5 méreganyag a kozmetikumokban, amikkel érdemes óvatosnak lennie

Olvasási idő kb. 4 perc

Ha azt gondolta, hogy az életmódváltással már megszabadulhat a méreganyagoktól, akkor jobb, ha körülnéz még a fürdőszobájában is.

Az egészséges életmódnak nagy „divatja” van napjainkban. Mindenki megfelelően akar étkezni, méregtelenítenek, hogy szépek és karcsúak lehessenek. A teljes kiőrlésű liszttel készült, zsírszegény szendvics és gyógytea után pedig sokan bemennek a fürdőszobába, és olyan anyagokat kennek a bőrükre és a hajukra, amikről nem is tudják, hogy rákkeltőek, tönkreteszik a hormonrendszert, és sok más szervet is. A chatelaine.com cikkéből kiderül, mikre kell odafigyelnie.

BPA, vagyis Biszfenol-A

Sokak számára valószínűleg nem ismeretlen ez az anyag, hiszen, ahogyan arról nálunk is olvashatott, az ezzel az anyaggal készült cumisüvegeket már betiltották egészségkárosító hatásuk miatt. Sajnos mégis a legtöbb műanyag palackban, de még a nyomtatott papíokban is jelen van. A világon ez az egyik legnagyobb mennyiségben előállított kemikália, évente 2,7 millió tonnát gyártanak le belőle.

Fotó: Image Source / Europress / Getty

A Biszfenol-A (BPA) egyike azoknak az anyagoknak, amikről különböző rémhíreket terjesztenek. Ez az anyag ugyanis szerepet játszhat a rákos megbetegedések, a cukorbetegség, a pajzsmirigy és szívbetegségek, az asztma és a hormonális elváltozások területén is. A fürdőszobában pedig igen sok olyan terméket használ, amiket olyan műanyag tubusokba vagy tégelyekbe csomagoltak, melyeknek része lehet, így onnan kioldódva a bőrén keresztül a szervezetébe is felszívódhat. Egy kutatás azt is kimutatta, hogy az anyag hatására megnő a szervezetben a zsírsejtek száma, illetve azok raktározó képessége is.

Society for Reproductive Medicine's (ASRM) elnevezésű éves konferencián, Bostonban arról is felfedték a leplet a kutatók, hogy az anyag hatására a terhes nők esetében 80%-al nőtt meg a vetélés kockázata.

PVC

Megint egy igen elterjedt műanyag, ami egyáltalán nem tesz jót a szervezetnek. A PVC a világ harmadik leggyakrabban gyártott műanyaga, és önmagában nem is lenne vele nagy gond. Csakhogy ez a PVC eredetileg rugalmatlan. Ahhoz, hogy széles körben lehessen használni lágyító anyagokat – köztük ftalátokat – is hozzá kell keverni, amelyek viszont a szervezetbe kerülve már komoly problémát jelenthetnek.

Fotó: Rafael Elias / Europress / Getty

Több kutatás is igazolta a PVC káros hatásait, aminek köszönhetően a gyermekjátékokban, amelyeket a kicsik a szájukba vehetnek és rágcsálhatnak, már nem is használják. Máshol azonban előszeretettel alkalmazzák, például a fürdőszobában, egészen pontosan a zuhanyfüggönynél. A Center of Health, Environment and Justice által megjelentetett tanulmányban azzal is foglalkoztak, hogy mi is történik a zuhanyfüggöny mögött. A forró víz hatására ugyanis a káros ftalátok kioldódnak a PVC-ből, és a bőrön keresztül felszívódnak a testbe. A folyamatot csak gyorsítja, hogy ezeket a függönyöket sűrűn kell vegyszerrel takarítani, hogy a gombásodást elkerüljük, így a legjobb megoldás, ha olyan függönyt vesz, ami nem PVC alapú.

Ftalátok

Ha már a zuhanyfüggönynél előkerültek a ftalátok, akkor vizsgáljuk meg közelebbről is ezt az anyagot. A PVC lágyításának kellékei nem csak a nagyobb csövekben, vagy a számítógép műanyag alkatrészeiben találhatóak meg. Sajnos az élelmiszerek csomagolásában – a műanyag palackokban, a fóliákban, a zacskókban, stb. -, és így magukban az élelmiszerekben, samponokban, tusfürdőkben, és minden olyan anyagban megtalálhatóak.

Fotó: Kurtwilson / Europress / Getty

Ez az anyag az endokrin rendszerre igen negatív hatással van, ugyanis felborítja a hormonháztartást. Ez pedig korai pubertáshoz vezethet, illetve a férfiak esetében termékenységi problémákat, alacsony tesztoszteronszintet és spermaszámot okoz. Sajnos a nők sincsenek jobb helyzetben a ftalátok szempontjából, hiszen hormonális elhízást, a pajzsmirigyproblémákat és egy sor más, az endokrin rendszerrel összefüggő problémát okozhatnak. Sőt, ez az anyag a placentán is képes áthatolni, így még a magzatot is képes károsítani. Egy 2012-es, A Biosience Technology című szaklapban megjelent tanulmányban bebizonyították azt is, hogy azoknak a nőknek, akiknek a vizeletében a legmagasabb volt a ftalátok koncentrációja, kétszer akkora esélye volt a cukorbetegség kialakulására, mint a többi résztvevőnek.

Formaldehid

Az iskolában, amikor a biológiai laborban kígyóval, békával találkozott, azt bizony ennek az anyagnak a 40%-os oldatában tartósították. Ugyanakkor azt már jóval kevesebben tudják, hogy a formaldehid rákkeltő anyag, ami sok fürdőszobai kellékben is megtalálható.

Fotó: Giuseppe Graziano / Europress / Getty

A Journal of Occupational and Environmental Medicine című folyóiratban megjelent tanulmány azt is igazolta, hogy a formaldehid az endokrin rendszerre is rossz hatással van. Bebizonyították, hogy a feldolgozóüzemben – ahol többek között ezzel az anyaggal is kapcsolatba kerülnek – munkát vállaló férfiak termékenységi képessége jelentősen csökkent a formaldehid hatására.

Ha egy kicsit körülnéz a fürdő polcain, akkor azt is láthatja, hogy a körömlakkokban, lemosókban, a fürdőszobai tisztítószerekben, de más kozmetikumokban is találkozhat vele, hiszen fertőtlenítő, tartósító hatása is van. Csakhogy egyben rákkeltő is, és a bőrre kerülve könnyedén bejut a szervezetbe is.

Parabének

Szilárd, szagtalan kristályos vegyületek, melyeket tartósításra használ a kozmetikai ipar 1920 óta. Ugyanakkor megtalálhatóak gyógyszerekben, textilekben, ragasztókban, cipőápolókban és egy sor más anyagban is. A gond vele az, hogy ösztrogénszerűen viselkedik, amivel felborítja a hormonháztartást.

Fotó: Paul Mckeown / Europress / Getty

Az ösztrogéntöbblet pedig bizony komoly gondokat okozhat, pl. petefészekcisztákat, PMS-t, és más hormonális problémákat. Ezen felül rossz hatással vannak még a testzsírzsázalékra, illetve a narancsbőrre is, hiszen ösztrogén hatására mindkettő mennyisége növekszik.

A parabének a férfiakra is veszélyt jelentenek, hiszen náluk is kialakulhatnak ciszták, valamint a férfiak megnövekedett mellének is ez az oka.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.