Napi fél liter narancslé javítja a memóriát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy kutatás szerint már két hónap alatt érezhetően javul a memória, ha naponta fogyaszt narancsot.

A legújabb kutatások azt mutatták ki, hogy napi fél liter narancslé elfogyasztása javítja a memóriát, az agyi funkciókat és a reakcióidőt is az idősebb korosztálynál,  és nem csak az emlékezetre, de a beszédközpontra is jó hatással van. Ráadásul ezek a hatások már kevesebb mint két hónap alatt érezhetőek!

A Reading Egyetem 37 önkéntest kért meg, hogy naponta fél liter narancslevet igyanak meg. A kísérletben résztvevő 60-81 év közötti,  24 nő és 13 férfi arról számolt be, hogy nagyjából két hónapnyi narancslevezgetés után érezték a narancslé pozitív hatását. Mindezt a különböző felmérések is alátámasztották, átlagosan 8%-kal javult a résztvevők memóriája, reakcióideje és verbális képességei. A kutatás vezetője hangsúlyozta, hogy nem azt tanácsolja, hogy mindenki kezdjen el narancslevet inni, hanem csak arra szeretnének rávilágítani, hogy a narancslé fogyasztásával lehet turbózni az agyat. 

A Daily Mail beszámolója nyomán az egész kutatás tudományos háttere egyébként az, hogy a narancslében és persze magában a narancs- és citrusfélékben kimondottan magas a flavonoidok aránya, ezek pedig - a kutatások szerint - pozitívan hatnak a memóriára és a kognitív funkciókra. Ugyanakkor a dietetikusok nem javasolják a napi fél liter narancslevet, ugyanis a gyümölcslevek többsége magas kalóriatartalmú és sok esetben cukrot is tartalmaz. Dr. Damiel Lamport, a kutatás vezetője ezért azt tanácsolja, hogy mindenki próbáljon minél több gyümölcsöt enni, és építsék bele napi étkezési rutinjukba a magas flavonoid tartalmú gyümölcsök fogyasztását.

Fotó: Bsip / Europress / Getty
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?