Sérült csecsemőkor, élhetetlen felnőttkor: bemutatjuk a társfüggőséget

Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Meddig tart az egészséges ragaszkodás, hol kezdődik a társfüggés és hogyan lehet leszámolni vele?

Társfüggőség, kodependens személyiség. Egyre gyakrabban halljuk ma ezeket a kifejezéseket. Lehet, hogy ön is megkapta már egy baráttól, jó szándékú ismerőstől, hogy „Te biztos társfüggő vagy!”, amikor hosszasan szenvedett egy problémás párkapcsolatban, és sehogy sem tudott kilépni. Végtelenül sokáig tudunk vergődni egy ilyen helyzetben, és képtelenek vagyunk dönteni. De hol lehet a természetes ragaszkodás és a függés határa? Mi mindent vagyunk hajlandók megtenni és feladni magunkból és a saját életünkből a kapcsolatért?

Fotó: Shutterstock

Akkor ki is a társfüggő?

Barry K. Weinhold és Janae B. Weinhold híressé vált Törj ki a társfüggőségből! című könyvükben végtelenül sok társfüggőségre utaló figyelmeztető jelet és tünetet felsorolnak. A lista helyett következzen inkább néhány egyszerű kérdés, amik segítségével bárki eldöntheti – vagy legalább megsejtheti – hogyan is áll ezzel az egésszel:

• Hajlamos túl nagy felelősséget vállalni valaki más viselkedéséért, problémáiért?
• Vannak nehézségei a saját érzelmeinek kifejezésével?
• Szokott azon aggódni, mit szólnak hozzá mások, ha megosztja, kimondja ezeket?
• Mások jóváhagyására, és figyelmére van ahhoz szükség, hogy jól érezze magát?
• Lehet, hogy túl szigorú és perfekcionista saját magával szemben?
• Szokott félni a visszautasítástól?
• Szokta mások véleményét vagy akaratát a sajátja elé helyezni?
• Lehet, hogy túlzottan nagy fontosságot tulajdonít mások pozitív értékelésének, elismerésének?
• Fél az elutasítástól, vagy attól, hogy elhagyják?
• Szokta úgy érezni, hogy egyedül képtelen lenne ellátni magát, megélni a világban?

Függés, kiszolgáltatottság, elhagyatástól való félelem… Nem nehéz felismerni, hogy egy társfüggő sok szempontból úgy működik, mint egy kisgyerek. Hogy miért? Erre a választ a társfüggőség személyes történetében találjuk.

Honnan jön a társfüggőségünk?

Ha megkérdezzük az embereket, egyáltalán miért akarnak valakivel kapcsolatban élni, sokféle választ hallhatunk. Van, aki a nagybetűs boldogságot reméli, és van, aki csak némi figyelmet, támogatást, megértést, intellektuális társat szeretne. Mindezek rendben is volnának, de sokszor keresünk valami mást is. Olyasmit, amiről nincs is tudomásunk, hogy mennyire hiányoljuk, és biztosan nem is fogjuk megtalálni egy felnőtt kapcsolatban. A társfüggőség személyes története a korai gyerekkorba, sőt a csecsemőkorba nyúlik vissza. Az édesanyával akkor megélt kötődés volt valamilyen okból bizonytalan, ez szenvedett zavart. A problémás kötődés beteljesítése, újrajátszása, kijavítása, illetve az ott elszenvedett hiányok pótlása a cél egy függő kapcsolatban. Ezért egy ilyen ember mindig a másikra figyel, tőle reméli a boldogulást, és az érzelmi igényeinek kielégítését. Ha egy pár mindkét tagja hajlamos a kapcsolatfüggésre, akkor kölcsönösen egymástól várják az intimitást, és szeretetet, de maguk nem tudnak érte tenni. Az igények kimondatlanok, a csalódás borítékolható, így hamar zátonyra fut a kapcsolat. Mindketten a másiktól várnák a változást, és kölcsönösen egymást hibáztatják a boldogtalanságukért.

Fotó: Shutterstock

Az egyéni fejlődési problémáinkon túl a kultúra, ami körülvesz minket, szintén hajlamossá tesz a társfüggésre. Bár van ebben némi változás, még mindig szexista, férfiközpontú világban élünk. Egy nő számára az alárendelődés, elviselés és függés még mindig inkább érték, mint valami feldolgozandó és megváltoztatandó személyes nehézség. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének társfüggők a férfiak között is. De egy biztos: ha egy nő elszánja magát, hogy szakít a társfüggőséggel, mindezt a médiából származó burkolt és nyílt üzenetekkel, a kulturális és családi mintákkal, és a jóakarók tanácsaival szembemenve kell megvalósítani.

Van ebből gyógyulás?

Van bizony, de alaposan meg kell dolgozni érte. A társfüggőség alapja egy korai fejlődési trauma. Ha a sérülés az életünk ennyire kezdeti szakaszából származik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a hatásai a személyiségünk mélyére nyúlnak. És valóban: az önértékelésünktől az érzelmeink működésén át a párkapcsolati mintáinkig szinte minden fontos területünk érintett lehet.

A Weinhold házaspár egy 12 lépésből álló programot dolgozott ki, amelyet végigjárva biztosak lehetünk abban, hogy egyszer és mindenkorra leszámoltunk a társfüggőséggel:

1. Ismerjük fel a társfüggő viselkedési mintákat a saját életünkben!
2. Kutassuk fel a probléma személyes okait!
3. Ismerjük fel a társfüggő kapcsolatainkat, az újra és újra ismétlődő függő helyzeteket!
4. Hagyjunk fel a projekcióval, saját elfogadhatatlan tulajdonságaink és működésünk másokra vetítésével!
5. Szabaduljunk meg az önutálattól és önhibáztatástól!
6. Hagyjunk fel a párkapcsolati játszmákkal és az érzelmi manipulációval!
7. Tanuljunk meg nyíltan kérni, és kifejezni az igényeinket!
8. Tanuljunk meg érzelmeket átélni!
9. Gyógyítsuk meg a bennünk élő sebzett gyermeket!
10. Húzzuk meg a határainkat, védjük meg a magánszféránkat!
11. Tanuljuk újra az intimitást!
12. Tanuljuk meg a kapcsolat felnőtt, egyenrangú formáit!

Ezek nem egyszerű, könnyen betartható viselkedési szabályok, hanem komoly munkával elérendő fejlődési célok. Szóval nem lesz könnyű, és nem lesz gyors az eredmény. Szükség lesz hozzá egy jó pszichológusra, a befektetett sok-sok energiára, és némi optimizmusra, hogy megéri. Ez pedig nem lehet kérdés: ebben a munkában és fejlődési útban olyan önismereti tapasztalat, és megújulási lehetőség van, amit lehet, hogy semmilyen más forrásból nem lehetne beszerezni.