10 intenzív gyakorlat, hogy mindenkinek kerek legyen a feneke

Zanza!

A fenékgyakorlatokból sosem elég. Saját edzettjeim is hetente 1-2 alkalommal végeznek a farizom-erősítő feladatokat, az edzéseiknek meghatározó része ez a blokk. Pont ezért úgy gondoltam, hogy egy fenékedzést állítok most össze, hogy ne csak vágyálom legyen az a kerek hátsó.

38-fenekedzes-151015-IMG 8681
Fotó: Szécsi István / Dívány

Először alaposan melegítsünk be, én 15 perc hegymenetes sétát javasolok a futógépen. Tehát 15% emelkedőn 3,5 km/óra sebességnél séta felfelé, amibe egy kicsit bele is engedhetjük a testsúlyunkat. A kardióbemelegítés után jöhet a gimnasztikai, ízületi átmozgatás fentről lefelé haladva, csak ez után álljunk neki az edzésünknek.

1. gyakorlat: széles terpeszben guggolás

Tökéletes választás, mert megdolgoztatja a comb-, a far- és a törzsizmokat is. Álljon széles terpeszben, a lábfejeket fordítsa kifelé, és amerre állnak a lábfejek, arra mozduljon el a térd is. Vegyen a kezébe egy kézi súlyzót állítva, de megfelel a girja vagy a kettlebell is. Guggoljon le úgy, hogy a súly szinte érintse a talajt, majd dinamikusan térjen vissza a kiinduló helyzetbe, ahol betolja előre a csípőt és megfeszíti a farizmokat. Ügyeljen arra, hogy a törzs végig egyenes maradjon és koncentráljon a fenekére. A levegőt lefelé haladva szívja be, felfelé pedig fújja ki.

Ismétlés: 4x20

865 867
Fotó: Szécsi István / Dívány

2. gyakorlat: guggolás rúddal

Aki kerek feneket szeretne, álljon neki guggolni, rúddal, kézi súlyzóval, vagy Smith-keretben. A lényeg az, hogy ne hagyja ki, bár tudom, hogy nagyon fárasztó és megerőltető, de ez a fenékgyakorlatok királya. A guggolásoknál 2 típust különböztetünk meg: az egyik esetben a far csak a térdig ereszkedik, a másik esetben a bokáig. Az utóbbi sokkal hatásosabb, mert a farizom teljes tartománya bekapcsolódik a munkába, nem úgy, mint az első esetben, ahol a combok kapnak nagyobb terhelést, viszont annak, aki saját testsúllyal sem tud a bokájára ülni, nem javaslom. . Én most a térd vonalig eresztett guggolást mutatom be, mert ez az első, amit könnyebben lehet megtanulni helyesen.

A rúd a vállvonalon végighaladva, nem a nyakcsigolyákon, hanem a csuklyás izom felső részén helyezkedik el. Érdemes egy nyakpárnát vagy törülközőt használni, hogy kényelmesebb legyen. Álljon csípőszéles terpeszbe úgy, hogy a lábfejek előre nézzenek, és válasszon ki egy pontot önnel szemben, amit a mozdulat során végig nézhet, mert így könnyebben el tudja kerülni, hogy a hát vonala előre essen. Sokszor tapasztalom, hogy edzők guggoltatnak olyan embereket, akik azt nem tudják szabályosan végrehajtani, mert nem elég jó a boka vagy a csípő mobilitása, esetleg nem elég erősek a gerincmerevítő izmok. Kezdetben maradjon a saját testsúlyos guggolásnál, a következő lépés rúddal való guggolás, ha ez is megy tökéletesen, térjen át a súllyal való guggolásra. Guggolásnál a levegőt felállásközben kell kifújni. 

Ismétlés: 4x10-15

39 47
Fotó: Szécsi István / Dívány

3. gyakorlat: fordított Hack-guggolás

Imádom ezt a gyakorlatot, bár biztos vagyok, benne, hogy sokan hátrahőkölnek, hogy mi ez. A Hack-gép sajnos már nem olyan népszerű az edzőtermekben, pedig praktikus, és akinek nincs gerincproblémája, ezt a gyakorlatot hihetetlen intenzitással fogja érezni. Alapvetően a Hack-gépet nem így használjuk, hanem háttal támlának, de az a combfeszítőket terheli jobban, én viszont egy olyan gyakorlatot akartam, ahol a farizom kap nagyobb terhelést. Hozzáteszem, a gerincmerevítő is bele fog dolgozni a munkába.

Aki nem talál ilyen gépet, helyettesítheti fittlabdával a fal előtt. Tehát álljon fordítva a gépbe (picit kényelmetlen lehet a vállvonalban, ezért próbálja meg a testsúlyát előre helyezni), álljon csípőszéles terpeszbe, majd guggoljon úgy, hogy a térd szorosan a támla előtt menjen el, tehát a feneket tolja hátrafelé. Visszafelé fújja ki a levegőt, és ne dolgozzon nagy súllyal, inkább több ismétlést végezzen.

