Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ne dőljön be, ha azt hallja, „sajnálom, megígérem, hogy megváltozom”.
Stephen Johnson pszichológus szerint a narcisztikus személy jellemzője, hogy eltemeti valós önkifejezéseit, miközben a külvilág felé egy magabiztos, felsőbbrendű, másokat lenéző énjét mutatja. Mindeközben mi sokszor leegyszerűsítve értelmezzük a narcizmus jelenségét és úgy tartjuk, hogy az ilyen emberek szerelmesek önmagukba, miközben másokat irányítanak és kihasználnak, vagyis gonoszak, ezért óvakodni kell tőlük.
Tény, hogy nem könnyű velük az élet, de a legtöbb esetben ők maguk sincsenek tudatában annak, hogy valójában krónikusan alacsony önértékeléssel és negatív énképpel rendelkeznek. Sokkal pontosabb tehát az a megfogalmazás, hogy a narcisztikus személy szerelmes egy általa idealizált énképbe, ami a saját magával kapcsolatos kételyek túlkompenzálásának következménye. Ez a viselkedés pedig valamilyen kora gyerekkori sérülésre vezethető vissza.
„A narcisztikus emberek legbelül rút kiskacsának érzik magukat, még akkor is, ha ezt nem akarják mások előtt beismerni vagy kimutatni” – írja Preston Ni, a How to Successfully Handle Narcissists című könyv szerzője a Psychology Today oldalon. A patológiás narcizmus tünetei közé tartozik a megtévesztés, a hazudozás, a valóság elferdítése, a túlzó megnyilvánulások és mások irányítása is. „Mivel ugyanis a narcisztikusok nem hiszik el magukról, hogy értékes és fontos emberek, általában másokat manipulálnak, hogy elérjék céljaikat – írja a szakértő, aki összegyűjtötte azokat a torzításokat és megtévesztő, kamuszagú megnyilvánulásokat, amiket gyakran hallunk a narcisztikusoktól. Íme:
(Természetesen ezek a nem őszinte megnyilvánulások időnként bárki szájából elhangozhatnak, amit aztán rendszerint a bűntudat követ, de egy krónikus narcisztikus esetében mindennapos ez a viselkedés, miközben a megbánás jelét sem mutatja azzal kapcsolatban, hogy mások felett állónak titulálja magát, vagy hogy hazugságai milyen következményekkel járhatnak.)
1. „Ebben is nagyon jó vagyok. Csak kérdezz engem!”
Számos vizsgálat szerint a krónikus narcizmus és a túlzott önbecsülés összefügg (az önbecsülés azonban lényegében eltér a narcizmustól), amit a dicsekvés, a képmutatás, öndicséret, önteltség és az önimádat más formáinak állandó hangoztatása jelez. A narcisztikus személyek szeretik környezetüket arra emlékeztetni, hogy mennyire különlegesek, fontosak, népszerűek, vonzóak és/vagy sikeresek. Úgy érzik, folyamatosan magukról kell beszélniük, hogy felvágjanak, és mindezt képmutató, egoista módon teszik, hogy mutogassák állítólagos hatalmukat és mások által irigylésre méltó helyzetüket. A felszín alatt azonban ennek a túlzott önbizalomnak semmi jele; a narcisztikusok úgy érzik, hogy a vetítések és torzítások, valamint mások figyelme nélkül üresek, nem méltóak a szeretetre, vagy arra, hogy felnézzenek rájuk. A külvilág számára látható viselkedés mögött tehát az elismerés nélküli, üres és értelmetlen léttől való félelem bújik meg, a felszínes kérkedés pedig lehetetlenné teszi, hogy a narcisztikus személy őszinte és egyenlőségen alapuló emberi kapcsolatokat létesítsen vagy tartson fenn.
2. „Én jobb vagyok nálad/náluk.”
