Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A rítusok és az ünnepek lélektani jelentőségéről tartott előadást Kozma-Vízkeleti Dániel a Pszinapszis Adventi Kavalkádon.
A hanuka, a Yule, a Saturnalia, a Mithrász-kultusz, a kara csun, az advent és a karácsony más-más kultúrák és vallások hagyományai, ám mind az emberiség egyik legősibb ünnepéhez, a téli napfordulóhoz kötődnek. A szertartásoknak nagy szerepe van a számunkra fontos események megünneplésében, ezért a hanuka alatt, karácsonykor vagy egy-egy születésnap alkalmából összejövünk szeretteinkkel, hogy együtt köszöntsük egy újabb év eljövetelét. A kultúrák alakulásával persze folyamatosan változnak szokásaink és rítusaink is, így az ünnepi forgatókönyvek idővel "átíródnak". Ám azért, hogy ezek a különleges és meghitt események ne túlélhetővé, hanem átélhetővé váljanak, egyedül mi tehetünk. Ez volt a fő üzenete Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeutának, aki a Pszinapszis Adventi Kavalkádon tartott érdekes és szórakoztató előadást az ünnepek lélektani jelentőségéről.
Mire jók a rítusok?
Mindenkinek megvannak a saját hétköznapi rutinjai és praktikái. Például az, hogy a reggeli kávé mellé lekváros pirítóst eszik, hogy munka után bevásárolni vagy edzeni megy, vagy az, hogy esténként mesét olvas a gyerekeinek. A mindennapos szokások mellett pedig időnként lehetőségünk van olyan érzelmekkel telített, különleges és jelképes események megélésére, mint a karácsony, a születésnapok, a Szilveszter, az iskolai ballagások, a diplomaosztó, az eljegyzés, a házasság vagy a házassági évfordulók.
„A rítusok segítenek kimondani, átélhetővé tenni, hogy eddig volt valahogy, ezentúl viszont másként lesz, vagyis strukturálják az időt azáltal, hogy segítik az átmenetet az egyik szakaszból a másikba, mindemellett jelképesen megjelenítik az értékeinket vagy a választásainkat. A karácsony ünneplésének egyik visszatérő eleme, a bejgli is az időspirált jelképezi: elválasztja a hétköznapit a jelentőségtelitől, az ünnepitől. Amikor ugyanis valamit ünneplünk, általában máshogy öltözünk fel. Bár ez manapság már kevésbé jellemző, régen volt ünneplő öltöny, amit a megfelelő alkalmakkor, például vasárnaponként fel kellett venni. Az ünnepek lényege tehát, hogy átszellemülünk, a megszokottól eltérően működünk és az ünnepi időszak lecsengésével nagyon jó érzés visszatérni a hétköznapi állapotba. A másik nagyon fontos funkció, hogy a rítus átélhetővé teszi az összetartozást. Összejövünk a szeretteinkkel és ebben a közösségben megélhetjük az identitásunkat, illetve átadhatjuk a mintáinkat” – mondta Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus.
De mit nyerhetünk azzal, hogy megéljük a számunkra érvényes rituálékat?
Fontos tudni, hogy a valós ünnepek és élmények (amikor szemtől szembe kommunikálunk egymással) mellett nincs szükségünk úgynevezett pszeudo-rítusokra, olyan élményekre, amikor a virtuális térben érintkezünk a barátokkal és a rokonokkal. Az ilyen álrítusoknak semmi jelentősége nincs számunkra, csak az adott kultúra tolja elénk azokat; a Valentin-napot, a Halloweent vagy azt a bizonyos Fekete Pénteket, amikor a bevásárló központokba tóduló vásárlók szinte ölik egymást holmi – állítólag – akciós plazmatévékért. „A függősek is afféle pszeudo-rítusok, hiszen pótolják a valódi rítusokat - a berúgástól a berúgásig vagy a füvezéstől a füvezésig. A valódi rítusoknak is része a tudatmódosítás, nagyon fontos különbség azonban, hogy a függőségekből nehéz a visszatérés, míg a valós rítus egyszer elmúlik, vagyis a csillogásból, az átlényegülésből visszatérünk a megszokott hétköznapokba. Mindezzel csak arra szeretnék utalni, hogy jól működő rítusok esetén kisebb az igény a pótszerekre” – fűzte hozzá a szakember.