Ismétlés: 4x15-20

62 63
Fotó: Szécsi István / Dívány

4. gyakorlat: kitörés girjával

A kitörés gyakorlatot mindenki ismeri, azt is tudjuk, hogy a helyes végrehajtásnál a csípő a hátvonal alatt van, a térdek 90 fokot zárnak be és azt is, hogy ez a gyakorlat a farizmok mellett alaposan megdolgoztatja a comb teljes tartományát. Kicsit változtattam a gyakorlaton egy girja segítségével. Miközben előrelép, a lába alatt vegye át a másik kezébe a golyót, majd térjen vissza az eredeti, kiinduló helyzetbe, innen pedig indítsa a másik lábat szintén úgy, hogy közben a golyót átadja. Valójában nyolcast írunk le a golyóval, miközben a kitörést végezzük, ezzel is plusz terhelést adunk a farizmoknak. Mindig ellentétes kéz-láb indul előre.

Ismétlés: 4x15-15

74 79
Fotó: Szécsi István / Dívány

5. gyakorlat: farizom-gyakorlat húzódzkodó gépen

Saját fejlesztésű gyakorlatom, amihez húzódzkodó gépet kell használni, ebből is látszik, hogyha kreatívak vagyunk, és persze tudjuk az anatómiát, akkor lehet még újat alkotni. Tehát ahogy a kép is mutatja, szemben kell állnia a húzódzkodó géppel, és az egyik lábát helyezze el a térdpárnán (húzódzkodás esetén erre kellene térdelnünk), kapaszkodjon meg stabilan, majd indítsa el a lábat lefelé miközben kifújja a levegőt. Úgy válassza meg a súlyt, hogy a másik lábbal ne emelkedjen el a géptől.

Ismétlés: 4x15-15

77 79
Fotó: Szécsi István / Dívány

6. gyakorlat: farizom gyakorlat láblendítéssel

A láblendítéses gyakorlatok szintén fő elemei a farizom edzéstervünknek. Álljon szembe a csigával és vegye fel a lábhevedereket. Kiinduló helyzetben egyik lábat rögzítse a csigához, majd a levegő kifújásával lendítse hátra. A hátsó pozícióban tartsa meg egy picit, majd lassan indítsa vissza. Arra figyeljen, hogyha túl nagy súlyt választ, feszülést érezhet a térdében, és előre fog dőlni a törzs.

Ismétlés: közepes súllyal 4x15-15

87 97
Fotó: Szécsi István / Dívány

7. gyakorlat: combhajlító gyakorlat csigán

Az előző gyakorlathoz hasonlóan maradjon a heveder, továbbra is legyen szemben a csigával. A viszont a lábát most nem hátrafelé, hanem felfelé indítsa.

Ismétlés: 4x15-15

87 88
Fotó: Szécsi István / Dívány

8. gyakorlat: farizom lendítés hiperextenziós gépen fittlabdával

Ez inkább alakformáló gyakorlat, de azzal, hogy egy nagy fittlabdát tartunk a két bokánk között, jobban megcélozzuk a farizom alsó területét, általában ez szokott lenni a problémásabb rész. Állítsa be a hiperextenziós padot úgy, hogy arra kényelmesen fel tudjon feküdni és tegyen egy fittlabdát a lábak közé. Emelje fel a lábait a farizom megfeszítésével addig, ameddig egyvonalban maradnak a törzzsel.

Ismétlés: 4x20, lassan, koncentráltan

12 13
Fotó: Szécsi István / Dívány

9. gyakorlat: lábnyújtás hátra fittlabdával

Szintén saját fejlesztésű gyakorlat, amit inkább a comb belső izmainak, a csípő mobilitásának fejlesztése és a combfeszítők nyújtása érdekében alkottam. Vegyen egy fittlabdát, kapaszkodjon meg valamiben, és az egyik lábát/lábszárát helyezze rá a labdára. Gördítse a labdát hátrafelé amennyire csak tudja, majd húzza vissza a lábát kiinduló helyzetbe.

Ismétlés: 4x20-20

22 24
Fotó: Szécsi István / Dívány

8532-8534

10. gyakorlat: farizom gyakorlat saját testsúllyal földön

Nagyon egyszerűnek tűnik a gyakorlat, de nem az, sőt! A kezdők saját testsúllyal a haladók lábsúllyal is végezhetik. Üljön le úgy, hogy a térdeit behúzza és a feneke oldalt a földön helyezkedjen el. A tartókézzel emelje a felső lábat a levegőbe, miközben az alsó láb lent marad, tehát gördüljünk át a combunk oldaláról a lábszárunkra. A kép nagyon jól mutatja a szabályos végrehajtást.

Ismétlés: 4x20-20 nyitás

32 34
Fotó: Szécsi István / Dívány

Az edzés végén jöhet ismét egy kardiólevezetés. Most válassza a lépcsőzőgépet, és használja magasabb fokozaton, úgy, hogy minden egyes lépésnél koncentráljon a fenék megfeszítésére.

Bánkuti Gabriella

Bánkuti Gabriella Kaposváron született, édesanyja élsportoló volt. 13 évig atletizált, majd számos sportot kipróbált. Jane Fonda dereka és lába megbabonázta, ezért döntött úgy, hogy fitneszmodell lesz. Pár év alatt magyar bajnokká és világbajnokká vált. 2007-óta tanít az IWI-ben (International Wellness Institute), annak vezető tanára. Emellett felkészítő edzője a paralimpikonoknak, és az utánpótlás-nevelésben is részt vesz. A Bánkuti Team égisze alatt 40 versenyzője van. 2011-ben megkapta a legjobb funkcionális tréner címet. Jelenleg a Spartan Fighter és a Spartan Girja funkcionális tréningek masters trénere. A legkedveltebb szakterülete az étkezés, táplálékkiegészítés.
 
Kérdezne tőle? Ne tartsa magában!
Blogmustra