választásom, mint hogy a hagyományos, kicsit bumfordibb fazonból válasszak. Ráadásul csak az élénk, pink színű fajtából volt a méretemben, de annál jobban aggasztott, hogy a keskeny lábfejemen kicsit bőnek éreztem. Míg a Karrimor már az első belebújás alkalmával érezhetően mindenhol pontosan illeszkedett a lábfejemre, addig a New Balance-nál nem éreztem ugyanezt a komfortos érzést.

Súlyra sem túl kényelmes, nekem ez már a nehéz kategória. A cég utakra terezte, így én elsősorban betonon tesztelem, de nem esik jól benne a visszaérkezés. A Karrimorhoz képest a párnázottsága alulmarad, és a textil felsőrész sem nyújt olyan szellős érzést, mint az előbbi tesztcipő. Ahogy sejtettem, a lábfejemre tényleg túl széles, csúszkál is benne a lábam rendesen, és ezt a térdem is megérzi, sőt, az egész lábszáram nem tetszését fejezi ki 5 kilométer után. Én biztos nem tudnám hosszú távon használni, de valószínűleg ennek az az oka is, hogy tényleg nem az én lábtípusomhoz való. De közben azt is gondolom, hogy ebben az árkategóriában simán találunk jobb verziót.

Kényelem, párnázottság: 3/5

Ár: 11.060 forint a Sport's Directben (21.725 forint lett volna teljes áron)

Ár/érték arány: 5/3

Külcsín: 5/3

Más kategória

adidas UltraBOOST

Az adidas női futócipője fejlesztések sorozataként jött létre, belepakolt a márka mindent, amit lehetett, találkozik benne a cég két legfinomabb anyaga, a boost talp és a primeknit felsőrész. Bár a külföldi tesztelő nem volt elájulva tőle, ez valószínűleg inkább a magas árnak tudható be, mint annak, hogy valami baj lenne a cipővel.

A párnázottsága nagyon komoly, olyan, mintha felhőkön lépkednénk, a 3000 sztirofoam kapszula teszi a dolgát. A kötött "primeknit" felsőrész nagyon rugalmas (oké, talán kicsit túlságosan is nyúlik). A cipő bebújós, és ez okoz is némi nehézséget, szűk a nyílás, amin be kell passzírozni a lábfejet, de ha egyszer bejutunk a cipőbe, le se akarjuk venni többé – egyébként inkább keskeny lábfejű futóknak ajánljuk ezt a cipőt, melyet 2015 decemberében dobtak először piacra. A Continental gumival borított széles talp olyan tapadást biztosít, amilyet még nem tapasztaltam, miközben a különleges anyagoktól valahogy könnyebb az elrugaszkodás a talajról: viccen kívül, gyorsabban futok benne valamivel, mint a többi cipőben.

Egyik fícsöre a különleges fejlesztésű középtalp, mely a BOOST-kapszulákkal segíti a mozgást, a Primeknit felsőrész követi a lábfej mozgását, a lábfej közepén, a harántboltozatnál műanyag fűzős rész ad komolyabb támasztást a lábnak. Neutrális lábfejre ajánlott. TORSION SYSTEM nyújt stabilitást a saroktól a lábujjakig. FITCOUNTER sarokrész támasztja a lábfej hátsó részét és védi az Achilles-ínt, Continental gumiborítás segíti a pontos úttartást esős időben is. outsole for extraordinary grip in wet and dry conditions; STRETCHWEB külső gumitalp energizálja tovább lépéseinket. Egy cipő 266 gramm, a sarok 22 milliméter magas. 

Maga a cipő nagyon könnyű, de közel 55 ezer forintért, egy Lidl cipő árának majdnem tízszereséért már tényleg csodát vár az ember. És bár a cipő valóban kényelmes, szuper érzés benne futni, a felsőrész kicsit túl rugalmas, ez esetleg okozhat problémát – persze nem az én hobbi szintemen, de el tudom képzelni, hogy valakit zavar, aki rendszeresen fartlekezik. Mindent összevetve nagyon szerettem ebben a cipőben futni és érezhető a különbség a tizenezres és az ötvenezres futócipő között – ez van.

Kényelem, párnázottság:  5/5

Ár: 54.990 forint

Ár/érték arány: 4/5, nyilván nagyon drága, cserébe jó is.

Külcsín: 5/5 (fehérben szebb, de az nyilván nem valami praktikus)

adidas PureBOOST X ATR

Elég kíváncsi voltam az adidas PureBOOST modelljére, vagyis leginkább arra, hogy tényleg olyan jó-e mint igérik. A külsőségekre nem nagyon térnék ki, egyértelmű, hogy nagyon jól néz ki.

A cipőt futópályán és futópadon is teszteltem. A súlya viccen kívül egy golyóstolléval vetekszik, és eléggé örültem, hogy ez a típus is inkább a keskeny lábfejűeknek kedvez. A bokarész, ami nálam sarkalatos, szerencsére elég jól ki van találva, de a képen is látszik, hogy egyértelmű a stabilitás. A kötött "primeknit" felsőrész rugalmas, de annak is kell lennie, ha a cipőt nem akarjuk állandóan ki-be fűzni. Egyébként ez a szuper felsőrész, amit már részleteztünk, nem az adidas találmánya, előtte ilyen a Nike-nál volt felfedezhető. De primeknit ide, primeknit oda, a szellőzés ettől függetlenül semmivel sem nyújt többet, mint a Karrimor. Viszont a talp rugalmassága messze veri az összes eddigi futócipőmet, de nem is véletlen a puha érzet, ugyanis a középtalpat végig az ún. boost anyaggal töltötték meg. A gumihálóval bevont talp tapadása teljesen rendben van, hogy mennyire kopik, azt majd később tudom megmondani. A futás utáni konklúzió: tényleg jó érzés benne futni, és egy aktívan futó ismerősöm szerint hosszabb, maratoni távokra is simán használható. Az árát ettől függetlenül irreálisan magasnak tartom, még annak ellenére is, hogy jócskán kilóg a mezőnyből, könnyű, puha és flexibilis.

Kényelem, párnázottság: 5/5

Ár: 39.990 forint

Ár/érték arány: 5/5

Külcsín:5/5

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta