Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Á, ez csak egy sör. Aztán jött a még 12, és a négykézláb hazacsúszás. Felépülő függő szerzőnk visszaemlékszik.
Mi van akkor, ha az ember le akar állni az ivással? Ha nem akar többet drogozni? Hogyan lehet józannak maradni, és milyen jelek előzik meg a visszaesést? Többek között ezekről a kérdésekről ír új cikkében Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő, szenvedélybeteg segítő.
Szerzőnk sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon) valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 14 éve él szer és alkoholmentesen, felépülésben.
A neheze a leállás után jön
Az alkoholizmus, a drogfüggőség, és általában minden függőség visszaesésekkel tarkított terep. Igazán nem jellemző, hogy bármelyik szerhasználó az első leállási kísérletével sikerrel járna, ha igazán függővé vált. Fogadkozások, ígérgetések tömkelege, szenvedések tengere kell ahhoz, hogy valaki tényleg meg akarjon – és meg tudjon - szabadulni valami olyasmitől, ami az éltetőjévé vált az idők során, ami nélkül nem tud már működni. Ha megtörtént a döntés és az illető tényleg felhagy az adott szer használatával, akkor sem lesz hirtelen minden jobb. Sőt. Van, hogy meg kell küzdeni a fizikai elvonással, az utána következő lelki ürességgel, magánnyal, bűntudattal, az életképtelenség érzésével.
Röviden: a felépülésnek a szer abbahagyása csak egy igen nyúlfarknyi része. A neheze, vagyis az élet újratanulása szerek nélkül, szembenézés az élet feltételeivel még csak ezután jön.
Tapasztalataim szerint a legtöbb drogfüggő visszaesése alkohollal kezdődik, alkoholos befolyásoltságban kevésbé tudnak nemet mondani, ha droggal kínálják őket, vagy ha többé nem is nyúlnak droghoz, szép lassan alkoholistává „küzdik át” magukat. Alkoholisták esetében a nyugtatók legalább ennyire veszélyesek lehetnek.
A felépülés része lehet a visszaesés is. Akár a visszaesések sorozata is kell ahhoz, hogy egy függő végleg kijózanodjon. A hosszabb józan idő után visszaesők arról számolnak be, hogy igen rövid időn belül rosszabb állapotba kerülnek, mint ahol azt megelőzőleg tartottak, ez a betegség progresszivitásának köszönhető.
A rövidebb-hosszabb szermentesség utáni visszaesés melegágya a drogtúladagolásoknak és haláloknak is: sok függő kitisztulva, a drogról lejőve megközelítőleg ugyanakkora adagot nyom be, mint azt a szerhasználat utolsó idejében tette, miközben a toleranciaküszöbük jelentősen lecsökken, így ugyanaz az anyag akár halálos is lehet. Ráadásul az anyag is sokszor új, ismeretlen, nem a régi „vonal”, esetenként sokkal erősebb.
A csoda akkor következik be, amikor egy függő képes abbahagyni a kényszeres használatot vagy egyéb kényszeres viselkedési függőséget. Elvégre egy függőnek végső sorban a használat a normális állapot, nem? Visszaesni is csak akkor lehet, ha azt megelőzte egy felépülési folyamat: ha nem volt felépülés, nincsen honnan visszaesni sem. A tartósabb felépülés utáni visszaesés sosem a konkrét szerhasználattal kezdődik, az már egy korábban elindult folyamat eredménye! Sok erre utaló jelet ismerünk.
Mik az erre utaló jelek? Itt van pár közülük a teljesség igénye nélkül:
1./ Kimerülés: Túlságosan fáradtak vagyunk, vagy egészségünk leromlik. Néhány függő hajlamos a munka-addikcióra. Úgy gondoljuk, hogy gyors irammal pótolhatjuk be az elveszett időt, vagy pénzt. Ha rosszul érezzük magunkat, azt gondolhatjuk, hogy egy kis ivás már nem ronthatja el a dolgokat jobban.
2./ Apró tisztességtelenségek: Kis, szükségtelen hazugságokkal és munkatársaink, barátaink, családtagjaink becsapásával kezdődik. Ezután komoly hazugságok következnek, amit magunkkal hitetünk el. Kifogásokat találunk arra, hogy hogyan ne tegyük azt, amit elterveztünk, vagy azt tesszük, amit nem kellene tennünk.
