Az OEP nem, a tetoválók viszont segítenének a mellrákból felépült nőkön

Olvasási idő kb. 8 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mellbimbó-rekonstrukciót itthon nem támogatja a tb, de a tetoválók akár ingyen is segítenének a masztektómia után felépült nőknek.

A masztektómián átesett nők rekonstrukciós műtétében sokkal több lehetőség van, mint ahogyan azt a legtöbben gondolnák. Sajnos annál is több, mint ahogyan azt az Országos Egészségbiztosító Pénztár gondolná. A probléma röviden az, hogy a rekonstrukció részeként a mellimplantátumot támogatja az állam, de hogy mellbimbót tetováljanak, azt már nem. Pedig ez is a rekonstrukció része kellene hogy legyen – nem csak szerintünk, de maguk az érintettek, a mellrákot legyőző nők és a tetoválóművészek szerint is.

Magyarországon a mellrák a leggyakoribb rákos megbetegedés, és sajnos halálozás tekintetében is első helyen áll. A megelőzésre és a korai felismerésre nagyon nagy hangsúlyt fektet a orvostudomány, és szóltunk már a lelki hátteréről is. Ennek egyik fő aspektusa, hogy a mellrákos nők a felépülés és a betegség során hogyan élik meg a nőiességüket, hiszen a mell a nőiesség, az anyaság és a szexualitás szimbóluma. De a legprecízebben, legszebben behelyezett implantátum se tud megfelelő hatást elérni, ha hiányzik róla a mellbimbó – nem azért, mert egy nő mindenáron azt szeretné mutogatni, hanem mert annak a mellen a helye, ahogy egy has is furcsa lenne köldök nélkül. Külföldön rengeteg az olyan híres tetoválóművész, akik az egész hátat befedő nagyon bonyolult, művészi munkáik mellé büszkén teszik ki azokat a képeiket is, amelyeken masztektómián átesett nők számára készült rekonstrukciós munkáikat mutatják meg. Arról már volt szó, hogy egyes biztosítók rákos megbetegedések esetén miket finanszíroznak és hogyan segítenek az ügyfeleiknek, de mi a helyzet az Országos Egészségbiztosító Pénztárral, amely a kötelezően fizetendő tagdíj után kellene szolgáltatást nyújtson a munkavállalóknak? 

Fotó: Mychele Daniau

Az OEP nem támogatja

Megkerestük az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat, hogy támogatják-e a rekonstrukciós eljárások keretében az élethű mellbimbó kialakítását tetoválással. A sajtóosztály közlése alapján azonban a támogatás csak az implantátumokra és az ezzel kapcsolatos kezelésekre terjed ki. Ha szükségessé válik, akkor a plasztikai műtét során kialakítanak mellbimbót, de az emlőbimbó és bimbóudvar tetoválását már nem fedezi a biztosító. "Az emlőbimbó és az bimbóudvar tetoválás a társadalombiztosítás terhére nem vehető igénybe, tekintettel a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) 18. § (6)-ban foglaltakra, mely szerint az Egészségbiztosítási Alap terhére nem vehető igénybe a nem gyógyító célú, kizárólag esztétikai vagy rekreációs célból nyújtott egészségügyi szolgáltatás. Azaz a hatályos törvények alapján az már csak kizárólag esztétikai célokat szolgál, ha egy nő a rákkal való küzdelem során nem szeretne minden nap azzal szembesülni, hogy például a két mellbimbója teljesen különböző, vagy akár teljesen hiányzik is. 

Nyugalom megzavarására alkalmas linkek

Az alábbi linkeken mutatunk képeket, hogyan is néznek ki a tetovált mellbimbók, esetleg az egész eltávolított mell helyét fedő tetoválások. Szerintünk megéri megnézni őket, mert a képek magukért beszélnek, de ha úgy gondolja, nem szeretne szembesülni ezekkel, vagy az "előtte" képekkel, akkor óvatosan kattintson. 

