Úgy érzi, influenzás? Ne a „csodaszerektől” várja a gyógyulást!

Olvasási idő kb. 6 perc

Szakértővel vesszük végig, hogy mit lehet tenni, ha a betegség kellemetlen tüneteit észleljük magunkon vagy az egész családon.

Azt már jól tudjuk, hogyan működik az influenza elleni oltóanyag, és azt is, hogy ugyan elég kiszámíthatatlan annak hatékonysága, a tömegimmunitás érdekében nagyon fontos a megelőzés, azaz a védőoltás és a megfelelő higiénia. Most arra kerestük a választ, hogy mit tegyünk, ha már késő, és a mindennapjainkat megkeserítő szezonális betegség kellemetlen tüneteit észleljük magunkon vagy az egész családon.

Változó tünetek

Az, hogy ki hogyan viseli az influenzával járó tüneteket, egyrészt az aktuális vírustörzstől, másrészt a betegtől függ. „Mivel az influenzavírusok évente mutálódnak, a fertőzés okozta tünetek, illetve azok súlyossága is eltérhet. Természetesen a beteg általános állapotán, immunrendszerén és a pszichés különbségeken (pl. fájdalomküszöb) is ugyanúgy múlik az influenza lefolyása és a gyógyulás üteme” – mondta a Díványnak dr. Dienes Csaba Emil háziorvos.

„A legkellemetlenebb és leggyakoribb tünetek közé tartozik a hirtelen jelentkező láz, a hidegrázás, az izom- és ízületi fájdalom, a fejfájás és a száraz köhögés. Az átlagos súlyosságú, szövődménymentesen zajló influenza csak tüneti kezelést igényel. A láz csillapítására használhatók a korábban már jól bevált készítmények vagy a fizikai lázcsillapítás. Ezekre főleg rossz közérzet és fejfájás esetén lehet szükség, mivel a lázcsillapítók egyben a fájdalmat is mérséklik. Vegyük azonban figyelembe, hogy gyermekeknek lázcsillapításra tilos szalicilátot adni. Az izom- és ízületi fájdalmak mérséklésére (és a többnyire magas láz miatt is) pedig mindenképpen ágynyugalom javasolt. Ezen kívül ajánlott a bőséges folyadékfogyasztás és a megfelelő vitaminellátottság” – figyelmeztet a szakértő.

Kúrálja magát becsületesen, ha jót akar!

Egy influenzával fertőzött felnőtt a betegség tüneteinek jelentkezése előtti naptól a tünetek kezdetét követő 3-5 napig fertőzőképes, míg gyermekeknél ez az időszak akár egy hét is lehet. A fertőződés kockázata a fertőzőképesség teljes ideje alatt nem végig egyenletes; a tünetek kialakulásával és erősödésével arányosan nő a vírus átadásának lehetősége, és a megbetegedett személy akkor a legveszélyesebb másokra nézve, amikor a panaszok a legintenzívebbek. Annak az esélye, hogy valakitől megkapjuk az influenzát, a tünetek jelentkezése előtt és az azok megjelenését követő harmadik nap után jóval kisebb, ezért ajánlott otthon maradni már az első panaszok jelentkezésekor, és utána is néhány napig. A regenerálódás miatt is érdemes pihenni, hiszen ha idő előtt térünk vissza a munkába vagy más közösségbe, legyengült szervezetünk jobban ki lesz téve újabb vírusos vagy bakteriális fertőzéseknek.

Figyeljen oda, mit fogyaszt!

Lázzal és/vagy gyulladással járó betegségek esetén fontos a bőséges folyadékfogyasztás, hiszen a nyálkahártyák megfelelő működéséhez elengedhetetlen azok megfelelő nedvességtartalma. Az orvosok szerint az alkohol- és koffeintartalmú italokon kívül mindenféle folyadék fogyasztása hasznos az ásványvíztől a gyümölcsleveken és sportitalokon át a torokfájást enyhítő mézes gyógyteákig. „Köztudott, hogy a koffein és az alkohol is vízhajtó hatású, ezért azok csak fokozzák a láz folyadékvesztő hatását. Hányinger esetén érdemes hűvös, szénsavmentes italokat kortyolgatni, hasmenés esetén pedig kerülendők a cukros és tejes ételek, illetve italok” – javasolja Dr. Dienes Csaba Emil.

Tippek a háziorvostól

  • Száraz köhögésre köhögéscsillapítók, hurutos köhögésre pedig váladékoldók vagy köptető, esetenként légzéskönnyítő mellkenőcs javasolt. Orrfolyás és könnyezés esetén az antihisztamin csökkenti a légúti nyálkahártya-duzzanatot és a váladéktermelődést is mérsékli, de az orr- és szemcseppek széles választéka is elérhető a patikákban.
  • A kasvirág (Echinacea) növeli a szervezet ellenálló képességét, stimulálja az immunrendszert és aktiválja a fagocitózist (a kórokozók bekebelezését). A kasvirágban lévő poliszacharidok a T-limfociták specifikus átalakulását okozzák, amelynek eredménye a citotoxikus hatás növekedése, azaz a vírussal fertőzött sejtek elpusztítása. Az Echinacea vírusellenes aktivitása blokkolja a vírusok „örökítőanyagának” másolását és ezzel a vírusfertőzést.
  • A propolisz jelentős antibakteriális, valamint többek között gomba- és vírusellenes, gyulladáscsökkentő, hámosodást segítő hatással bír. Ennek megfelelően a szervezetben előforduló gyulladások (pl. szájnyálkahártya-, torok-, mandulagyulladás) ellen hatékony gyógyír.
  • Az oregánó a kakukkfűhöz hasonlóan - egyebek mellett - antibakteriális és antivirális hatású.
  • A fokhagymának ugyan vírusellenes hatása ugyan nincs, de hörghurutban és Candida albicans fertőzésben sikeresen alkalmazzák.
  • A cink egy membránstabilizáló antioxidáns, amely védelmet nyújthat a gyulladásos folyamatok során a szabad gyökök okozta károsodással szemben. De szükség van a cinkre a normál immunválasz miatt is, többek között a természetes falósejteknek a vírussal fertőzött sejtek célzott elpusztításához.
  • Mivel a C-vitamint a szervezetünk nem képes előállítani, gondoskodni kell megfelelő mértékű pótlásáról. A napi ajánlott bevitel (50-100 mg) azonban csak a hiányállapot elkerülésére elegendő. A C-vitamin számos kedvező hatása ismert: jelentős antioxidáns, részt vesz jó néhány enzim aktiválásában, segíti a vas felszívódását és fokozza a szervezet immunműködését.
  • A D-vitamin segíthet csökkenteni a vírusos légúti fertőzések, beleértve az influenza előfordulását és súlyosságát. Hiánya gyakori a téli hónapokban, különösen az Egyenlítőtől messze északra fekvő országokban. A D-vitamin többek között növeli a makrofágok (egyfajta fehérvérsejt) aktivitását, továbbá serkenti az erős antimikrobiális peptidek termelését más fehérvérsejtekben és a légzőrendszert bélelő hámsejtekben is, így védi a tüdőt a fertőzésektől.
  • A gyógyteák fogyasztása hatásos lehet akkor, ha azokat megfelelően ellenőrzött helyről szerezzük be, valamint pontosan betartjuk az elkészítésükre vonatkozó utasításokat. (Ezek a teák alapját képező gyógynövények számos értékes anyagot tartalmaznak, amelyek egy része hőérzékeny.)

Házi praktikák, amik beválnak

„A forró zuhany általában a kezdeti tünetek megjelenésekor segíthet kiizzadni a betegséget, de lázas állapotban semmiképpen nem ajánlott, ugyanis meggátolja a testfelszín hőleadását. A sós vizes gargarizálás a garatban lerakódott nyákot feloldva eltávolítja az abban megtelepedett kórokozókat is, a lobos nyálkahártyából pedig vizet elvonva segítheti a duzzanat csökkentését, valamint a dobhártya két oldalán lévő nyomás kiegyenlítését biztosító fülkürt (vékony „cső” az orrgarat és a középfül között, Eustach-kürt) megfelelő működését” – magyarázza dr. Dienes Csaba Emil, aki szerint kétséges, hogy a nagymama meleg tyúkhúslevese gyógyhatással rendelkezne, ugyanakkor szerepe lehet a folyadék- és ásványianyag-pótlásban, így a felső légúti tünetek enyhítésében is. „Az orrmelléküregek meleg borogatása akkor lehet hasznos, ha melléküreg-gyulladásra utaló tünetek jelentkeznek. Ilyenkor a helyi meleg vérbőséget okoz, a fokozódó vérkeringés pedig segít a gyulladás leküzdésében. Hasznos az orrüregek átmosása is tengeri sós spray-vel, de házilag is elkészíthetjük azt konyhasóból és langyos vízből. A párologtatás (elsősorban a hideg pára) segíti az eldugult orrot, valamint mérsékli a kiszáradt torok fájdalmát” – fűzi hozzá a szakember.

...de azért ne dőljön be mindennek!

„Kétlem, hogy a homeopátiás készítményeknek a placebón kívül bármilyen hatása lenne, de ha ennek az ellenkezőjéről valaki hitelt érdemlő bizonyítékokkal meggyőz, felülvizsgálom véleményemet” - mondja dr. Dienes Csaba Emil. Ahelyett tehát, hogy mindenféle csodaszerekre vadászna az interneten, fogadja meg a szakavatott orvosok tanácsait és tartson be két fő szabályt: kímélje magát és ne fertőzzön meg másokat! „Legalább a láz megszűntéig ágynyugalomra van szükség, ezért egy időre hanyagoljuk a fizikai aktivitást és a sportolást, ha nem akarjuk még jobban túlterhelni a szervezetünket. Ezen kívül kerüljük a közösségi tereket egyfelől a fertőzés továbbadásának, másfelől a felülfertőződés megelőzése érdekében” – javasolja a háziorvos.

Tudta, hogy a WHO szerint az emberek kétharmada úgy gondolja, antibiotikumokkal leküzdhető az influenza? Esetleg ön is ebben hitt? „Az antibiotikumok megjelenése, fejlődése és elterjedése számos, addig gyógyíthatatlan és sokszor halálos kimenetelű, bakteriális eredetű fertőző betegség kezelését tette lehetővé. A gyógyulás sok esetben drámaian gyors és látványos, ráadásul a gyógyszer hasonlóan hatásos a vírusfertőzések mellett megjelenő bakteriális felülfertőződések, másodlagos bakteriális szövődmények kezelésében is. Valószínűleg ezekből eredeztethető a vírusos betegségek, így az influenza antibiotikumokkal történő kezelésébe vettet téves hit. Emellett az emberek többsége nem tesz különbséget vírusok, baktériumok és más fertőző vagy nem fertőző tényezők között, ezért a hurutos megbetegedések kezelésére - főleg, ha az lázzal is jár az antibiotikumok (egyedüli) hatásosságát feltételezik” – magyarázza dr. Dienes Csaba Emil.

A tüdőgyulladás nem játék

Az elsődleges vagy virális pneumóniát maga az influenzavírus okozza, a hagyományos influenzánál ritka, a madarak terjesztette influenza formában viszont gyakori szövődmény és elsősorban a fiatal felnőtteket veszélyezteti. Tünetei (fokozódó nehézlégzés, kékes ajak és bőr, véres köpet) az influenza kezdeti jeleivel együtt jelentkeznek, azokkal egybefolynak. Ilyen panaszok esetén mindenképpen orvosi vizsgálat javasolt. A fizikális vizsgálat szegényes, csak a mellkasröntgen-vizsgálat mutatja ki a fertőzést biztonsággal. Lefolyása gyakran súlyos, ezért intenzív ellátást igényelhet. (Az antibiotikum-kezelés hatástalan.)

Az influenzás betegnél fellépő másodlagos, bakteriális pneumónia két leggyakoribb kórokozója a Streptococcus pneumoniae, illetve a Streptococcus aureus. A másodlagos influenza az évente visszatérő influenzajárványokban a leggyakoribb szövődmény, ami leginkább a kockázati csoportokban (idősebb kor, idült alapbetegség, anyagcserezavar stb.) fordul elő és halálos kimenetelű is lehet. Az influenza kezdeti heveny szakának lezajlása után 1-3 nappal a láz ismét emelkedik és kialakulnak a bakteriális pneumónia típusos tünetei. A szövődmény adekvát antibiotikum-kezelést igényel, és ebben az esetben is elengedhetetlen az orvosi vizsgálat.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Zsó
Zsó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.