A felsőbbrendűség érzése és a fölényeskedés tehát létszükséglete a narcisztikus személyeknek. A Mayo Klinika szakértőinek meghatározása szerint a narcisztikus személyiségzavar két alapvető jellemzője, hogy az illető elhiszi magáról, hogy felsőbbrendű, és másoktól is elvárja, hogy akként tekintsenek rá. A mindennapos interakciók során is igyekeznek a környezetük tudtára adni, hogy ők így vagy úgy, de jobbak másoknál. Éppen ezért nem áll tőlük távol az ítélkezés, az erős kritika, a szarkazmus, az előítéletek és a leereszkedő hangnem. Néhányan már szinte istenként vagy istennőként tekintenek magukra, és úgy gondolják, hogy körülöttük forog a világ. Saját belátásuk szerint pedig meg is érdemlik azt a privilégiumot, hogy mindenki velük törődjön, ráadásul mások gondolatai és érzései a sajátjukhoz képest lényegtelenek, nem számítanak. Ez az önteltségről árulkodó imázs egy jól begyakorolt viselkedés, ami valójában az alsóbbrendűségi komplexus elfedésére szolgál. Egy mondás szerint a nyomor szereti a társaságot és így van ez a narcisztikus emberek esetében is: mivel viszonyításoktól függetlenül képtelenek magukat értékesnek tekinteni, másokat használnak fel arra, hogy saját magukat jó, illetve sokkal jobb színben tüntessék fel.
3. „Ígérem, hogy...”
Másik kirívó tulajdonságuk, hogy nem tartják be a szavukat és nem kötik magukat előzetes megállapodásokhoz, ami megnyilvánulhat teljesen hétköznapi szituációkban (nem veszik ki a részüket egy feladatból, amire korábban rábólintottak; vagy nem jelennek meg egy találkozón), de egy-egy komoly felelősséget igénylő helyzetben is hasonlóan viselkednek.
Az énközpontúság, a nagyképűség és az önfejűség oda vezet, hogy a narcisztikus személy csak azokat a kötelességeket veszi komolyan, amik a saját érdekeit is szolgálják. A krónikus narcisztikusok nemhogy nem alkalmazkodnak környezetükhöz, hanem (ki)használnak másokat céljaik elérése érdekében. Lehet, hogy gyakran hangoztatják, hogy mennyire lehet rájuk számítani – hiszen tudnak bájosak és kedvesek is lenni –, de nem kell készpénznek venni, és megbízni bennük, még ha a szavukat is adják valamire.
4. „Ne aggódj, minden rendben lesz.”
A szabályok azért vannak, hogy felrúgjuk őket. Így lehet csak igazán győzni. Mivel a legtöbb narcisztikus ember nem igazán törődik a normákkal és a határokkal, gyakran csinálnak olyan dolgokat, amikre nem jellemző a moralitás vagy az etikusság, például megszegik a közlekedési szabályokat vagy a munkahelyükről lopnak, de komolyabb törvényellenes és pénzügyi problémákba is keveredhetnek, mert semmibe veszik az adórendszert vagy banki csalásokat hajtanak végre. Néhányan közülük nemcsak részt vesznek társadalmilag nem elfogadható tettekben, hanem folyamatos szabályszegésekkel próbálják elérni céljaikat, amitől különlegesnek és egyedinek érzik magukat. Amikor pedig a hozzátartozók kifejezik aggodalmunkat és megkérdőjelezik a módszerüket, egy jól begyakorolt és meggyőző válasszal hárítanak: Nyugi, minden rendben lesz.
5. „Nem az én hibám!” „Te vagy a hibás!”
Elkerülhetetlen, hogy az önimádó és manipulatív krónikus narcisztikus személyiségek tagadják a felelősségüket bizonyos ügyekben. Ahelyett, hogy beismernék hibáikat, ujjal mutogatnak és másokra hárítják a felelősséget, ráadásul képesek saját magukat áldozatként feltüntetni. Emellett nagyon szeretnek mentegetőzni; mindig adódik egy váratlan helyzet, amit a narcisztikus személy kifogásként használhat fel, ezek azonban mind csak trükkök, hogy eltereljék a figyelmet a saját hiányosságaikról és ne kelljen beismerniük tévedésüket.