A tetoválók viszont szeretnének segíteni

A Tetoválók Szakmai és Érdekvédelmi Egyesületénél Zaya Vandan mesélt a Díványnak arról, hogy bár csak elvétve érkezik hozzájuk ilyen megkeresés, de többször már csináltak mellbimbó és bimbóudvar tetoválást. Sárközi Zsolthoz például többször fordultak olyan nők, akik a plasztikai rekonstrukció után kértek tetoválást. Szerinte a dolog mögött az állhat, hogy sok nő egyszerűen fél megkeresni egy ilyen kéréssel egy tetoválót és bemenni egy szalonba, pedig a tetoválók többsége nyitottan állna a témához és segítene nekik. Zaya a férje munkáin is látta, hogy megfelelő technikával és árnyékolással teljesen élethű, 3D hatású mellbimbókat tudnak kialakítani a tetoválóművészek, de ha valakinek nagyobb bizalma volna egy nőben, az sem lehetetlen. "Egyre több kiváló női tetováló van a szakmában, és a realisztikus stílusban dolgozó tetoválóművészek gyönyörű élethű munkáikkal tudnak segíteni a masztektómián átesett nőkön. Akár az Egyesületünket, akár engem is nyugodtan megkereshet bárki, segítünk kiválasztani és összehozni a tetoválóművésszel" - mondta Zaya, aki szerint az is probléma lehet, hogy sokan még nem nyitottak egy tetoválószalon hangulatára, és az ott dolgozóktól is tarthatnak, pedig egyáltalán nem kellene. Külföldön nem csak a mellbimbótetoválás terjedt el, de sok nő a hegeket is szeretné eltüntetni egy teljes mellet takaró tetoválással, ezzel mintegy megünnepelve a rák felett aratott győzelmüket. Zaya szerint a magyar tetoválók boldogan segítenétek a nőkön, ha az OEP nem is, de ők mindenképpen támogatnák a mellbimbótetoválást. 

Kozmetikai tetoválás

A kozmetikai tetoválást végző helyek között is lehet találni olyanokat, ahol vállalják a mellbimbó rekonstrukciót. A használt festék mindenhol ugyanaz, de ahogyan azt a Tetoválók Érdekvédelmi Szervezetétől megtudtuk, a kozmetikai tetoválásokhoz olyan gépeket használnak, amelyek nem juttatják annyira mélyre a festéket, mint a tetoválószalonokban használtak. 

Külföldi példák

Ahogy azt már írtuk, külföldön több tetoválóművész is készít ilyen tetoválásokat, néhányuk akár jótékonysági keretek között is, teljesen ingyen. A magyar szakmai egyesület szerint ilyen itthon is elképzelhető, a tetoválós közösség egyébként is szeret segíteni, sokan akár ingyen is. Külföldi tetoválók közül például Amy Black beszélt interjúiban arról, hogy sokan a rákból való felépülés befejező mozzanataként tetováltatnak. Vagyúj mellbimbót, hogy a tükörbe nézve újra hasonlítsanak régi önmagukra és vonzónak lássák magukat, vagy valamilyen mintát, ami arra emlékezteti őket, hogy legyőzték a kórt és újra ők rendelkeznek a testük felett, nem a betegség. Black létrehozott egy alapítványt is, hogy a rászorulóknak is tudjanak segíteni, hiszen a rák nem pénzügyi helyzet alapján válogat. A P.Ink-nél írtak egy applikációt is, amelyen a nők inspirálhatják egymást a masztektómia utáni tetoválások elkészítésében és otthon, nyugalomban nézegethetnek mintákat is, hogy kitalálják mivel szeretnék elfedni a hegeket. Sőt, a Pinteresten is külön gyűjtések is találhatóak, ahonnak inspirációt nyerhetnek a nők. 

Újra nőnek érzik magukat tőle

"A műtét után úgy nézett ki a mellem, mintha valaki leradírozta volna a mellbimbóim. Mikor a tükörbe néztem, kiegyensúlyozatlannak éreztem magam" – ezt már egy mellrákból felépült nő mondta egy interjúban, majd azzal folytatta, hogy igen, nagyon örül, hogy túlélte a rákot, és igaz, hogy 50 éves, de pont emiatt érzi magát bizonytalannak nőiességében, hiszen hozzászokott az eddigi élete során a testéhez és ez már nem ugyanaz, mint előtte volt. Ráadásul nagyon nehezen viselte, hogy amikor megpróbált ezekről az érzéseiről beszélni, sokan hálátlannak tartották és azt ismételgették, hogy örüljön annak, hogy egyáltalán életben van. 

