A napozáskori leégésről nem a napsugarak forrósága tehet

A közhiedelem szerint leégéskor azért lesz vörös és gyulladt a bőr, mert a Nap sugara és forrósága megégetik, "hát hiszen már a neve is ez!". A SciShow új kisvideója azonban, amit a Bustle.com-on találunk, szépen rendet vág az efféle tévedések közt, és többek közt azt is megtudhatjuk belőle, hogy micsoda kamikaze akcióval védenek bennünket a bőrsejtjeink mind a napsugárzástól, mind saját maguktól. 

Nyáron a napozás az egyik legtermészetesebb dolog, még akkor is ha mindenki tisztában van azzal, hogy akár ha kifekszik a szabadba, akár ha szoláriumban szeretne barnulni, káros is lehet a bőrének és akár bőrrákot is okozhat. Ezért a legtöbben már tudják, hogy naptejet kell használni, de persze abből sem mindegy, hogy milyet és hogyan, és hogy a megfelelő védelem eléréséhez legalább negyedórával a napozás megkezdése előtt kell alkalmaznia. Ha ennek ellenére is rendszeresen leég, a hibát még mindig nem a napban kell keresni, hanem önmagában, ugyanis vagy rosszul keni be magát, vagy kevés naptejet használ és azt is rosszul. Persze néhány esetben lehet, hogy tényleg olyan rossz minőségű naptejet fog ki, ami nem védi meg a napégés vagy a káros sugarak ellen, de az esetek többségében mégis emberi mulasztás okozza a napégést. 

De most nem is ez a legérdekesebb, hanem az, hogy mi is történik valójában akkor, amikor ön leég. Illetve "leég": ugyanis a videó szerint a Nap nem éget vagy barnít, mindezek a bőr válaszreakciói a Nap hatására, egyfajta védekezőmechanizmusként. Hogy mindezt megértse, először is azt kell tudnia, hogy három különböző UV sugárzásról lehet beszélni.  Ezek - nem túl kreatív módon- az UVA, UVB és UVC nevet kapták. Az UVC a legerősebb, de szerencsére ezzel mégse kell foglalkoznunk, ugyanis a Föld légköre tesz arról, hogy ez már el se juthasson az ön bőréig. Az UVB közepes erősségű és ez okozza a leégést, míg az UVA-tól kell legkevésbé félni, a videó szerint ettől lesz barna. Az viszont biztos, hogy bármelyik UV-sugárzás meg tudja változtatni a bőr szerkezetét.

  • Az UVA sugárzás hatására a bőre nagyon gyorsan melanint kezd el termelni védekezésképen, aminek mennyiségétől függ, hogy mennyire lesz barna a bőre. De néha a melanin nem elég, hogy megvédje a bőrt napozáskor.
  • Az UVB sugárzás olyan roncsolást tud véghezvinni a sejtekben, és ezek a sejtek ilyenkor egészen egyszerűen elpusztítják magukat. A videó szerint ráadásul ennek örülnie kell, ugyanis ez az immunrendszer védekezése arra, hogy az így roncsolódott sejtek inkább hősi halált halnak, mintsem elinduljon bármilyen mutációs folyamat és azzal együtt a rákosodás. Sajnos ez a kamikaze önpusztítás (amit tehát tévesen neveznek napégésnek vagy leégésnek) pirosodással és fájdalommal jár, de ennek is megvan az oka, ami nem más mint a gyógyulás. A vér odaáramlik és próbálja minél hamarabb helyreállítani a helyzetet, amiktől pedig hámlás útján vehet végleges búcsút.

Vagyis legközelebb mikor leég, ne a Napot okolja a fájdalomért, hanem a bőrének mondjon köszönetet, amiért megvédte önt és legközelebb inkább rendszeres naptej használattal viszonozza szervezetének a törődést. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra