Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A szemkontaktus sokat elárul a felek közötti kapcsolatról, az érzésekről és a személyiségről is.
Először azt hittem, bejövök neki. Folyamatosan bámult, egyenesen a szembe. Aztán meglett, hogy nem mosolyog közben. Faarccal bámult. Onnantól feszengtem, és az egész történetet nem tudtam hová tenni. Rém kellemetlen volt.
Szorongásra erősen hajlamos barátnőm így foglalta össze legelső tapasztalatait a pasijával. A kellemetlenség érzés persze idővel alábbhagyott, főleg, mikor a lány rájött, hogy tényleg bejön a pasinak. Mondjuk ennek nem volt köze a szemkontaktushoz, a srác mindenkit így bámul. Nem csoda, hogy könnyű félreérteni.
A tekintetünk az egyik legérdekesebb és leginformatívabb nem verbális eszközünk, amelyből következtetni lehet nemcsak a kommunikációban résztvevő felek viszonyára, a kapcsolati dinamikában felbukkanó érzelmekre, de számos más dologra is. Tudjuk például, hogy a szemkontaktus tartására vonatkozó íratlan szabályok kulturálisan meghatározottak: a japánoknál például udvariatlan és agresszív dolog hosszan a másik szemébe nézni, így ők beszélgetés közben gyakrabban szegezik a tekintetüket a másik nyakára. Ezzel szemben Európában sokkal többet nézünk egymás szemébe. A kutatások szerint a beszélő az idő 40-60 százalékában, míg a hallgató átlagosan 80 százalékban. De vajon mi okozza ezt az eltérést az arányokban?
A Research Digest idéz egy érdekes - bár annál kisebb elemszámú - vizsgálatot, melyben japán kutatók éppen erre keresték a választ. A Cognitionban megjelent vizsgálatban a kutatók arra voltak kíváncsiak, vajon a szemkontaktus akadályozza-e az embereket egy verbalitást igénylő feladat megoldásában. A kísérletben résztvevők teendője az volt, hogy felvételről hallott főnevekhez társítsanak igéket, miközben képernyőn keresztül egy videóra vett idegen bámulja őket. A kutatók nemcsak a feladat nehézségét, de azt is váltogatták, hogy a videón látható idegen férfi-e vagy nő, akik egyenesen a résztvevőre, vagy inkább mellé szegezik a tekintetüket.
Az eredmények szerint a nehéz feladatoknál a résztvevőkre bámuló arcok jelentősen nehezítették, pontosabban lassították a megfelelő igék megtalálását. A kutatók szerint a magyarázat az, hogy a szemkontaktus általában rengeteg kognitív energiát szív el, és ez állhat annak hátterében is, hogy miért tart kevesebb szemkontaktust a beszélő fél. Ráadásul minél összetettebb a mondandónk, minél több kognitív vagy érzelmi megterhelést jelent, annál kevesebb szemkontaktust tartunk beszéd közben.
Persze az, hogy valaki keveset néz ránk miközben beszél, még nem jelenti feltétlenül azt, hogy a mondandója a kemény. Simán lehet, hogy az illető csak szorong, hogy kevésbé bízik bennünk, vagy éppen hazudik. A kutatások szerint a másik iránt érzett szimpátiával nő a szemkontaktus időtartama. Ilyenkor a pupilla is tág, míg az intenzív szemkontaktus összeszűkült pupillával inkább az ellenségesség jele. Ha pedig a másik hazudik, hajlamos gyakran elkapni a tekintetét, de ha ezt felismeri, és kompenzálni próbálja, akkor folyton a szemünkbe néz. Jóval többet, mint kellene.
