Túl sokat ül? A szexnek is annyi!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha a trombózisveszély nem ösztönzi eléggé, hogy legalább óránként tíz percre álljon fel mozogni, akkor szólunk: a túl sok üléssel az orgazmuskészségét is veszélybe sodorhatja!

Napjainkban az emberek többsége ülőmunkát végez. Ez alapvetően nagyon kényelmes, de rég tudjuk már, hogy milyen veszélyekkel jár, mivel testének ez nem a természetes állapota. Ráadásul nem csak a munkahelyünkön ülünk: a munkából hazaindulunk – metrón, buszon, vagy az autóban ülve –, majd lerogyunk a kanapéra beszélgetni egy kicsit, átülünk az asztalhoz vacsorázni, majd vissza a kanapéra tévézni, vagy a gép elé, megnézni egy esti filmet vagy sorozatot. A szervezetünk eközben küszködik, és várja a megszabadító mozgást – ami sajnos a legtöbb esetben teljesen elmarad.

Keringés

„Tanulmányok szerint a sok ülés kétszeresére-háromszorosára növeli az alsó végtagokban az életveszélyes vérrögök kialakulásának kockázatát. A mozgás hiánya miatt ugyanis aktiválódik az alvadási rendszer, melynek hatására a végtagokban – elsősorban a lábban  – thrombus keletkezik, ami leszakadhat és a véráramba kerülve tüdőembóliát okozhat. Ennek tünetei a nehézlégzés, izzadás, halálfélelem, mellkasi fájdalom és a véres köpet. Ekkor haladéktalanul mentőt kell hívni, de még jobb, ha már a mélyvénás trombózis gyanújakor orvoshoz fordulunk. Ez utóbbinak a jele az elszíneződés a bőrön, a végtagduzzanat, a melegség és a fájdalom"  – mondja dr. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája.

"A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy az ülőmunka mellett még inkább megnöveli az állapot rizikóját, ha az illető dohányzik, túlsúlyos, visszerekkel küzd, volt már trombózisa/tüdőembóliája, illetve ha örökletesen hajlama van a trombózisra. Először is fontos, hogy azok, akik ülőmunkát végeznek, óránként álljanak fel 10 percre és mozogjanak, illetve ha visszeresek, hordjanak speciális kompressziós harisnyát vagy domború talpú cipőt, ami fokozza az alsó végtag vérkeringését. Amennyiben genetikai hajlama van a vérrögösödésre (ezt egyszerű vérvétellel megtudhatja), úgy szükség esetén véralvadásgátló gyógyszerre lehet szüksége, így minimálisra csökkenthető a trombózis kialakulásának esélye. Természetesen ekkor is célszerű betartani az óránkénti mozgást!” - tette hozzá. 

Testtartás

Bár ezen egy jó székkel lehet javítani, de tény, hogy az ülőmunka bizony rossz hatással van a tartására is. Amikor a géppel dolgozik, vagy egyszerűen csak az íróasztalánál ül, akkor a legritkább esetekben húzza ki magát, emiatt a gerinc meggörbül, egyes izmok megfeszülnek, míg a belső szervek összenyomódnak. A gerinc izmainak extra munkát kell végezniük, hogy az előre dőlő felsőtest súlyát megtartsák. Normál esetben ezt a terhet maga a gerinc viseli, illetve továbbítja a lábak felé.

A test egyfajta statikai egyensúllyal rendelkezik. Egyenes tartás esetén a fejtetőtől lefelé haladva szépen átadódnak a súlyból adódó terhelések a talajhoz legközelebb lévő testtájakra. A fej súlya a gerincen ül, ami a medencének és a lábaknak adja át a terhelést, végül pedig a súly a sarkakon és a lábfej két pontján nyugszik, így állunk biztosan a földön. Ha nem tartja magát egyenesen, akkor a súlyt, amit a csontok és más szövetek jelentenek, az izmok kénytelenek tartani. Ez nagyjából úgy képzelheti el, mintha egy egykilós súlyzót, amit alapjáratban csak maga mellett lógatna, kinyújtott karral maga előtt kellene tartania: egy pár percig még nincsen gond, később azonban elképesztő terhet jelent majd, hiszen nincs ehhez a terheléshez hozzászokva. A folyamatos rossz tartás miatt az izmok ugyan megerősödnek, és rögzítik a testet a helytelen helyzetben, csakhogy ez fájdalmat és akár egészségügyi gondokat is eredményezhet. Legrosszabb esetben odáig fajulhat a dolog, hogy zsibbadnak a végtagok, majd érzékkiesés is jelentkezhet bennük.