A rítusok lefolyása sem ugyanolyan már, mint régen
Az ünnepekhez természetesen hozzátartoznak az előkészületek, mint például a karácsonyt megelőző Advent időszaka; vagy az eljegyzés és a házasságkötés között a leány-, illetve legénybúcsú megtartása. - Az átlényegülés a külsőségek kialakítását és a belső átállítódás folyamatát jelenti. Az élő, változó kultúra révén azonban változnak az ünnepeink és a szokásaink is. Az Advent és a karácsony is már inkább arról szól, hogy baromi sok pénzt költünk, stresszelünk és egyik helyről rohanunk a másikra, mindenhova szinte csak beköszönünk illemből, a vége felé pedig megpihenünk egy kicsit. A háziasszonyok meg persze ki van borulva, hogy három napig a konyhában sürögtek-forogtak, aztán a rokonok csak beugranak, kajálnak egy jót és jövő karácsonyig megint nem hallanak felőlük. Sőt egyre trendibb már az is, hogy nem megyünk el látogatóba a nagybácsikánkhoz, hanem inkább elküldjük magunk helyett az ajándékot. Azzal jelezzük a szeretetünket. Meg azzal, hogy az okostelefonokon meg a közösségi oldalakon árasztjuk el a rokonokat a szebbnél szebb virtuális képeslapokkal – folytatta Kozma-Vízkeleti.
„Egy rítustalan kultúrában megnövekszik az igény a rítusteremtésre: régi hagyományok átértelmezésével, illetve új szokások importjával vagy alkotásával igyekszünk a hiányt pótolni. A locsolkodás is egyre kevésbé menő hagyomány, a családok inkább elmenekülnek otthonról, mert mennyi macerával és rákészüléssel jár már, ha jönnek a lányokhoz a locsolók a szagos kölnijekkel és etetni, itatni kell őket?! Nem nagyon szokás már színházba se kiöltözni vagy gyermekáldáskor komatálat vinni, miközben a nem átélhető rítusok helyett átélhetőeket teremtünk: a párkapcsolatban élők például képesek kitalálni nap-, hónap- és évfordulókat maguknak, hogy mindig legyen mit ünnepelni. A jeles évfordulók, az életciklusváltásokhoz és szerepekhez (diplomaosztó, doktorrá avatás) kapcsolódó beavatások és a sikerek megünneplése természetesen fontos, hiszen az egyén számára az átélést, a közösség számára pedig a kinyilvánítást jelentik” – magyarázta a szakember.
Hagyományaink és kapcsolataink
„Valószínűleg mindannyian tapasztaltuk már, hogy a közösen átélt élmények érzelmi hőfoka nagyobb. Ha pedig belegondolunk, hogy a rítusokhoz is köthetők a szeretetnyelv elemei: az elismerés, az időnk egymásra szentelése, az ajándékozás, a szívességek kérése és teljesítése vagy az érintések, akkor mondhatjuk, hogy az ünnepeink olyanok, mint a kapcsolataink – vagy fordítva. Emellett az ünnepeknek is megvan a maga forgatókönyve, amiben ki vannak osztva a szerepek, meg van szabva, hogy kinek mi a feladata, és hogy mi jön mi után. De közös vonás az is, hogy a kiüresedett, nehezen átélhető rítusainkat lebontjuk és kitalálunk helyettük mást: új helyeket látogatunk meg, együtt játszunk vagy közösen alkotunk valami újat. Egyszóval azt tesszük, ami valóban rólunk szól. A lényeg az, hogy bármit csinálhatunk, de ne játsszuk el, hogy meglepődünk a következményein” – tette hozzá a szakértő.
