Minden, ami a dzsúszmánia ellen szól

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gondolta volna, hogy a frissen facsart gyümölcslevek is lehetnek olyan károsak az egészségére, mint a kóla?

Már nem bánom, hogy a tavaly negyven fontért (ez a legolcsóbb árkategória) vásárolt gyümölcscentrifugámat az összeszerelés, szétszedés és tisztítás macerája miatt néhány hét lelkes használat után meguntam, és azóta is hanyagolom. Védelmemre szóljon, hogy külső nyomásra vásároltam a gépet, és még a műszaki üzletben is azon töprengtem, hogy miért nem egyszerűbb szépen elrágcsálni a gyümölcsöt. Mégis adtam neki egy esélyt, mert nincs is annál üdítőbb élmény, mint egy friss vitaminbombával indítani a napot. Pedig egyre több érv szól a divatos dzsúszok és smoothie-k fogyasztása ellen. A Daily Mailnek nyilatkozó szakemberek részletesen el is magyarázták, hogy mik ezek. 

Nem minden arany, ami fénylik

A turmixgépeknek és gyümölcscentrifugáknak egyre több híve van. Szerintük a frissen facsart zöldség- és gyümölcslevek fogyasztása a legegészségesebb és legegyszerűbb módja annak, hogy szervezetünk olyan létfontosságú mikrotápanyagokhoz jusson, mint a vitaminok, ásványi anyagok vagy az antioxidánsok. Egyesek úgy vélik, még a pikkelysömörtől, az ekcémától és a szénanáthától is megszabadítanak. Sajnos azonban ezek a szuperegészségesnek tartott finom levek gyakori fogyasztása kimondottan káros lehet az egészségünkre.

Emésztési gondok

Kétségtelen, hogy a gyümölcsök és zöldségek a javunkat szolgálják: segítenek megelőzni a sztrókot, a magas vérnyomást, a szívbetegségeket és egyes daganatos megbetegedéseket, valamint az immunrendszer számára cinket, a vörösvértestek képződéséhez pedig folsavat biztosítanak. A gond az, hogy sokan leginkább vagy kizárólag folyadék formájában fogyasztják ezeket a hasznos ételeket. Márpedig ezek a gépek a felhasznált zöldségeknek és gyümölcsöknek a legértékesebb és a legtöbb rostot tartalmazó részeit hulladékként kiszűrik. A szervezetünk és emésztőrendszerünk számára fontos rostokban gazdag héj, hús vagy a magok elősegítik többek között a "jó" baktériumok munkáját a bélrendszerben, amelyek többek között a székrekedés és a bélrák megelőzéséért felelősek.

Kockázatok

  • A tápanyagot vesztett gyümölcslevek gyakori fogyasztása veszélyeztetheti az immunrendszer megfelelő működését és növelheti a gyulladásos bélbetegségek, a bélrák, vagy olyan autoimmun betegségek kialakulásának kockázatát, mint a reumás artritisz.
  • A fogyókúrázók nagy örömére a rostok segítenek hosszabb ideig megőrizni a teltségérzetet és segítik a tápanyagok - különösen olyan ásványok, mint a kalcium - felszívódását. Ha viszont kiszűrjük a rostokat, ezeknek a létfontosságú folyamatoknak is búcsút inthetünk.
  • A székrekedés ráadásul sérvhez és az erőlködésnek köszönhetően - ironikus módon - hasmenéshez is vezthet, mivel a folyadék a bélben ragadt kemény salakanyag kikerülésével távozik a szervezetünkből.
  • A narancs vagy a citrom savtartalma különösen irritálja az érzékeny gyomorfalat, fájdalmat és rosszullétet okozhat.

Egye nyersen és egészben azt a gyümölcsöt!

Ha azt gondolja, hogy a turmixgépek és kézimixerek használatával jobban jár, téved. Scott Laidler táplálkozási szakértő szerint akkor is, amikor a gyümölcs minden részét felhasználjuk, a pengék a cellulóztartalom roncsolásával rontják a rostok minőségét, tehát ebben a formában sem jutunk hozzá azokhoz a fontos tápanyagokhoz, amiket a gyümölcs eredetileg tartalmaz.

A szeletelés vagy pépesítés hatására az értékes tápanyagok elveszhetnek. "Az antioxidánsok és más fitotápanyagok szinte abban a pillanatban elkezdenek lebomlani, amikor meghámozzuk vagy felvágjuk a zöldséget vagy gyümölcsöt és fénynek, illetve levegőnek tesszük ki azt. Nem véletlen, hogy az oxidációs folyamatok hatására az alma vagy a banán felszeletelés után olyan gyorsan megbarnul. Facsarással vagy pépesítéssel megfosztjuk magunkat a bogyós antioxidánsok és polifenolok olyan jótékony hatásaitól is, mint az artériák megfelelő müködtetése vagy a szellem frissen tartása" - nyilatkozta Monica Reinagel dietetikus.

A létfontosságú tápanyagok ráadásul tovább és nagyobb mértékben bomlanak, ha a smoothie-t nem azonnal fogyasztjuk el, hanem a hűtőben tároljuk. Egy kutatás szerint a C-vitamin egynegyede hat nap elteltével teljesen elveszik a felszeletelt kiviből, ananászból, mangóból, eperből, görög- és sárgadinnyéből, amikor azokat hűtve tároljuk, és ugyanígy járnánk a folyadék formájában tárolt gyümölcsökkel vagy zöldségekkel is.

Egyes szakértők azt is kifogásolják, hogy a gépekben nagy teljesítménnyel működő pengéinek felmelegedése még több tápanyag eltűnéséért felelősek, bár ez egyelőre egy tudományosan nem bizonyított feltételezés.

Veszélyes kórokozók

Ha ön valaha használt gyümölcscentrifugát, jól tudja, mekkora nyűg azok alapos tisztítása. Egy gyors öblítés nem elég, és esélyes, hogy a nehezen hozzáférhető részek  kórokozók élőhelyévé válnak. Egy 2011-ben végzett kísérlet a kávézókban használt gyümölcsgépekből kikerülő levek minőségét vizsgálta, és az eszközőkbe olyan mikrobákra leltek, mint a szalmonella vagy az E-coli. 

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hatóság szerint a hibás zöldségek és gyümölcsök a bennük található baktériumok miatt is ártalmasak: valamennyi nyers ételben lehetnek olyan patogének, amelyek hányást, hasmenést vagy - legrosszabb esetben - hepatitiszt és veseproblémákat is okozhatnak. A szupermarketekben kapható zöldség- és gyümölcslevek pasztörizáltak, ezért nem jelentenek ilyen veszélyt az emberi szervezetre, az otthon készített friss levek annál inkább. Természetesen a feldolgozás előtti mosás és megfelelő tisztítás sokat számít, de ez sem garancia a veszélymentességre.

A Mayo klinika kutatói szerint fontos, hogy a friss gyümölcslevet az elkészítés után azonnal elfogyasszuk, amikor kevésbé van kitéve a baktériumok veszélyének vagy azok elszaporodásának, mint akkor, amikor hosszabb ideig tároljuk azt - akár hűvös, akár magasabb hőmérsékletű helyen.

Túl sok cukor

Hiába nincs hozzáadott cukor a frissen facsart dzsúszokokban, egy pohár (250 ml) préselt lében 22 g szénhidrát - több mint egy kisebb szelet csokoládéban - és 120 kalória is lehet. Az almalé még ennél is több, 26 gramm cukrot tartalmaz. "Ha ahelyett, hogy beleharapnánk, inkább pép vagy folyadék formájában fogyasztjuk az almát, felszabadítjuk annak fruktóztartalmát" - magyarázza Scott Laidler. A fruktóz általában az alma sejtjeiben található, ami az emésztési folyamat alatt lassan lebomlik.

