Ebben különböznek a hírességek reggelei az önétől

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Marc Zuckerberg programozókkal csetel, Obama kardiózik, David Cameronéknál pedig tévéstop van.

Az, hogy ki mikor ébred és mivel kezdi a napját, egyén- és élestílustól függő. Az inspiráló hírességek élete azonban mindig izgalmas, ezért is örültünk, amikor a SleepyPeople oldalán belefutottunk abba a posztba, amiben nyolc cégvezető, illetve politikus reggeleibe engednek betekintést. Kiderült: Churchill szeretett lustálkodni, Obama pedig kardióval és súlyemeléssel nyitja a napot.

Pár napja volt Steve Jobs halálának negyedik évfordulója – a cikkből kiderül, hogy az Apple egykori társalapítója minden reggel megkérdezte magától a tükörbe nézve, hogy ha az a nap lett volna az utolsó az életében, akkor boldog lenne azzal, amit aznapra tervezett. Ha zsinórban több napig nemmel válaszolt, akkor tudta, hogy valamin változtatnia kell. A Facebook-társalapító Mark Zuckerberg Jacobs-hoz hasonlóan minden nap ugyanazt a ruhát veszi fel, mert szerinte így legalább eggyel kevesebb döntést kell meghoznia. Egyébként elég későn fekszik: a legtöbbször reggel 6-ig csetel a programozókkal.

Fotó: Europress / Getty

Bár a második világháborúban országát győzelemre vezető Winston Churchill minden reggel fél nyolckor kelt, 11-ig az ágyban maradt: újságot olvasott és a titkárnőinek diktált. Kollégája, Barack Obama súlyemeléssel és kardióval nyitja a napot háromnegyed hétkor, aztán a családjával reggelizik. Bill Gatesről köztudott, hogy jó fizikummal rendelkezk, amiért tesz is: egy órát tölt az edzőteremben, közben pedig oktatóvideókat néz. David Cameron miniszterelnök korábban azt nyilatkozta, reggelente bojkottálják a tévét a családjával – ha úton van, újságot és híreket olvas, ha pedig otthon kezdi a napot, akkor a szeretteivel van.

Jeff Bezos neve talán kicsit ismeretlen(ebb)ül cseng itthon: ő az Amazon vezérigazgatója és elmondása szerint utál korán kelni. Szeret otthon maradni és valami egészségeset reggelizni a családjával. Howard Schultz a Starbucks vezérigazgatója a Bloombergnek mesélt a reggeli rutinjáról. „Fél ötkor kelek, hogy megsétáltassam a három kutyámat, aztán elmegyek edzeni, majd háromnegyed hat körül csinálok egy kávét magamnak és a felségemnek".

A RedCandy cikkéből kiderül az is, hogy Anna Wintour, a Vogue főszerkesztője elég korán, 5 órakor kel, de Murakami Haruki japán író még őt is megelőzi: neki már hajnali 4-kor kipattan a szeme. Ha arra kíváncsi, hogy melyik ismert ember hány órát alszik, olvassa el ezt a korábbi cikkünket.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.