Utazzon el, és hosszabbítsa meg a nyarat!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

3 hely, ahol napsütéssel és élményekkel töltekezhet novemberben.

Már előre utálja a közelgő borús és hideg hónapokat? Utazzon el mostanában melegebb éghajlatra, hogy napsütéssel és izgalmas élményekkel feltöltekezve vághasson neki a téli időszaknak! Három olyan célpontot mutatunk, ahol az ősz vége és a tél eleje még igazán barátságosnak mondható. Persze nem állítjuk, hogy ezeken a helyeken novemberben is strandidő fogadja majd, de azt igen, hogy ott sokkal jobb lesz, mint itthon.

Tunézia: irány a Szahara!

Pontosan egy éve, október elején töltöttünk el egy hetet Tunéziában, és olyan szerencsénk volt, hogy Dzserba szigetén tökéletes strandidő várt ránk. Így aztán egyrészt megbizonyosodhattunk róla, hogy utószezonban is tud ezerrel sütni a nap, másrészt a városnézés és tevegelés mellett a pancsolásnak is adhattunk.

Galéria ikon

40

Hegyi oázis a Szaharai-Atlaszban. A hihetetlenül száraz és kopár hegység kis szurdokaiban csörgedező patakok és pálmaligetek csábítgatját az embert.
Galéria: Utazzon el és hosszabbítsa meg a nyarat
Fotó: Fördős Péter

Repülőnk Tuniszban szállt le, majd a Szahara felé vettük az irányt, végül a már említett Dzserbán pihentük ki a korábbi napok fáradalmait – ezt az útvonalat melegen ajánljuk mindazoknak, akik egy tengerparti all inclusive resortnál többet szeretnének látni Tunéziából. Tunisz környékén a jellegzetes, fehérre meszelt falairól és kék ablakairól, valamint remek shoppingolási lehetőségeiről nevezetes Sidi Bou Saidot, illetve Karthágó romjait érdemes megnézni.

A Szahara kapuját, Tozeur oázisát kényelmesen, belföldi repülőjárattal, vagy kalandosabban, terepjárón is megközelíthetjük a fővárosból – mi kényszerűségből ez utóbbit választottuk, de nem szívesen újráznánk. Viszont a végtelen Szahara kő- és homoksivataga, a homokdűnék a lenyugvó nap fényében, a tevecsapatok és a datolyaligetek miatt mindenképpen megéri ellátogatni ide. És persze ha már itt vagyunk, Tozeur belvárosát és piacát is érdemes végigjárni. Innen szintén terepjárón mentünk tovább Dzserbáig a hihetetlen holdéli tájnak tetsző sós tó, a Chott el Jerid érintésével. Ha kedvet kaptak ehhez a túrához, vagy legalábbis a láblógatós, strandolós részéhez, erre olvassanak tovább.

Olívaszüret Toszkánában

Szintén saját tapasztalatból mondjuk: Olaszországban, azon belül is Toszkánában feledhetetlen az ősz. A dimbes-dombos, olívaligetes, háttérképnek is tökéletes toszkán táj ilyenkor tarka ruhát ölt, szeptembertől a szőlőt szüretelőktől, novemberben pedig az olívaszüret miatt nyüzsög a környék. Aki szeret fényképezni, zseniális fotótémát jelentenek a dűlőkön dolgozók, és a sárga-barna-zöld ezernyi árnyalatában pompázó táj. Érdemes korán kelni: a reggeli köd még misztikusabbá teszi majd képeket.

Galéria ikon

40

Castellina in Chianti, Toszkána
Galéria: Utazzon el és hosszabbítsa meg a nyarat
Fotó: Franco Origlia / Europress / Getty

A táj mellett mindenképp érdemes időt szánni a legszebb toszkán városokra is. Kedvenceink Siena kagyló alakú főterével és mókás csíkos tornyú katedrálisával, és San Gimignano középkori hangulatával, zseniális boraival (egy pohár Vernaccia di San Gimignano kötelező) és különleges lakótornyaival. Akinek több ideje van, Luccát, Pisát és persze Firenzét se hagyja ki! Szuvenír vásárlásához itt adtunk korábban tippeket, ingyenes firenzei városnézéshez pedig erre talál ötleteket.

Feledhetetlen kirándulás Andalúziában

Budapestről legegyszerűbben és legolcsóbban fapados repülőjárattal juthatunk a legközelebb Andalúziához: jelenleg a Wizz Air üzemeltet járatot Malagába. Egy-két napot kifejezetten tanácsos erre a szép városra szánni, amely annak ellenére megőrizte báját, hogy kikötőjébe naponta hatalmas tengerjáró hajók kötnek ki, melyről turistahordák özönlenek a városközpontba, főszezonban pedig a Costa del Solra érkező nyaralóturisták súlyosbítanak a helyzeten.

Galéria ikon

40

Flamenco táncos az utcán
Galéria: Utazzon el és hosszabbítsa meg a nyarat
Fotó: Páth Dániel / Travelo

Mindezek ellenére egyáltalán nem kellemetlen élmény Malagában turistáskodni, sőt! Korzózzanak egyet a botanikus kertnek is beillő parti sétányon, nézzék meg az egykori mór erődöt, az Alcazabát, de Picasso szülőházát is érdemes megnézni. Persze ha ennyire közel vagyunk a közcímben említett mesés Andalúziához, vétek lenne úgy hazamenni Malagából, hogy nem kirándultunk el az erődjéről híres Granadába, a zegzugos utcáiról és mecsetjéről nevezetes Córdobába, vagy éppen a neve ellenére kifejezetten festői Rondába. Felkeltettük az érdeklődését? Malagai tippjeinket itt, granadai és córdobai élménybeszámolónkat pedig itt találja.

A várható legalacsonyabb és legmagasabb hőmérséklet (Celsius-fokban)

   október november
Tunézia (Tozeur) 18-28 12-22
Tunézia (Dzserba) 19-27 14-21
Spanyolország (Andalúzia - Córdoba) 12-25 12-20
Olaszország (Toszkána - Siena) 13-20 8-15
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.