A pépesítés, vagy egyéb feldolgozás során ugyan nem lesz magasabb az étel cukortartalma, de ilyen formában sokkal könnyebben felszívódik a szervezetünkben. Ez azt jelenti, hogy a vércukorszint szabályozásához nagyobb mennyiségű inzulinhormon termelése szükséges. Ilyenkor csak kemény edzéssel égethetjük el a bevitt cukrot, ha nem akarjuk, hogy az zsír formájában raktározódjon el. Amikor pedig a cukor hatása elmúlik, újra éhesek leszünk - sokkal hamarabb, mint akkor, amikor proteinből vagy zsírból fogyasztjuk el ugyanazt a mennyiséget. Minden alkalommal, amikor frissen facsart narancslevet iszik ahelyett, hogy egy narancsot enne, ne csodálkozzon, hogy lezuhan a vércukorszintje és néhány órán belül valami édességre vágyik. Valószínűleg nem a legokosabb módja egy "egészséges" diétának, hiszen huzamosabb idő után inzulinrezisztenciához és a 2-es típusú diabétesz kialakulásához vezethet.

Egy friss tanulmány bebizonyította, hogy azok, akik gyümölcsöt ettek, kevésbé voltak kitéve a 2-es típusú diabétesznek azokkal szemben, akik gyümölcsleveket ittak. Miután a dzsúszfogyasztók egy része rászokott a gyümölcsevésre, 7%-kal csökkent náluk a betegség kialakulásának kockázata. Annak ellenére, hogy egy pohár gyümölcslé elfogyasztása ennyi rizikóval jár, a legtöbben a fogyókúra fontos részeként tekintenek arra, ezért mostanában túlságosan is népszerűek az egy- vagy kéthetes "léböjtkúrák". Egy ilyen diéta során semmilyen szilárd étel nem kerül a gyomorba, ami teltségérzetet okozna és órákig tartana a lebontása. A smoothie-k azonnal felszívódnak és gyorsan kiürülnek a szervezetünkből.

"Amikor egészben eszünk zöldséget vagy gyümölcsöt, a nyál megkezdi azok feldolgozását és az étel áthalad az emésztési folyamat minden lépcsőfokán, a folyadékok azonban kikerülik annak egyes állomásait, így nem aktiválják a jóllakottság érzését (a rágás során képződő nyál enzimtermelése nő, ami jelzi a szervezetnek a teltségérzetet), ami miatt csak éhesebbek leszünk" - magyarázza Jackie Lynch. Pépes ételek fogyasztásakor ráadásul jóval kevesebb kalóriát égetünk el, mert szervezetünknek kevesebb energiát kell felhasználnia a már eleve feldolgozott étel megemésztésére. A termikus hatásnak köszönhetően az étel megrágásával, felszívódásával és feldolgozásával napi 200 kalóriát égetünk akkor, amikor szilárd táplálékot fogyasztunk. Vagyis hiába spóroljuk meg a természetes cukrok bevitelével a plusz kalóriákat, ha a löttyök fogyasztásával a szervezetnek szinte lehetősége sincs a kalóriaégetésre.

Fogproblémák

A fogorvosok is sokat aggódnak az utóbbi időben divatossá vált léböjtkúrák miatt. Praxisuk alatt sokkal gyakrabban találkoznak olyan esetekkel, mint a savas erózió, vagyis a magas savtartalmú üdítők káros hatása a fogzománcra. Ijesztően hangzik, de vizsgálatok kimutatták, hogy már a 12 éves gyerekek 30%-ánál megtalálhatók a romló fog kezdeti jelei.  "A gyümölcslevek, magas savtartalmumk lévén, ugyanolyan veszélyt jelentenek a fogzománc számára, mint a szénsavas üdítőitalok. Ezeket az italokat érdemes szívószállal inni, a fogzománcot érő savas hatás miatt pedig nem javasolt közvetlenül ezután fogat mosni" - figyelmeztet dr. Uchenna Okoye londoni fogorvos.

A kevesebb több

"Nem kellene bedőlni ilyen szélsőséges diétás hóbortoknak, ha pedig valaki mégis dzsúsz formájában fogyasztaná el a napi zöldség- vagy gyümölcsadagját, 125 ml-rel elégedjen meg. Egy egészséges, zöldséget és gyümölcsöt megfelelő arányban tartalmazó étrend sokkal többet ér" - állítja Jackie Lynch.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sáfár Zsófia
Sáfár Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.