A narcisztikus nem érez bűntudatot, csak szégyent

Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A pszichológus hét tippet ad, hogy kibírja narcisztikus partnerét. Persze a legjobb az lenne, ha hanyatt homlok menekülne.

Önző. Szeszélyes, impulzív, gyakran szélsőséges. Szüksége van az elismerésre, a folyamatos figyelemre, a csodálatra. Saját teljesítményét, tehetségét eltúlozza, önmagát mindenki másnál értékesebbnek tartja. Mindeközben a mi érzéseinkkel nem törődik, nem számítanak neki a szükségleteink, vágyaink: simán kihasznál, kontrollál, manipulál. Ezek jellemzik leginkább a narcisztikus embereket. De vajon hogy érdemes bánni velük? 

Meg egyáltalán, miért akarnánk velük bárhogy is bánni, ha ilyenek? Leginkább azért, mert mindezeket a jellemzőket ritkán látjuk tisztán. Sőt. Kezdetben a narcisztikusok gyakran elbűvölőnek, nyájasnak, izgalmasnak és érdekesnek tűnnek, és az első benyomásaink kialakításakor gyakran bedőlünk a képnek, amit sugároznak magukról, vagyis annak, hogy ők csodálatosak, értékesebbek és többek bárkinél. Egy narcisztikus emberért tehát lehet lelkesedni, érzékenységét mély érzelmi életnek tulajdonítani, őt magát különlegesnek látni, elhinni, hogy amikor a sikerről, hatalomról fantáziál, azt meg is érdemli. Egy narcisztikus ember világa könnyen magába szippanthatja az arra fogékonyakat, a nyílt vagy észrevétlen manipulációi, a kontroll, amit gyakorolni igyekszik felettünk, ezer szállal köthet hozzá. 

Az empátia és a belátás is hiányzik

A gondok általában ott kezdődnek, ha egy narcisztikustól szeretnénk valamit, valamit, ami nem áll érdekében, és az a valami lehet annyira magától értetődő dolog is, mint a kölcsönösség. Egy narcisztikus ember nem érzi, nem érti, hogy egy egészséges emberi kapcsolat az egyenlőségre és a kölcsönösségre épül, hogy nem tartható fenn sokáig az állapot, amiben mindent mi teszünk meg érte, és ő ebből semmit sem viszonoz. Nem érzi azt sem, ha szükségünk van a segítségre, vagy ha ő maga, a vele való kapcsolat, az elvárásai túl nagy terhet rónak ránk, ha kiszívja minden energiánkat. Nem érzi, nincs benne valódi empátia. 

És mit csinálunk, ha csúnyán bánnak velünk?  Hangot adunk az elégedetlenségünknek, és egy narcisztikus ember esetében ekkor derül ki, milyen nagy is a baj. A narcisztikusok ugyanis nem bírják a kritikát, bár az, hogy hogyan reagálnak rá, változó, van, aki dühvel, akad aki hűvösen, mások elkeseredve, de a lényeg ugyanaz: a kritikánkkal vérig sértjük őket, pontosabban a csodálatra vonatkozó elemi igényüket. Azzal, ha elmondjuk, miért rossz nekünk a viselkedésük, nem tudunk bennük bűntudatot kelteni, ugyanis arra képtelenek, kizárólag szégyent ébresztünk bennük. Tehát akármit is követtek el ellenünk, akárhogy hagytak cserben, ők fogják sértve érezni magukat, így esély sincsen arra, hogy megértsenek egy konfliktushelyzetet, hogy tanuljanak belőle, hogy változzanak, fejlődjenek benne. A narcisztikus személyiségének jellemzője, hogy merev, hogy képtelen a rugalmas alkalmazkodásra, nem tanul, nem változik. Ez pedig azt jelenti, hogy a narcisztikus a következő hasonló helyzetben sem lesz jobb fej. 

Tudatosság és rengeteg energia, az kell

Persze mindez egyszerűsítés, hiszen nem minden narcisztikus ember ugyanolyan. Ráadásul a fenti leírás – hibásan – azt a benyomást keltheti, hogy a narcisztikus emberek rosszak, gonoszak, hogy nem tudnak szeretni. Pedig erről szó sincs. A narcisztikus személyiségzavarban az érzelmi élet, a maguk és mások viszonya már kisgyerekkorban, elemi szinten sérül, és ez a sérülés mutatkozik meg a későbbi kapcsolatokban. Amikor egy narcisztikus önző, amikor büntet minket vélt sérelmeiért, akkor nincs tisztában tettei súlyával, és annak a másikra rótt következményeivel. Ettől azonban nem lesz nekünk könnyebb, ettől még egy narcisztikussal való kapcsolat sokszor kínzó, bántalmazó. 

