Egyetlen kérdéssel változtathat mások szokásain

Olvasási idő kb. 2 perc

A szakértők szerint segíthetünk és árthatunk is egy kérdéssel attól függően, hogy az a pozitív vagy negatív szokásokra irányul.

Idén többet fogsz mozogni? Egy a Journal of Consumer Psychology című szaklapban megjelent új tanulmány szerint egy ilyen egyszerű kérdéssel sokkal inkább motiválhatók vagyunk, mint akkor, amikor csak kijelentéseket teszünk magunknak terveinkkel és vágyainkkal kapcsolatban.

A kérdés-viselkedés hatás

„Amikor kérdőre vonunk valakit terveivel és jövőbeli tetteivel kapcsolatban, nagyobb valószínűséggel fog bekövetkezni a változás. Ha például megkérdezzük, hogy újrahasznosít-e otthon, hogy több időt fog-e a családjával tölteni vagy egészségesebben fog-e élni ebben az évben, az egy apró emlékeztető számára, hogy ezzel jót tenne a környezetének, szeretteinek vagy magának. Ha ugyanis még nem gyűjti szelektíven a hulladékot/folyton stresszel a munka miatt/nem edz és táplálkozik megfelelően, akkor kényelmetlenül érezheti magát a teljesen ártalmatlan kérdés miatt, ezt az érzést pedig maga a tényleges tett enyhítheti” – magyarázza Dr. Dave Sprott, a tanulmány egyik szerzője.

„Azt találtuk, hogy akkor a legerősebb a kérdés-viselkedés hatás, amikor az egyéni vagy társadalmi normákhoz (pl. egészséges táplálkozás, önkéntes munka) kapcsolódó kérdést bátorításként tesszük fel. Ez az egyszerű trükk számos formában (hirdetés, e-mail, online média) és szinte az élet minden területén bevethető, legyen szó a nemi sztereotípiák csökkentéséről vagy a hűtlenség megszüntetéséről, de így még arra is rá lehet venni a fogyasztókat, hogy valamilyen új kütyüt vásároljanak” – fűzi hozzá Eric R. Spangenberg professzor, a tanulmány vezető szerzője.

A szakértők szerint kevésbé hatékony a módszer, ha olyan dologra kérdezünk rá, ami már eleve jellemző a személyre, sőt árthatunk is egy olyan kérdéssel, ami egy rossz szokásra irányul. Ha tehát segítene egy barátján, lehetőleg ne úgy indítsa a beszélgetést, hogy Jövőre is sokat fogsz inni? vagy Továbbra sem jársz be a reggeli órákra?

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Brownie
Brownie
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.