Az edzéstől sérül az izomrost, de az csak jó

Olvasási idő kb. 2 perc

Informatív videó a Tedtől, amelyből megtudhatjuk, miként is növekednek vagy éppen sorvadnak el az izmaink.

Több mint 600 van belőle a testünkben és jelentős részét teszik ki a súlyunknak– mi az? Bizony, az izmokról van szó, amelyeknek növekedéséről a TED oldalán találtunk egy érdekes videót. Ebből kiderül többek között az is, hogy attól függetlenül, hogy a testépítés a hobbink-e vagy sem, mindenképpen nagy jelentőséggel bír az, ahogyan bánunk velük, hiszen annak függvényében növekszenek vagy éppen sorvadnak el.

A videó egy szemléletes példával indul: képzeljük el, hogy egy ajtó előtt állunk, amit szeretnénk kinyitni. Ilyenkor az agyunk jeleket küld a karunkban található izmainknak, amik megfeszülnek és elernyednek annak érdekében, hogy megmozdítsák a csontjainkat és elérjük a célunkat, vagyis kinyíljon az ajtó. Minél nehezebb a feladat, az agy annál erősebb jeleket küld és annál több izomot von be a feladatba. A kisfilm példájánál maradva: ha az ajtó nehéz vasból készült, akkor megfeszítjük a lábainkat, a derekunkat és a hátunkat is annak érdekében, hogy ki tudjuk nyitni.

Mindeközben az izomrostokon a terhelés miatt mikroszkopikus sérülések keletkeznek, de ezektől nem kell megijedni! Ilyenkor a szervezet  jelzőmolekulákat, úgynevezett citokineket bocsát ki, amik arra késztetik az immunrendszert, hogy javítsa ki ezeket a sérüléseket, és tulajdonképpen ez az izomépítés alapja. Akkor már a napi mozgástól is izmosabbak leszünk? Sajnos nem, ugyanos ahhoz hozzászokik a szervezetünk. Ha azt szeretnénk, hogy növekedjen az izmaink térfogata, akkor napról napra új kihívások (például gyakoribb és intenzívebb edzés) elé kell, hogy nézzünk. Ha pedig abbahagyjuk a mozgást, akkor bizony nemhogy nőni, de csökkenni fog - ezt hívjuk izomsorvadásnak).

Csak a mozgástól függ, mennyire vagyunk izmosak? Nem, ugyanúgy számít az is, hogy milyen tápanyagokat viszünk be, hogy mennyit pihenünk és a hormonokról sem szabad megfeledkezni. A proteinben gazdag étrend segít megőrizni az izomtömeget, ahogy mondjuk a tesztoszteron is és az alvás is. És a genetika is közbeszól: vannak olyanok, akiknél sokkal aktívabb a már említett repedések javítása, de mindent összevetve elmondható az, amit nagyjából eddig is tudtunk. Ha rendszeresen edz, odafigyel az étkezésre és eleget pihen, akkor előbb-utóbb meglátszik az eredmény a testén is.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.