10 tipp, hogy jobban menjen az alvás

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rendszeresség és nyugalom, ez alap, de mi legyen a piával? 10 egyszerű szabály, hogy kipihenten ébredj reggelente!

Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, nyugodtak legyünk, kiegyensúlyozottak, képesek legyünk jól teljesíteni, rendesen enni és mozogni, elengedhetetlen, hogy jól aludjunk. Pláne, ha még sokáig szeretnénk egészségesen élni. Sajnos azonban nem alszunk jól. Korábbi kérdőívünkből kiderült, hogy olvasóink egy jelentős része elégedetlen alvásminőségével, és nem is sokat tesz azért, hogy ez megváltozzon. Pedig nem olyan nehéz. Jeremy Dean pszichológus, a PsyBlog szerzője most a hivatalos ajánlások és a kutatások alapján összeszedett tíz olyan gyakorlati tanácsot, ami kellemesebbé teheti az éjszakáinkat. Azaz: 

1. Feküdj le minden este ugyanabban az időben.

2. Az alvás előtti utolsó órát már töltsd csendes körülmények között. 

3. Ne igyál alkoholt lefekvés előtt. 

4. Vegyél fürdőt, mielőtt ágyba bújnál. (Vagy végezz bármilyen ellazító rítust, bármit, ami nálad működik.)

5. Végezz bármilyen fizikai aktivitást napközben.

6. A hétköznapokon és a hétvégéken is törekedj arra, hogy ugyanabban az időben feküdj le és kelj fel. (Ezen a ponton kisgyerekesek előnyben.)

7. A hálószobád legyen hűvös, csendes és sötét. 

8.  A lefekvés előtt néhány órával már ne egyél sokat. 

9. Tölts minden nap egy kis időt a szabadban. 

10. A lefekvés előtti órában már hagyd a kütyüket, ne nyomkodd a telefonodat, a tabletedet és a számítógépedet. 

Ezek valóban egyszerű, könnyen megfogadható és hasznos tanácsok, bár nyilván mindannyiunknak megvannak már a kialakult esti szokásai, és ezeken változtatni gyakran kemény feladat. Próbálkozni azért érdemes. (Ha további tippekre vágysz a jó alvásért, olvasd el ezt is.)

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.