6. „Mindig itt vagyok neked.” „Számíthatsz rám.” „Érdekel, mi van veled.”
Ha kell, nagyon bájosak és karizmatikusak is tudnak lenni és mindig tudják, hogy kinek, mikor és mit mondjanak ahhoz, hogy felkeltsék a hallgatóság figyelmét és meggyőzzék őket arról, hogy minden rendben lesz – akárcsak egy jó marketinges. Egy párkapcsolatban is profi módon adják elő, hogy mennyire csodálják a társukat, miközben valójában nem törődnek vele, sőt lehet, hogy nem is ismerik annyira. Valójában az történik, hogy a narcisztikus személyek igyekeznek elérni, hogy párjuk különlegesnek érezze magát, de mindezt nem őszinte jó szándékból, hanem azért teszik, mert akarnak valamit a másiktól. Mivel az elbűvölő beszéd és a bókolás az érzelmi manipuláció jele is lehet, óvakodni kell a narcisztikus személyek ígéreteitől, romantikus kijelentéseiktől, mert a háttérben valószínűleg egy önös érdek húzódik meg.
7. „Nem számíthatok rád.” „Kiábrándultam belőled.”
A kóros narcisztikusok állandó figyelmet igényelnek és elvárják másoktól, hogy rájuk áldozzák az idejüket és energiájukat. Éppen ezért amikor valaki úgy dönt, hogy az illető helyett saját érdekeit helyezi előtérbe, azzal a narcisztikus személy haragját és csalódottságát váltja ki és ilyenkor kezdődik a gyermeki hiszti, amikor másokat neveznek önzőnek, egoistának vagy olyan embernek, aki nem elég jó hozzájuk. Valójában azonban szó sincs arról, hogy a másik ember ne lenne elég jó, inkább nem rendeli magát eléggé az ő érdekei alá.
Ha bármikor azt tapasztalja, hogy hasonló dolgokkal vádolják, tegye fel magának az alábbi kérdéseket, hogy tisztázhassa magában a helyzetet: Őszinte tisztelettel bánnak velem? Ésszerűek és reálisak az (illető) elvárásai? Működik az adok-kapok ebben a kapcsolatban vagy ez inkább csak egyirányú jelenség? Összességében jól érzem magam ebben a kapcsolatban? Ha ezek közül legalább egy kérdésre nemmel felelt, akkor egyértelmű, hogy a másik (narcisztikus) személy az, akire nem lehet számítani.
8. „Sajnálom.” „Megváltozom.”
A hazugságokért, a manipulációért és a megbízhatatlanságért persze a narcisztikus személyek magas árat fizethetnek, hiszen gyakran támogatók nélkül, egyedül maradnak, mert szeretteik is elidegenednek tőlük és elhagyják őket vagy csorbul a hírnevük és veszélybe kerül a karrierjük. Ezek azok a nehéz időszakok számukra, amikor drámaian megváltoznak; felismerik, bevallják a hibáikat és bocsánatot kérnek. Johnson szerint azonban ennek sem kell feltétlenül bedőlni, mert attól, hogy megbánást tanúsítanak, továbbra is vezérelhetik őket önös érdekek. Majd amikor túl vannak a krízishelyzeten, a felelősségre vonáson és a szankciókon, ugyanúgy folytatják machiavelliánus életvitelüket. Amikor tehát azt állítják, megváltozom, azt általában csak azért mondják, hogy elhárítsák a kellemetlen szituációt, vagyis nem feltétlenül akarnak változtatni magukon.
„Vajon egy narcisztikus ember tényleg képes előnyére változni? Talán. De csak akkor, ha tisztában van vele, hogy ez szükséges, illetve ha eléggé bátor ahhoz, hogy belefogjon az önmegismerésbe. Megvannak a megfelelő módszerek a fejlődéshez azok számára, akik elhatározzák, hogy feladják a színjátékot az őszinte és hiteles kapcsolatokért cserébe” – összegez Preston Ni.