Természetesen a gyerekkorban szerzett narcisztikus sérülés eltérő mélységű lehet, így más és más módon befolyásolhatja a személyiség kialakulását. Éppen ezért mindig, minden helyzetben használható biztos módszer sincs a narcisztikusok kezelésére, de néhány általános tippel azért szolgálhatunk. Ezek talán segítenek abban, hogy kevesebb sérüléssel ússzon meg egy narcisztikussal való kapcsolatot.

Ne próbálja megváltoztatni, nem fog menni!

A narcizmus a személyiség alapvető, mély rétegeit érinti, és valószínűleg kora gyerekkorban, a szülőkkel való viszonnyal kölcsönhatásban alakul ki, ezért nem változtatható, szeretettel, gondoskodással és megértéssel nem gyógyítható. Esetükben valójában a pszichoterápia is csak mérsékelten eredményes. Mivel a narcisztikus nem érez empátiát, sem bűntudatot, ezért az sem változtat majd a narcisztikus hozzáállásán, ha szenvedünk miatta. Egyszerűen nincs belátása, sem motivációja a viselkedésváltozásra. 

Tartsa reális keretek között az elvárásait!

Mivel egy narcisztikus embert nem fog tudni megváltoztatni, ne is várjon tőle sokat. Számos jó tulajdonsággal, magas intelligenciával rendelkezhet egy narcisztikus ember, de érzelmi képességei limitáltak, így felesleges olyan dolgokat kérni, elvárni tőle, amihez használnia kellene az empátiáját. Nem fog menni. 

Húzza meg a határait!

Egy narcisztikus embert nem fog meghatni a túlterheltségünk, a kétségbeesésünk, a fáradtságunk. Addig akar majd tőlünk dolgokat, amíg adunk. Számára nincsenek határok velünk szemben, így azokat nekünk kell nyíltan meghúznunk és betartanunk. Simán lehet, hogy ezért kegyetlenséggel és érzéketlenséggel vádol majd minket, de ez egy olyan manipuláció, aminek nem szabad bedőlni. 

Védje magát!

A narcisztikus emberek remekül alakítják úgy a dolgokat, hogy minden az ő kedvünk, hangulatuk, vágyaik szerint történjen. Minél inkább kiszolgálja a narcisztikus igényeit, annál inkább a háttérbe fognak szorulna az ön szükségletei, ami önmagában is rossz, de idővel ráadásul az önértékelése is kárt szenved egy ilyen kapcsolatban. Figyeljen a saját szükségleteire, tartsa ezeket szem előtt, adja meg magának, amit megérdemel.  A másik nem fogja. 

Felejtse el a nyílt kritikát!

A nyílt kritika nem ér semmit egy narcisztikussal szemben. Az ön dühe, érzései nem számítanak, a csalódottsága viszont hozhat pillanatnyi változást a másik viselkedésében, különösen, ha azt fejezi ki, hogy nem csak ön, de mások, a környezet, a közösség szemében tűnik majd fel rossz színben. A csalódottság ugyanis egy olyan társas tükör, amiben a narcisztikus rossznak látja magát. És ő nem szeret rossz lenni. 

Keretezze át a kívánságait!

Több eséllyel éri el egy narcisztikusnál, amit szeretne, ha kívánságát az ő szempontjából kommunikálja, ha azt emeli ki, hogy ő mit érhet el, mit kaphat meg, őt hogyan látják majd emberek, ha megtesz bizonyos dolgokat. Ez manipulatív és hosszú távon roppantul fárasztó kommunikációs forma, de ha nincs más választása, ki lehet próbálni. 

Fogadja el, hogy jobban jár, ha menekül!

Ahogy egy szívbeteg nem alkalmas arra, hogy a váltótársa legyen egy marthonon, egy narcisztikus sem lesz soha alkalmas arra, hogy kölcsönös, egyenlő, empatikus, mély kapcsolatot alakítson ki vele. Ez kegyetlenül és fájdalmasan hangzik ugyan, de jóval kegyetlenebb és fájdalmasabb élmény, ha mégis megpróbálja.