3./ Türelmetlenség: Nem elég gyorsan történnek a dolgok. Mások nem teszik, amit tenniük kellene, vagy amit mi akarunk, hogy tegyenek.
4./ Vitatkozási hajlam: Vitatkozunk apró és nevetséges dolgokról, ami azt mutatja, hogy nekünk mindig igazunknak kell lenni. „miért nem tudsz ésszerű lenni és egyetérteni velem?”
5./ Depresszió: Ésszerűtlen és megmagyarázhatatlan kétségbeesés, mely periodikusan jelentkezik. Szembe kell nézni vele, és beszélni kell róla.
6./ Frusztráció: Bosszantanak az emberek, mert nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnénk. Ne felejtsük el, nem mehet minden úgy, ahogy mi akarjuk.
7./ Önsajnálat: „Miért történik mindez velem? Miért vagyok függő?” "Senki sem értékeli, amit teszek?"
8./ Elbizakodottság: „Távol áll tőlem az ivás gondolata is!” Veszélyes, ha meglazítjuk a fegyelmet, azért, mert minden jól megy. Jobb félni, mint megijedni. Többen esnek vissza, mikor a dolgok jól mennek, mint más körülmények között.
9./ Önteltség: „Túl vagyok rajta. Nem félek már az ivástól! ” Olyan helyzetekbe hozom magam, ahol mások isznak, ezzel azt próbálom bizonyítani, hogy az ivás nem probléma számomra. Ha ezt gyakran teszem, védelmi sáncaimat veszni hagyom.
10./Túl sokat vár másoktól: Ne feledje: tehetetlen nem csupán az itallal, de emberekkel, helyzetekkel, eseményekkel szemben is. Nem változtathatja meg senki viselkedését, csak a sajátját.
11./ A rendszeresség elhagyása: Nem jár önsegítő csoportokra, felborul a napi időbeosztása, megszokott ritmusa. Felhagy fontos tevékenységekkel, a józanság apró rítusaival (napi leltár, ima, meditáció, stb.)
12./ Hangulatjavító gyógyszereket szed: A nyugtató, a kedélyjavító „tablettázott alkohol”, a visszaesés előszobája.
13./ Túl sokat akar: Nem elég türelmes, mindent egyszerre akar, megfeledkezik az „első dolgok először”, a „csak a mai nap” szlogenről.
14./ Túlságosan borúlátó: „Úgyse sikerül semmi!" "Összeesküdött ellenem a világ!" "Sose jutok egyről a kettőre!" "Ezért józanodtam ki?”
15./ „Ez már nem történhet meg velem”: Úgy érzi, már túl van a problémán, be van biztosítva az alkohollal szemben, hiszen x napja nem iszik. Ne feledje, csak a mai nap van, ma kell józannak maradnia, az alkohol ugyanolyan távolságra van öntől, mint napokkal, hetekkel, hónapokkal, évekkel ezelőtt.
16./ Mindenhatóság érzése: Kívülről tudom a felépülési programot, már a kisujjamban van a józanodás, osztom az észt másoknak.
Beszélhetünk olyan visszaesésről – nevezzük visszacsúszásnak – ami nem nullázza le az illetőt, nem rombolja porig az addig már elért eredményeket, sőt, esetenként hasznos is lehet abban, hogy az illető elnyerje a teljes szabadságot, a teljes absztinencia, a felépülés iránti teljes elkötelezettséget. Erre itt van a saját példám:
Én két és fél év teljes absztinencia (amiből 27 hónap a rehabilitáció ideje volt) kezdtem el iszogatni - gyorsan elfeledve, (lassan tanulok, gyorsan felejtek), amit a rehabon tanultam.