A 33 éves Rachael Fredericket nagyon agresszív típusú rákkal diagnosztizálták, ezért mindkét mellét el kellett távolítani, majd kemoterápiát és sugárkezelést is kapott. Ő humorral próbálta tartani magában a lelket. "Kicsit ironikusnak találtam a betegségem, mert előtte D kosaras melltartókat vettem és csaposként dolgoztam, így persze ki is használtam az adottságaimat a borravaló reményében. Aztán elvesztettem őket. A haj visszanő, mellet is lehet kialakítani, ezért úgy gondoltam magamra, mint egy garázsban álló autóra, ami majd egyszer ugyanolyan lesz mint régen, ehhez viszont kellenek új alkatrészek - mesélte a nő, akinek a férje, Brett Murdock maga is tetoválóművész, aki nem csak mellbimbókat, de egész mellett takaró tetoválásokat is készít ingyen. "Azért lettem tetováló, mert szerettem volna ha a művészetem számít és nyomot hagy. Egy kicsit jobbá szerettem volna tenni a világot" – mondta Murdock, aki arról is mesélt, hogy a felesége miatt pontosan tudja, mennyire meginognak a nők a saját nőiességükbe vetett hitükben ilyenkor. "Sokszor kérdezte, hogy még mindig vonzónak találom-e, vagy hogy eddig szerette és büszke volt a melleire, mi lesz most vele, hogy már nincsenek. Nehéz elmagyarázni, hogy egy szuperhősnek tartom, akinek minden egyes sebhelye azt bizonyítja mennyire erős" – vallja a tetoválóművész. 

Az 53 éves Penny Krueck is szerette volna újra nőnek érezni magát, úgy érezte ennek az utolsó mozzanata, hogy újra legyenek élethű mellbimbói. Két évvel a tetoválás elkészítése után is lelkendezve mesélte a Philadelphia Inquirernek, hogy mióta megvannak, már nem a hegeket nézi. "Azóta fogom magam, bemegyek a Victoria's Secretbe és veszek magamnak egy szép melltartót"-mesélte mennyit segített nőiességén a tetoválás. Őt a férje is biztatta, hogy csináltassa meg, ő is azt szerette volna, ha felesége magabiztosabbnak érzi magát és újra meg tudja élni a nőiességét. 

A tetoválót is megváltoztatja

Mim d'Abbs tetoválóművész képei nagyon gyorsan bejárták az internetet, ő nem mellbimbót tetovált a vendégének, hanem egész mellet befedő alkotást. Olyan tetoválást kértek tőle, amitől újra csinosnak és magabiztosnak érezheti magát a névtelenséget kérő vendég, akin dupla masztektómiát hajtottak végre. "Mikor meglátta a kész művet és elmosolyodott, éreztem, hogy ez az egyik legfontosabb munkám, amit egész eddigi pályafutásom alatt csináltam" – mesélte a tetováló, akinek a vendége azért is szerette volna, ha közzéteszik a képeket, hogy megmutassák a többi nőnek, milyen lehetőségeik vannak. 

Az 58 éves Roxanne Edwards  a Kansasi Egyetemi Kórház plasztikai sebészetének asszisztenseként döntötte el, hogy kitanulja, hogyan tud élethű mellbimbókat tetoválni. Három éve csinálja és azóta is úgy gondolja, hogy ez egy jutalom munka. "Nagyon megindító az egész, rengeteg nő jön hozzám, sokan olyanok is, akik éveket vártak azzal, hogy mellbimbót tetováltassanak, mert úgy érezték megvannak nélküle. Aztán mikor meglátják magukat a tükörben, elérzékenyülnek. Sokuk mondja, hogy attól a perctől érzik magukat ismét nőnek. A legtöbbször én is velük sírok".   A Kansas City Star cikkéből kiderül az is, hogy ott fizeti a biztosító ezt a beavatkozást. 

David Allen is pontosan emlékszik az első nőre, aki ilyen tetoválást kért tőle. "Hogyan tudsz segíteni egy nőnek, aki legyőzte a halált? Hogyan tudsz ehhez bármit is te hozzátenni?" – írja a tetováló honlapján, ahol azóta már külön menüpont található a rekonstrukciós tetoválásokhoz. "Egy klinikai, művi kialakítást tettünk újra gyönyörűvé". Allen arról is ír, hogy aznap, amikor a tetoválás készült, ő maga talán többet változott, mint a vendége. 

"Én végzem az utolsó simításokat, tulajdonképpen én az én munkám a hab a tortán" – mondja a 3D mellbimbótetoválásairól is ismert Vinnie Myers. A tetoválóművész interjújából az is kiderül, hogy a legtöbb vendégének ez az első találkozása a tetoválásokkal, sokan bőven az ötvenes éveik felett járnak már, de volt már hetven éven felüli vendége is. Mindez azt bizonyítja, hogy igenis fontos, hogy bármilyen életkorban legyen lehetősége egy nőnek, hogy miután legyőzte a rákot, továbbra is úgy élhessen, ahogy ő akar és ő dönthessen a saját teste felett, nem a betegség és annak nyomai. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.