Tuti családi program: kisvasutazás Csömödértől Kaszóig

Olvasási idő kb. 4 perc

Nincs ötlete merre kiránduljon a család? Kisvasutazzanak! Na nem a Hűvösvölgyben vagy Királyréten, hanem Kaszón, Csömödéren vagy Kemencén!

A kisvasutakat mindenki szereti – változatosságot hoznak az erdei kutyagolásba. A gyerekeket kifejezetten könnyen rá lehet venni egy-egy nagyobb túrára, ha tudják, hogy a táv egy részét kisvasúton zötykölődve tesszük majd meg. Van pár egészen magától értetődő példa erdei vasútra: a hűvösvölgyi Gyermekvasutat, a lillafüredi, a kismarosi, de talán még a Zsuzsi névre keresztelt debreceni kisvasutat sem kell nagyon bemutatni senkinek. Viszont Csömödéren, Kaszón vagy éppen Mesztegnyőn vonatoztak már? Ugye, hogy nem?

Magyarország leghosszabb kisvasútja Csömödéren

A Zala dombjai között zakatol az ország leghosszabb erdei vasútja, amelynek központja Csömödéren van. Budapestről vasúton átszállással, közúton pedig több mint két és fél óra alatt érhető el. Méretén kívül attól különleges ez a kisvasút, hogy hazánk többi keskeny nyomtávú vasútjaival ellentétben itt a teherszállítás nem, hogy nem állt le, de napjainkban is virágzik.

A Lenti Termálfürdő mellől indul a kisvasút
Fotó: Lenti Termálfürdő és Szt. György Energiapark / Facebook

A teljes pályahossz 102 kilométer, ám ennek csak a töredékén, 32 kilométeren – Lenti és Kistolmács között – van menetrend szerinti személyszállítás. Családi kirándulásra több mint ideális hely: a pályaszakasz mentén óriási erdőségek, dombok, tavak sorjáznak, van élményfürdő, de arborétum és kastély is. 

A legeldugottabb kisvasút Kaszón

Ellentétben a budapesti gyermekvasúttal, vagy a királyréti erdei vasúttal, a kaszói kisvasutat nagyon kevesen ismerik. Ennek több oka is van: megközelítése nehézkes, csak autóval lehetséges, és a menetrend sem kényezteti el az utazókat: mindössze négy vonatpár közlekedik – hetente.

A vonattal olyan területen haladhatunk át, amely engedély nélkül nem is látogatható
Fotó: Siofok35 / Indafotó

Mi győzheti meg az embert mégis arról, hogy ellátogasson a 95 lelkes kistelepülésre? Részint maga az egzotikum, hogy Magyarország egyik legeldugottabb, legvadregényesebb kisvasútjára látogasson, mert csak kevesen mondhatják el magukról, hogy utaztak rajta. De racionális érveket is könnyű találni. Kaszó, vagy Kaszópuszta az erdő közepén fekszik, ennél csendesebb, nyugalmasabb hely kevés van, a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó terület ráadásul védett is, a Baláta-tó – amely jelenleg a vasút végállomása – természetvédelmi terület. Sőt, a vonattal olyan területen haladhatunk át, amely engedély nélkül nem is látogatható.

Az ország leghangulatosabb kisvasútja, amit alig ismer valaki – Mesztegnyőn

Mi van Somogy megyében a Balaton déli partján, és Kaposváron túl? Sok minden, mégis kevesen ismerik. Például Mesztegnyő, és a mesztegnyői kisvasút, ami a megye szívében, a Balaton partjától mindössze 24 kilométerre fekszik. Ha átnézünk a Balaton északi partjára, és tükrözzük ezt a távolságot, közúton Kapolcsot és környékét kapjuk – van némi különbség a tájak ismertségében.

Szép templom Mesztegnyőn
Fotó: Bugyihusztár / Indafotó

A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet még nem olyan hívószó, mint a Káli-medence, pedig kulturális és természeti értékekben ez a régió sem szűkölködik. Hogy melyek ezek, annak egy komplett cikket szántunk, itt tudja elolvasni.

Az ország egyik legkeskenyebb nyomtávú kisvasútja Almamelléken

A Zselic dombjai között működő Almamelléki Erdei Vasút párkilométeres hálózatnak mára csak a sasréti fővonalán jár menetrend szerint vonat, ez is csak tavasztól őszig, hétvégente naponta kétszer. Ezt a pár kilométert 25 perc alatt teszi meg az ország egyik legkeskenyebb, 600 milliméteres nyomtávú szerelvénye (ilyen egyébként a kemencei kisvasúté is, és eredetileg többek közt a királyréti is ilyen nyomközzel épült, ám ezt később átépítették 760 milliméterre).  A kisvasutazás mellett a környéken megnézhetjük az Ibafai pipamúzeumot, kirándulhatunk a háborítatlan természetben, de Szulejmán lerombolt türbéjét is felkereshetjük.

DIY-kisvasút Kemencén

Pest megye északi csücskében, a Börzsöny nyugati lejtőjén, az erdő szélén fekszik Kemence. A település jó pár éve a kisvasutak iránt érdeklődők, és a lelkes önkéntesek Mekkája. Aki kedvet érez, előre meghirdetett időpontokban a kisvasút építésébe, felújításába is beszállhat. A vonatozás mellett Kemencén barokk vármegyeháza és egy jómódú parasztházban berendezett helytörténeti múzeum is várja a kirándulókat.

A Kemencei Erdei Múzeumvasút este
Fotó: Kemencei Erdei Múzeumvasút / Facebook

Transzbörzsönyi kisvasút, ahol a hétvégén buli is lesz

Évtizedek óta égető hiányt sikerült orvosolni 2016-ban, ugyanis megépült Nagyirtás és Márianosztra között a kisvasút, amely újra összeköti Nagybörzsönyt Szobbal. A látványos hegyi szakaszon 40 év után járnak ismét a szerelvények, ám egyelőre – az üzemeltetés és a szolgáltatók teljes összehangolásáig – még át kell szállni Márianosztrán és Nagyirtáson a pár perccel később induló, csatlakozó járatra.

Fotó: Greczula Levente / Indafotó

A hírek szerint az újraegyesült vasútüzem az első közös kisvasúti napját a hétvégén, azaz augusztus 27-én tartja majd, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.