Arra gondoltam, én más vagyok, erősebb, ez nekem menni fog, én majd tudom kontrollálni az alkoholt, egy-két sör igazán nem árthat, hiszen nekem a heroinnal és egyéb kábítószerekkel volt gondom. Elfelejtve könnyedén azokat a régi időket, amikor a heroinról való leállási kísérleteim rendre mértéktelen alkohol, amfetamin és nyugtató fogyasztásba torkolltak. Akkoriban annyira progresszívan nőtt az alkohol adagom, hogy a minőségi szeszek után nem sokkal már kannás és tablettás borokkal körbebástyázva fetrengtem az ágyban és mentőt kellett rám hívni, amikor delirálni kezdtem. Függő személyiség vagyok, nem vitás.
Jöttek a kísértések, ha józanul mentem el bulizni, tele voltam gátlással, szorongással, kisebbrendűségi érzésekkel félelemmel, így meggyőztem magam, hogy egy sör nem árt. Itt felhívnám arra a figyelmet, hogy már a második söröm után kértem egy cigit, pedig már másfél éve letettem, és egy-két nap múlva már vettem újra egy dobozzal, és az újbóli dohányzásom egészen addig tartott, amíg le nem raktam az italt. Egy nyár ment el a kísérletezgetéssel, hogy megtanuljak kicsit, „szociálisan” inni. Sikertelenül. Eleinte csak egy-két sör csúszott le. Ha csak egy sört ittam, minden ok volt, ha már kettőt, beindul a „vezérhangya” a fejemben, hogy kellene még inni. Ha megálltam, és nem ittam, akkor azért volt elrontva az estém, mert egész végig arra gondoltam, kellene még egy, de ha nem álltam meg, és ittam még, akkor valahogy tizenkettő lett belőle, gátszakadás következett be. Egy féléves időszak után ebben is eljött a mélypont. A Ráckert záróbuliján annyira berúgtam, hogy szinte négykézláb csúsztam át fényes nappal az Erzsébet hídon, kivívva a sétáló állampolgárok nem kis rosszallását. Egész nap okádtam, csillapíthatatlan fejgörcsöm volt, reszketett mindenem, „gyógysör” és ruszli után botorkáltam le bűntudattal terhelten a kisboltba, és hihetetlen kínzó vágyat éreztem arra, hogy valami nagyon erős nyugtatót szerezzek vagy talán heroint, de nem azért, hogy drogozzak, hanem azért, mert az a legszuperebb általam ismert fájdalomcsillapító. Még jó, hogy korábban kitöröltem az összes régi drogos kontaktomat a telefonszámaim közül.
Azon vettem észre magam, hogy kutatok a lakásban: hátha a régi életemből maradt pár szem gyógyszer (Xanax, Rivotril), bármi, ami „kiüt”, amitől jobb lesz. Ez egy kegyelmi pillanat volt, bevillantak a régi emlékeim és tudtam, ha most tovább folytatom, elveszek végleg, jön megint a nagy Ő, a heroin.
Ekkor hoztam meg a döntést, hogy abbahagyom a piálást, hiszen nem ezért álltam le a droghasználattal, hogy alkeszként végezzem. Idejében voltam, még nem tartottam ott, hogy reggelente reszkető kézzel igyak egy felest, még nem volt elvonásom, de tudtam, hogy hamar eljuthatok oda, hogy alkoholfüggővé váljak, vagy - mivel nem szerettem sosem igazán az alkoholt, hiszen az én választott szereim az ópiátfélék voltak - nagyon hamar újra a heroinozzak és abba - inkább előbb, mint utóbb -, belehaljak.
Tényleg nagyon hálás vagyok ezért a visszaesésért. Ez segített magamnak ténylegesen beismerni, hogy nem drogos vagyok, hanem ízig-vérig függő, aki bármilyen hangulatmódosító szert képes visszaélésszerűen használni. Fontos momentum volt, hogy az önsegítő közösséget nem hagytam el, a bűntudat nem tartott vissza abban, hogy elmondjam: fél évig hazudoztam. Ehhez kellett az a fajta elfogadó, nem hibáztató közösség, ami az önsegítő közösségek sajátja. Nem lettem megbélyegezve, örömmel fogadtak, nem hibáztattak. Elfogadtak olyannak, amilyen akkor voltam, így lehetek ma már egészen más, a közösség segítségével. Most már nem teszek különbséget alkohol és drog közt, azt mondom magamról, hogy függő vagyok. Felépülő.