Intim területek

Hiszi vagy sem, az ülőmunka komoly megterhelést jelent az intim területek számára is, az ülésnél ugyanis összenyomódnak a belső szervek, a belek súlya pedig a méhre és a húgyhólyagra, illetve a hólyagra és a prosztatára nehezedik. Ez természetesen hatással van a szervek vérellátására is, így a funkciójuk is sérül.

Sajnos a gátizmokat sem kíméli az ülőmunka, itt is komoly károkat okoz a mozgás hiánya és a folyamatos ülés. Nők esetében a húgycső gyengesége lehet az egyik következmény, ami vizelettartási gondokhoz vezet. De jelentkezhet a túlságosan tág hüvely és a csökkent orgazmusérzés problémája is, illetve súlyos esetben a belső szervek süllyedése, ami végbél-, méh- vagy hólyagsérvet is okozhat.

De nemcsak a nők vannak veszélyben: férfiaknál a prosztatára nehezedő fokozott nyomás jelenti az egyik fő gondot, és a problémák listáján a nem megfelelő erekció, a korai magömlés, a herevisszértágulat, valamint a fájdalom is megtalálható. Természetesen náluk is jelentkezhetnek gondok a gát területére nehezedő nyomás miatt, mégpedig székrekedés, széltartási nehézség, aranyér és végbélfájdalom formájában.

Szem

Bár nem minden ülőmunka esetében, de a többségnél igaz, hogy az ember ilyenkor számítógéppel dolgozik. A monitor folyamatos bámulása pedig, bár már nem olyan káros, mint a régi gépek esetében, még mindig nem tesz jót a szemnek. Egyrészt a gond abból adódik, hogy közvetlenül egy fényforrásba kell nézni  (és ez igaz a tévé, az okostelefon, illetve minden kijelző esetében, ami világít), ez ugyanis megterheli a szemet: gyorsabban elfárad, hosszabb távon pedig a fokozott igénybevétel gyorsabb elhasználódást, öregedést eredményez.

Normál esetben az ember 8-10 pislantással számolhat percenként. Ez elég ahhoz, hogy a pislogással pótolt könnyfilm megfelelően nedvesen tartsa a szem felületét, és gondoskodjon annak tisztításáról, megszabadítsa a portól és a kórokozóktól. A monitor előtt azonban a pislogások száma akár a negyedére is visszaeshet, ami szemszárazsághoz, fájdalomhoz, végül pedig szembetegségekhez, gyulladáshoz vezethet.

Mi a teendő?

Valószínűleg nem először hallja ezt, de a megoldás az, ha rendszeres időközönként feláll, mozog, és ott hagyja a gépet. Ez ugyanis elősegíti az izmok lazulását, a vérkeringés fokozódását és a szemek is pihenhetnek egy kicsit. Az már csak hab a tortán, hogy ennek köszönhetően az agy is felfrissül, vagyis a munka könnyebb és gyorsabb lesz. A tökéletes hatás érdekében azonban ennél is komplexebben érdemes szemlélni a problémát. Mivel egy tökéletesen egészséges szervezetet kevésbé visel meg az ülőmunka is, így a megoldás az egészséges életmód. Ez takarja a heti rendszeres mozgást (lehetőség szerint legalább heti kétszer-háromszor legalább fél óra séta), valamint a vitaminban, ásványi anyagban és rostban gazdag táplálkozást.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.