Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A szerelem nemcsak a lelkének tesz jót: az agyban mérhető változásokat, fejlődést hoz, legalábbis addig, amíg tart.
A szerelem mentális káosz, egy őrjöngő hormoncunami, nem meglepő hát, hogy az agyunkban is látható, mérhető változásokat okoz. Az elmúlt évtizedekben az okosok tanulmányozták is a szerelem neurológiáját alaposan, és kiderítették, hogy amikor éppen partnerükre gondolunk vagy a róla készült fotón merengünk, akkor a szerelmes agy jutalmazó és motivációs központja is aktívabb az átlagnál. Most egy, a Frontiers in Human Neuroscience nevű lapban megjelent kutatás azt is megmutatta, hogy ezt az agyi aktivitást nemcsak a partnerre történő tudatos odafigyelés váltja ki, hanem így van ez nyugalomban is, ha éppen szerelmesek vagyunk.
A kísérletben 100 kínai diák vett részt, egy részük éppen szerelmes, más részük éppen nem volt az, a többiek pedig még soha nem tapasztalták meg ezt az érzést. A diákok feladata az volt, hogy próbálják kiüríteni az elméjüket, miközben a kutatók funkcionális MRI segítségével pásztázták az agyukat. Az amerikai és kínai kutatók azt találták, hogy a szerelmes csoport agyában megnövekedett aktivitás mutatkozott a jutalom, a motiváció, az érzelem szabályozásért és a szociális észlelésért felelős területeken. Ez az aktivitás ráadásul annál kifejezettebb volt, minél régebb óta tartott a szerelem. Hasonlóan: a nem szerelmes emberek agya annál kevésbé zsizsgett ezeken a területeken, minél régebb óta nélkülözték az érzelmet.
Az izgalmas az egészben az, hogy úgy tűnik, a szerelem hatására a fenti agyterületeken belül és azok között szorosabb kapcsolatok alakulnak ki, a gyakorlatban pedig a kapcsolatok sűrűsége azt jelenti, hogy az agy fejlődik, jobban, magasabb szinten funkcionál. Hogy miért? Hát azért, mert aktívan használják ezeket a területeket. Szerelmesen az ember figyelmet és energiát fordít arra, hogy odafigyeljen a saját és partnere érzelmi állapotára, ahogy figyelmet fordít az esetleges konfliktusok megoldására is azért, hogy a párkapcsolat hosszú távon is működőképes legyen.
A szerelem tehát fejleszti az elmét, az agyban tartós változásokat okoz, melyek mindaddig fennállnak, amíg szükség van ezekre az összeköttetésekre. Aztán elhalnak. De vajon a következő szerelemnél már könnyebben újraalakulnak? Rátanul-e az ember a szerelemre? Reméljük, az agykutatók egyszer majd erre is rájönnek.
